Magyar kormánytámogatással épült templomot szenteltek a kárpátaljai Palágy-Komorócon Az ünnepi szentmisét és a felszentelést Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke tartotta.
Soltész Miklós: a békéért hittel és imádsággal is tehetünk Az elmúlt 10 év aranykor volt Magyarországon a templomfelújítások és közösségi házak építése szempontjából.
Potápi Árpád János: Az egyházi közösségeknek köszönhetően teremthető meg a jövő Az államtitkár a dombóvári evangélikus templom külső felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentisztelet után mondott beszédet.
Varga Mihály: A kormány stratégiai partnerei az egyházak Az elmúlt 12 évben több mint háromezer hazai és 860 határon túli magyar templom építését, illetve felújítását támogatták.
Soltész Miklós: a templomfelújítások segítik a közösségek erősítését Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Kárpát-medencében élő nemzetek nem tehetnek arról, hogy a szomszédban pusztító háború van
Semjén Zsolt szerint az erdélyi reformátusok példát mutatnak az egyetemes magyarságnak Felújított református templomot avattak az erdélyi Ajtonban.
Potápi: A politikai szervezettség teheti sikeressé a magyar közösségeket Közgyűlést tartott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége.
Soltész Miklós: a templomfelújítás a közösségek erősítésének fontos eszköze A mai világban különösen fontos templomaink, közösségi házaink, plébániáink, közösségi tereink fejlesztése és megtöltése élettel.
Átadták a kapuvári Szent Sebestyén-templom felújított tornyát A tornyot és a tetőszerkezetet Veres András megyéspüspök áldotta meg.
Megújult a Bakáts téri templom Budapesten Erdő Péter: Assisi Szent Ferenc fontos üzenete, hogy anyagi javainkkal, erőinkkel, egymásért felelősen kell bánni.