egyház
- (H)arctér
Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott
A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a…
- (H)arctér
Így papol Gyurcsány bizalomról és csúfos megszégyenülésről
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt tizedik kongresszusán, az elmúlt hétvégén elmondott beszédében a tanárok NAT-állásfoglalásával kapcsolatban az…
- Vélemény
Akadémia a fiatal keresztény értelmiség képzésére
– Miről szól az akadémia? – Létezik az úgynevezett Aquinói Szent Tamás Egyesület, mely működteti ezt az akadémiai képzést. De…
- (H)arctér
Megköszönte Magyarország támogatását a szentföldi múzeum bővítéséhez a ferences vezető
Köszönetet mondott a magyar állam által a jeruzsálemi Terra Sancta Múzeum bővítéséhez biztosított anyagi segítségért Franceso Patton, a Szentföldi Ferences…
- Vélemény
A legnagyobb szabadság elköteleződni valaki mellett – Mohos Gábor püspök a Vasárnapnak
A házasság hete programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján többek közt Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök is felszólalt, és üdvözölte a Magyarországon immáron tizenharmadszorra…
- (H)arctér
Ferenc pápa nem engedélyezte, hogy az Amazonas-térségben nős férfiak is szolgálhassanak papként
Több mint 30 oldalas apostoli buzdításában a 82 éves argentin pápa rámutatott, hogy új módszereket kell találni arra, hogy több…
- Kultúra
Töröltek egy bolgár egyházművészeti kiállítást a Louvre-ban
Boil Banov bolgár kulturális miniszter közölte, hogy országa nem vesz részt a 2020 második felére tervezett kiállítás megrendezésében, helyette más,…
- (H)arctér
A papi cölibátus „nem korlát” Ferenc pápa új interjúkönyve szerint
A Ferenc pápával készített könyv Nagy Szent János Pál címmel jelent meg a Vatikánhoz közeli olasz katolikus kiadónál. Az egyszerre…
- Pengető
Csak temessenek, mi meg feltámadunk!
– A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatika Karán a „Bevezetés a kereszténységbe”, a bölcsészeknél pedig a „Bevezetés a katolikus hit…
- Vélemény
A pápa is ember – érzelmekkel, indulatokkal, reakciókkal
A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló, hangsúlyozta újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában, majd bocsánatot kért, amiért ráütött…