Amerika
- Keresztényüldözés
Az ördög ügyvédjei – ösztöndíjprogramot hirdetett a sátánista egyház Amerikában
Hazugságokra épül – nem meglepő módon – az amerikai sátánista egyház (The Satanic Temple), amely most épp ösztöndíjprogramjával rohasztja a…
- Családháló
Menedék a meg nem születetteknek – sokasodnak az életvédő városok Amerikában
A város vezetése hétfőn döntött arról, hogy hivatalosan is abortuszmentes övezetté nyilvánítják East Mountain-t. A 797 lelket számláló települést irányítók…
- (H)arctér
Már az „életpárti” kifejezés is rasszista a BLM szerint
Nincs megállás a BLM-mozgalom közéletet tisztogató törekvéseiben: egy deklaráltan abortuszpárti fekete újságírójuk most éppen az életvédelem ellen emelte fel a…
- Keresztényüldözés
Újabb lefejezett Szűz Mária szobor, ezúttal Tennessee-ben
A múlt hétvégén ismeretlen tettesek összefirkálták a bostoni templom előtt álló Mária-szobrot, egy másik Szűzanya-emlékművet pedig – szintén ismeretlen elkövetők…
- Keresztényüldözés
A gyűlölet nyara Amerikában: a liberális média hallgat a keresztény templomokat ért támadásokról
Több helyen is vandalizmus áldozatául estek katolikus templomok Amerikában a július 12-i hétvégén. Amint arról a Catholic News Agency beszámolt,…
- Családháló
Titkos abortusz kamaszkorban? Megoldható!
Abortuszpárti csoportok jelenleg is azon munkálkodnak, hogy aláássák azt a törvényt, miszerint kiskorú lányok esetében legalább az egyik szülő beleegyezése…
- Családháló
Az abortusz hozzáférhetőségére hivatkozva segítség nélkül maradhatnak Amerikában a komplikációk áldozatai
5:4 arányban alkotmányellenesnek nyilvánította az amerikai Legfelsőbb Bíróság azt a 2014-ben Louisiana államban elfogadott törvényt (Act 620), ami megkövetelte volna,…
- (H)arctér
Kettős mérce az amerikai médiában: a fekete életvédő szenátort ért fenyegetésekről nem számolnak be
Tim Scott a konzervatív republikánusok egyetlen színesbőrű szenátora. A New York Times riportban számol be róla, hogy az életvédő politikus…
- Keresztényüldözés
Imádkozzunk és tegyünk a szabadságért – még tart az imahét Amerikában
„A vallásszabadság minden más jog biztosítéka, óvni kell az ezt elősegítő intézményeket” – közölte Thomas Wenski, Miami érseke. A főpásztor…
- Keresztényüldözés
A nap, amikor Amerika felkel a vallásszabadságért
Vízválasztó pillanat jött el minden vallásszabadságért küzdő ember életében. Donald Trump aláírásával egy olyan programot indított el június elején, amely stratégiai jelentőséggel…