Erdély

  • Egyéb

    Egy régi festmény

    Nemrég tartottuk a negyvenéves érettségi találkozónkat. Nyugalmas és baráti volt, a korábbi bulikhoz képest a hangsúly áttolódott az étkezésre és…

  • Egyéb

    Racoti és Poznan, azaz Rákóczi és Pázmány

    A személy- és családnevek fordításában és ferdítésében itt, Közép-Kelet-Európában nagy gyakorlatunk van. Nemcsak a magyar és a környező országok nyelvi…

  • Szabadidő

    Eltitkolt csoda Erdélyországban

    Újságírónk a közeli erdő felfedezésére indult, nem is gondolnánk, mit rejtenek a fák néhány kilométerre Tusnádfürdőtől. Az Uzonkafürdő nevezetű kis…

  • Egyéb

    Trianon

    Feltehetően bűntelen nemzet nem létezik, mi magyarok is sok mindent elrontottunk itt, a Kárpát-medencében. Nyilván abban is megvan a magunk…

  • (H)arctér

    „Göröngyös úton”

    Ellenben néhány száz kilométerrel később a takaros magyarlakta települések, illetve Székelyföld természeti adottságai olyan látványban részesítenek bennünket, hogy attól elakad…

  • Egyéb

    Miről mesélnek az erdélyi temetők?

    Kedves Erdélybe látogatók! Javaslom, hogy jártukban-keltükben egyéb nevezetességek mellett látogassanak el egy-egy temetőbe is. A temetői kultúra érdekes részleteket mutat…

  • Egyéb

    A jó mintázat

    Mindig értetlenül nézem, amikor utólagosan, mai szemmel akarunk megítélni olyan tényeket, történéseket, amik még egy másik koordináta rendszerben, más körülmények…

  • Kultúra

    Egy női jogi harcos grófnő, aki a börtönt is megjárta

    Gyermekkora – arisztokrata származása ellenére – a négy fal között telt, mindenféle társaságtól elzárva. Apja, gróf Teleki Imre szigorú és…

  • Vélemény Plusz

    Fényképek a múltból

    Aki szokott idős emberekhez járni látogatóba, az gyakran találkozik régi családi fotókkal, amelyek mintha egy másik bolygón, másik világban születtek…

  • Vélemény

    Makkay József: Úzvölgye után Csíksomlyó jön?

    Az úzvölgyi magyar katonai temető körül kialakult cirkusz a romániai magyarságot ért verbális, jogi és fizikai atrocitások látlelete – szögezte…

'Fel a tetejéhez' gomb