Ma arra a Simonra emlékezünk, aki Péterként az Egyház feje és az első pápa lett; ugyanakkor arra a Saulra is, aki megtért és Pál apostol néven ma is lelkeket érint meg levelei által. Szent Péter apostolra mint a katolikus egyház földi alapjára, Pálra mint a népek apostolára emlékezünk.
„Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja” – olvashatró a Jankovics Marcell-féle Jelkép-kalendárium hasábjain. A hagyomány szerint e jeles napon, Kr. u. 67-ben, Róma városában végezték ki mindkét apostolt. Ünnepük az egyház egységének és katolikus voltának ünnepe, ahogy pár éve XVI. Benedek pápa fogalmazott.
Az evangéliumokból Simont halászként ismerjük meg, aki élete teljében ismeri meg Jézust és szavára hátrahagyta a családja és maga számára megélhetést jelentő munkát. A később Péternek, azaz kősziklának nevezett férfi háromszor is megtagadta, hogy ismeri Jézust, amikor eljött a kínszenvedés ideje.
Végül mégis őreá, a sziklára épült az immáron több mint kétezer éves egyház.
A rábízott feladatok által ő lett a katolikus egyház első pápája. Nevét viseli Vatikán bazilikája, ahol sírját is őrzik.
Saul kezdetben keresztényüldözőként vált ismertté, rettegett tőle minden akkori keresztény. Mígnem a Damaszkuszba vezető úton egy látomás megtérésre késztette, melyet a népnyelv pálfordulásként is emleget. Az üldöző így felhagyott addigi életével, megkeresztelkedett és vált a népek apostolává. Munkásságának köszönhetünk számos missziós utat Kis-Ázsia területén és az újszövetség páli leveleit. Ezek közt találhatjuk a Szeretethimnusz szövegét, mely a legszebb himnuszok egyikét alkotja.
hirdetésSzent Péter és Szent Pál apostol is akkoriban halt vértanúhalált, amikor Néró császár idején azzal vádolták a keresztényeket, hogy felgyújtották Rómát. Ugyanis nem tetszett a birodalom urainak a kereszténység sikere és üldözni kezdték őket. Egy legenda szerint, melyből később könyv és film is készült, Szent Péter elmenekült Rómából, de később visszatért, mert az úton találkozott Jézussal, akitől azt kérdezte: Hová mész, Uram? (Quo vadis, Domine? – Henryk Sienkiewicz könyve is ezt a címet kapta, majd a film is). Mire azt a választ kapta a Mesterétől, hogy Rómába, hogy ismét megfeszítsenek. Ebből Péter tudta, hogy vissza kell térnie Rómba, hogy ő is vértanúhalált haljon.
Szent Pál apostolt elfogását követően előbb Jeruzsálemben tartották rabként, de mivel római állampolgár volt, így a zsidók nem tudtak ítéletet hozni fölötte. Végül két évig raboskodott, majd Rómába indult Kr. u. 60-ban, de hajótörést szenvedett és Málta szigetén kötött ki, ahonnan később Alexandriába került. Kr. u. 64-ben, Néró császár keresztényüldözésének idején ismét elfogták, majd három évi raboskodás után, a hagyomány szerint Kr. u. 67. június 29-én végezték ki.
Pétert saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre. Így kérte, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, ahogy Mestere. Pált, mivel római állampolgár volt, karddal fejezték le. A vértanúkat ennek emlékére sok esetben együtt ábrázolják: Szent Péter kulcsokat tart a kezében, míg Szent Pál kardot.
A magyar néphagyomány szerint Szent Péter és Pál napjától számítva fogtak neki az aratásnak, ezért nagy jelentőséget tulajdonítottak, hogy ebben az időszakban jó, aratóidőnek számító napsütés vagy esős napok uralkodtak-e éppen. Egyes szokások is társulnak ehhez a naphoz, mint az aratásból származó szalmának meggyújtása – ez Szent Iván tüzének áttételes formája –, vagy az út szalmával megszórása, hogy más évben is bő termés lehessen.
Kiemelt képünkön Szent Péter és Szent Pál apostolok. Fotó: flickr.com
