Vélemény
-
2018.11.07.Meleg helyzet az egyházban
Nemrég fejeződött be Rómában a fiatalokkal foglalkozó püspöki szinódus. A testületbe az egész világról delegálnak képviselőket. Más felekezetű keresztény egyházak…
-
2018.11.07.Politika a béke szolgálatában
A jó politika a béke szolgálatában áll – e fő gondolat köré csoportosul Ferenc pápa újévi üzenete, amelyet már most…
-
2018.11.06.Egy életem, egy halálom
A keresetet benyújtó négy férfi egyike az 1981 óta halálsoron lévő David Earl Miller, akit egy 23 éves, szellemi fogyatékos,…
-
Nagyapjára emlékezve írta az angyalföldi lelkész: 62 évvel ezelőtt nagyapám álmodott egy olyan országról, ahol nem csak az uralkodó elit…
-
2018.11.06.Karácsony Jézuska nélkül
Szerintem sokunknál kiverné a biztosítékot, ha karácsony ünnepén boldog „téli ünnepet” kívánnánk egymásnak. Ha eltűnnének a tereinken felállított betlehemi jászlaink.…
-
2018.11.06.Popova Aleszja, a Jóisten gyermeke
Két nemzet lelkülete is él benne, magyar édesanyja és ukrán édesapja révén. Magyarországon talált rá a hivatására, ahol művésszé és…
-
Demeter Márta, az LMP újdonsült társelnöke úgy érezte, hogy ebbéli pozíciójában az első interjúját az Alfahírnek kell adnia. Önmagában kérdéseket…
-
Kaisamari Hintikka a fiatal espooi egyházkerület harmadik püspöke. Közvetlen elődje Tapio Luoma, aki ez év júniusa óta a Finnországi Evangélikus Egyház érseke. Hintikka…
-
2018.11.05.Katolikus nyitás: lelkésznő a püspöki szinóduson
A testvéregyházak képviselete érdekében volt jelen a szinóduson Martina Viktorie Kopecká fiatal női lelkész a csehországi huszita egyházból, aki az Egyházak Világtanácsát…
-
Gian Marco Centinaio mezőgazdasági miniszter megjegyezte: valami szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi gyerekvállalási tendencia megforduljon. Ezért támogatja ezt a minisztérium,…



