„Trianonra a legjobb vigasz az lenne, ha a Kárpát-medencében élő népek tényleg egy asztalhoz tudnának ülni”

Böjte Csaba a Magyar Kurírnak adott interjújában elmondta: az együttműködés vágyának belülről kell megszületnie.

Trianonra a legjobb vigasz az lenne, ha a Kárpát-medencében élő népek tényleg egy asztalhoz tudnának ülni, ki tudnának engesztelődni, és közösen tündérkertté tennék ezt az árpádi államot – mondta el a Magyar Kurírnak adott interjújában Böjte Csaba.

– Árva gyerekeket nevelek, és mindig azt mondom: „Kicsi szívem, ha mindig hátrafelé nézel, akkor jó nagyot fogsz esni”. Egy-egy gyerekben nagyon mély sebek, fájdalmak vannak, amelyeket én nem tudok utólag meg nem történtté tenni, de biztatni tudom őket, hogy a jövőbe nézzenek és a holnapot építsék. A népünk sem tudja a múltat meg nem történtté tenni, és ha az amiatt érzett fájdalom határozza meg ma is az életünket, az meg is béníthat bennünket – nyilatkozta Böjte Csaba atya a Magyar Kurírnak adott interjújában. Szerinte mindig előre kell néznünk.

„Trianonra a legjobb vigasz az lenne, ha a Kárpát-medencében élő népek tényleg egy asztalhoz tudnának ülni, ki tudnának engesztelődni, és közösen tündérkertté tennénk ezt az árpádi államot, a Kárpát-medencét. Nem etnikai, politikai vagy gazdasági törésvonalakat kell okolni, hanem az együttműködés vágya kell hogy belülről megszülessen”

– vélekedett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

A koronavírus-járványt és annak következményeit firtató kérdésre elmondta: amikor a kolera- és egyéb járványokról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek egyszer voltak, pedig egy-egy ilyen szörnyűség húsz-harminc évenként lecsapott, volt, amelyik négy-öt évig tartott, és elvitte a lakosság felét. Szerinte túlságosan hozzászoktunk a jó időhöz, a jó világhoz, hál’ Istennek az elmúlt ötven-hatvan évben ilyen jellegű nagy problémák nem voltak.

„Most sem annyira csodálkozni kell a víruson, tetszik, nem tetszik, felettünk álló erők ezek”

– vélekedett. Mint fogalmazott, ahogy a tél ellen is, valamilyen módon a vírussal szemben is védekezünk kell, és kerülni kell a vele való személyes találkozást. „Ugyancsak azt mondom, amit Trianonnal kapcsolatban: ne azt nézzük, hogy milyen jó volt, amíg nem volt, hanem fogadjuk el, most ez van, nézzük, hogy lehet megoldani” – tette hozzá.

Böjte Csaba úgy véli, a magyar egyház mulasztást követett el eddig is, hogy nem hozott létre egy online „székesegyházat”. A szórványban élő gyermekeknek online kellene hittanórát tartani. „El tudom képzelni, hogy legyen egy nagyon profi online iskola, amelyben a legtehetségesebb tanítók egy-egy osztályt tanítanának. A tanév végén pedig lenne egy tábor, ahol az online magántanulókat levizsgáztatnák. A törvényhozóknak Pesten ilyen problémájuk nincsen, hiszen tömbben élnek, de nekünk a szórványban ez igen-igen fájdalmas dolog” – mutatott rá.

A szeptember 27-i romániai helyhatósági választásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott: fontos, hogy hangsúlyos jelenlétük legyen a helyi, a megyei és az országos szintű politikai életben, ezért meg kell tenniük mindent, hogy a hangjukat hallassák.

Mindenkit arra biztat, menjen el, és vegyen részt lelkiismerete szerint a választásokon, adja voksát a befutóra!

„Engesztelődjetek ki egymással! Ezt üzeni minden magyarnak Szent István ünnepe” – Böjte Csaba a Vasárnapnak

(Forrás: magyarkurir.hu; Kép: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes beszédet mond az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezésen 2019. augusztus 26-án. A temetőben ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1944. augusztus 26-i szovjet betörés során elesett hősökről. MTI/Veres Nándor)

Iratkozzon fel hírlevelünkre