Vélemény
-
Ferenc pápa miséjében azt hangsúlyozta, hogy az emberiség megváltását egy fiatal názáreti lány „igenje” tette lehetővé, aki elfogadta az Isten…
-
2019.01.27.Áruld el, mikor születtél, megmondom, ki vagy!
A generációk közti különbségek nem jelentenek újdonságot az emberek számára. Az idősebbek és fiatalabbak együttélése során gyakran jelentkező konfliktusforrás az…
-
Faggyas Sándor Fordul a hajó című írásában a Központi Statisztikai Hivatal adatait sorolva arra világít rá, hogy bár 2018-ban valamelyest…
-
2019.01.27.#NapiPápa: „Gyógymódok” kimerültség ellen
Ferenc pápa szerint a kimerültségnek változatos okai vannak: a hosszú, munkával töltött órák, a személyes kapcsolatokban való csalódáson át és…
-
2019.01.26.Gável Gellért: Zenei korszakváltásban vagyunk
Vasárnap.hu: Az egyházzenei körökben igen gyakran hallani arról, hogy az egyházi könnyűzene nem éri el azt a szintet, amellyel a…
-
A közösségek, családok nemzetek boldogulása jelentős részben a nevelésen múlik, ez a nevelés pedig adhat egy értékrendre épülő szellemiséget, és…
-
Az egyházfő, aki a vasárnapig tartó Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából utazott a latin-amerikai országba, bírálta az emberek megbélyegző címkézését. „A…
-
Belegondolni is rossz, milyen hosszú távú következményei lennének, ha megvalósulna az az elképzelés, amely szerint a középiskolai oktatásból kikerülne az…
-
2019.01.25.New York: egyértelműen döntéspárti az új törvény
Az elmúlt napokban a hazai nyilvánosságban is nagy port kavart New York állam új törvénye és egymásnak feszültek életpártiak, valamint…
-
A magyar fiatalok csoportja Costa Ricában vett részt előtalálkozón, onnan érkezett Panamába, az Ifjúsági Világtalálkozóra – mondta el a Vatikáni…



