Találatok: anyák napja
- Szabadidő
Mi az: piros és hetvenes?
Van valami egészen vicces, mégis keserű a Sztálin-troli kifejezésben. Ha a nagyszüleimet kérdezném erről a letűnt korról, nem valószínű, hogy…
- (H)arctér
Hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul
A zömében balliberális forrásokból a közelmúltban a mozik műsorában feltűnt alkotásról, mint az év új, magyar filmes szenzációjáról kaptunk hírt:…
- Egyéb
A magyarok nem a kínai szindróma szerint vállalnak gyereket
A kínai vezetés néhány hónapja a mintegy negyven éve érvényben lévő születéskorlátozás beszüntetését tűzte ki célul. A készülő új polgári…
- Szabadidő
Szent Erzsébetre emlékezünk
Szent Erzsébet 1027-ben született Sárospatakon, II. András király és merániai Gertrúd lányaként. Fiatal menyasszonyként érkezett a wartburgi várba, jósága és…
- Szabadidő
Családbarát programok várják az érdeklődőket
„Évről évre itt vagyunk az expón, hiszen ez a legnagyobb olyan rendezvény, amely kifejezetten a kismamákat és a kisgyerekes szülőket…
- (H)arctér
KDNP: Teljes mellszélességgel kiállunk a családok mellett
Az eseményen Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is jelen volt, a megjelenteket először ő köszöntötte. Harrach kiemelte: a nemzeti konzultáció…
-
Rettegnek a kárpátaljai magyarok
Szijjártó Péter szerint ami Ukrajnában zajlik, az „gyakorlatilag egy állami támogatással, állami bátorítással végrehajtott gyűlöletkampány a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben”.…
- Keresztényüldözés
#BringBackOurLeah – a szülők petíciókat gyűjtenek a nigériai elnök számára
Szülőként nem normális, ha veszni látjuk gyermekünket. Leah Sharibu szüleinek elképzelhetetlen érzelmi hullámvasutat kellett ez évben megélniük, és megpróbáltatásaiknak még…
- Keresztényüldözés
Emlékezzünk a „Közel-Kelet Pió atyájára”
Szent Charbel Makhloufra, a Kelet nagy misztikusára és aszkétájára, a maronita egyház három nagy szentjének egyikére emlékezünk liturgikus emléknapján, július…
- Keresztényüldözés
Abortusz-legalizáció Magyarországon
Az 1956 őszén történt dolgokról méltán és illően sok helyen és sokszor beszélünk, ugyanakkor az azt megelőző években is hoztak…