Afrika
- Keresztényüldözés
Keresztények ellen fordult a rendőri túlkapások miatt indult tüntetéshullám Nigériában
A túlkapásai miatt hírhedt különítményt még 1992-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a rablásokat, emberrablásokat, fegyveresen elkövetett garázdaságokat és…
- Keresztényüldözés
Az amerikai különleges erők kiszabadítottak egy Nigerben elrabolt amerikai állampolgárt
A műveletet Nigéria északi részén hajtották végre. Az akcióban Walton több fogvatartóját megölték, miközben az amerikai erők egy tagja sem…
- Keresztényüldözés
Szudán végre tényleg fellélegezhet
A 30 éven át tartó Omar al-Basír-rezsimet tavaly puccsolták meg, és az azóta regnáló ideiglenes civil-katonai tanács mindent meg tett…
- Keresztényüldözés
Továbbra is gyilkolják a lelkészeket Nigériában
Az első támadás a nigériai budai közösséget érte. A fulánik itt három keresztényt gyilkoltak meg, köztük a helyi evangélikus közösség…
- Keresztényüldözés
Algéria: jó-e a keresztényeknek az új alkotmány?
Napvilágra kerültek a novemberi alkotmányváltoztatásnak részletei – jelentette az International Christian Concern. Az új vázlat 51-es cikkelyében ez áll: „A…
- Keresztényüldözés
„Gyászoljuk feláldozott fiunkat és szexuális tárgyként használt lányunkat”
Egy kereszténységre tért ugandai imám 11 és 13 éves gyermekei hirtelen eltűntek otthonról, még 2018 júliusában. A Morning Star News…
- Keresztényüldözés
Keresztény tanulót lőtt fejbe a Boko Haram gyerekkatonája
Új videót tett közzé a Boko Haram terrorszervezet, a brutális felvételen egy keresztény fiatal tanulót lőnek fejbe a dzsihádisták. A…
- Keresztényüldözés
„Hetedik hete temetjük plébániánk tagjait, anélkül hogy látnánk az alagút végét”
Az Afrikai Missziók Társaságának (SMA) tagjaként Kagoróban szolgáló Sam Ebute atya a Szükséget Szenvedő Egyház számára számolt be mindarról az…
- Keresztényüldözés
Európai túszokat, köztük egy katolikus papot engedtek szabadon az iszlamisták
Egy, az Al-Kaidához köthető iszlamista csoport négy túszt engedett szabadon Maliban. Egyelőre nincs információ arra vonatkozóan, hogy váltságdíj ellenében történt-e…
- (H)arctér
Ég a Kilimandzsáró
A tanzániai nemzeti parkok igazgatóságának közleménye szerint a nagyjából félúton a csaknem 6000 méter magas hegy lába és csúcsa között…