dicsőítés
- Pengető
Chris Tomlin vadonatúj dala Isten jelenlétéről és valóságáról
Szinte meg sem lepődünk már azon, hogy Chris Tomlin most megjelenő dalai mennyire egyértelműen és direkten fogalmaznak Istenről. Másokkal ellentétben,…
- Pengető
Öt kenyér és két hal
A dicsőítésvezetés praktikus aspektusait körvonalazó írásainkkal nem biztos, hogy mindenki egyetért. Azzal még könnyebben megbirkózott mindenki, hogy fontos lélekben felkészülni…
- Pengető
Az izraeli énekes Jézust dicsőíti könnyűzenével
„Egy nagy családot alkotunk széles e világon” – hallhatjuk Joshua Aaron német és lengyel családi felmenőkkel rendelkező, amerikai születésű keresztény…
- Pengető
A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével
A dicsőítésvezető legfontosabb feladata, hogy lélekben már felkészülten érkezzen a közösség szolgálatára. Hogyan tudná vezetni a rábízottakat az Istendicséretben, ha…
- Pengető
Minden nyelven lehet Istent dicsérni – németül is
A dicsőítő csapat azzal a szándékkal vette fel és osztotta meg a már eredetiben is átütő erejű éneket, hogy azt…
- Pengető
A dicsőítésvezető a belső szoba intimitásából érkezik
Sokan egy-egy dicsőítés során már csak annyit tapasztalnak, hogy minden a helyén van. A környezet az eseményhez illően kialakított, az…
- Pengető
Bálványimádás vagy hitünk szent titka?
Amikor Lengyelországban tanulhattam ösztöndíjasként, meglepő volt látni, hogy a legtöbb templom napközben is nyitva tartott. A „tökmenő” fiatalok a nap…
- Pengető
A világméretű szentségimádás a forráshoz vezet el bennünket
A sorban a hatodik világméretű szentségimádási alkalom választott mottója: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei…
- Pengető
Dicsőítők az Oltáriszentség körül
– Nekem gyógyszer az, ha az Úristen előtt szolgálhatok az énekemmel – vallotta meg a hazai katolikus keresztény könnyűzene elindítójának…
- Pengető
The Blessing – a dal, amellyel Isten szeretete körbeölelte a Földet
A katolikus liturgiában az áldásnak ez a formulája nem honosodott meg, inkább csak azon kívül, paraliturgikus alkalmakon használatos (Assisi Szent…