A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével

Ha valaki Isten dicsőítésének vezetésére vállalkozik, tehetségesnek kell lennie; nem jó, ha a zenei ügyetlenkedés, alkalmatlanság eltereli a figyelmet Isten imádásáról. A közösség és a vezető feladata, hogy elmondja, ha valaki nem a zenei dicsőítés szolgálatára kapott talentumot Istentől. Bár ez kellemetlen helyzetet szülhet, mégis ez a valódi testvéri szeretet útja, amely mentes a félelemből eltűrt hazugságoktól.

A dicsőítésvezető legfontosabb feladata, hogy lélekben már felkészülten érkezzen a közösség szolgálatára. Hogyan tudná vezetni a rábízottakat az Istendicséretben, ha önmaga sem látja, merre a cél? Az Isten jelenléte iránti belső vágyakozás és hódolat hiányában az előadott dalok üresek, következésképp céltalanokká válnak.

A dicsőítésvezető a belső szoba intimitásából érkezik

Ám amennyire elengedhetetlen a lelki átadottság és az égő szív Isten szeretete után, legalább annyira fontos a hangszeres zenei tudás is. Nem egy alkalommal találkozhatunk olyan helyzetekkel, amikor a dicsőítő csoport befogad olyanokat is a tagjai sorába, akiket Isten nem erre a feladatra hívott.

Különösen szembetűnő mindez, ha éppen a vezető nem veszi észre zenei alkalmatlanságát, miközben a közösség dicsőítésvezetésére vállalkozik. Ha ilyen történik, az igazi jelzést ad arról, hogy egy hívő közösség tagjai nincsenek igazi szeretettel egymás iránt.

Van, aki azt gondolja szeretetnek, ha

„nem sérti meg”

a felebarátját, és benne hagyja a téves meggyőződésében. Ám az igazságtól megfosztott szeretetet hazugságnak hívják. Rámutatni valakinek a hibájára, figyelmeztetni őt, hogy nem a legjobb úton jár, valóban nem hálás feladat.

Képzeljük csak el, amikor úgy próbáltuk Istent közösen dicsérni, hogy a dicséretet vezető testvér folyamatosan „aláintonálta” az énekeket, vagy nem tudott bánni a hangszerével, esetleg kiesett a tempóból. Ezek az esetek mindig akadályozzák, hogy közös dicséretünk méltóképpen szállhasson fel Isten trónjáig. Folyamatosan arra fogunk figyelni, hogy mi nem jó. Bosszankodni fogunk, hogy miért nem mondja meg valaki a hiányosságokkal küzdő dicsőítésvezetőnek, hogy bizonyára az élet más területein kapott talentumokat Istentől.

Természetesen nem kell mindenkinek gitárművésznek vagy „székesegyházi, több okleveles egyházzenész kántor orgonistának” lennie ahhoz, hogy a híveket Isten dicséretében vezetni tudja. Lehet valakinek szerényebb zenei képzettsége is, de mindaddig, amíg nem éri el, hogy

a dicsőítés „akadálymentessé” váljon,

várnia kell a vezetés szolgálatával és gyakorolnia, illetve képeznie magát a saját hangszerén és az éneklés területén.

A zsoltárok több helyen is a szép éneklésre buzdítanak. Isten dicséretében nem elégedhetünk meg az éppen jóval: neki a legjobbat kell adnunk! Fennáll azonban a veszélye, hogy a kiemelkedő zenei és hangszeres tudás elbizakodottá tesz. A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie a magamutogatás és az előadói gőg kísértésével is, hogy mindig Isten állhasson a középpontban.

 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

 

További olvasásra ajánlott írásunk:

Justin Rizzo: A dicsőítés mindennap odaadni a szeretetemet Istennek