Hová tűnt Erdély? És hogyan is kerültek a románok Erdélybe?

101 éve pecsételődött meg Erdély sorsa.

A történelem sokszor bánt velünk mostohán, de még többször ástuk meg a magunk a sírját. A hibákból azonban lehet tanulni, a történelem kerekén mindig lehet fordítani; összetartozással és kitartással.

Mi is történt pontosan 101 évvel ezelőtt ezen a napon? 1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent küldöttek kinyilvánították azon szándékukat, hogy Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros (összesen 26 történelmi vármegye) csatlakozzon a Román Királysághoz. Ez az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, mely az erdélyi magyarságot teljesen megfosztotta az önrendelkezés jogától.

Egyáltalán hogy kerültek a románok Erdélybe?

Legelső írásos emléknek az 1015-ben keletkezett bizánci krónika számít, amelyből kiderül, hogy II. Baszileilosz helyezte a románokat az Albániától délre fekvő ochridai érsekség fennhatósága alá.  Az 1240-es évek elején, a nálunk csak tatárjárásként emlegetett mongol betörést követően kezdenek megjelenni Erdélyben, ugyanis IV. Béla és utódai elkezdték betelepíteni őket a keleti hordák dúlása nyomán kihalt lakosság pótlására Hunyad, Temes, Krassó és Szörény vármegyékbe.

A kezdetben királyi jognak számító betelepítést a 14. századtól már a főnemesek is gyakorolták, melynek következtében újabb megyékbe települtek románok. A 150 éves török uralom alatt ez a folyamat csak fokozódott, így hamar többséget képeztek Dél-Erdélyben. Az így betelepített románok saját kenézeik vezetésével érkeztek, és kialakítottak olyan közösségeket, melyekben saját szokásaik szerint szervezték meg az életüket – tulajdonképpen mondhatjuk, hogy már a kezdetektől fogva önigazgatást gyakoroltak. A vallás terén is nagy szabadságot élveztek, hiszen ortodox papjaik csak saját püspökeiknek voltak alárendelve. Szertartásaik egyházi szláv nyelven folytak, azonban János Zsigmond erdélyi fejedelem (1541-1571) elrendelte, hogy a templomokban a román nyelvet használják.

Vendégnek érkeztek…

Áttértek a latin betűs írásmódra, az első román nyomtatvány az 1569-ben, Heltai Gáspár nyomdájában megjelent Szegedi Gergely-féle zsoltároskönyv volt. 1648-ban került kiadásra az első román nyelvű bibliafordítás, az úgynevezett Rákóczi-Biblia. 1657-ben Lórántffy Zsuzsanna Fogarason alapított román iskolát, majd ezt követően 1669-ben fejedelmi parancsra megnyíltak a román népiskolák is.

Ezekkel a kisebbségeket védő, fejlődésüket, önállóságukat segítő kezdeményezésekkel és intézkedésekkel kezdtük el ásni nemzeti sírunkat, melynek fejfáját 1920. június 4-én, Trianonban ütötték le. Trianon máig ható hatásai a múltból, a magyar emberek vendégszeretetéből, jóakaratából, nőtték ki magukat.

A történelem sokszor bánt velünk mostohán, de még többször ástuk meg a magunk sírját. A hibákból azonban lehet tanulni,

a történelem kerekén mindig lehet fordítani; összetartozással és kitartással.

Ma az a feladatunk, hogy számot vessünk a múlt hibáival és felkészítsük a gyermekeinket a XXI. századra.

 

Forrás: Székely Hírmondó

Fotó: Vasárnap.hu