Keresztényüldözés
-
A keresztények az egyik legnagyobb elszenvedői a mianmari konfliktusnak
Nyolc évig tartó tűzszünet után ismét felélénkültek az összecsapások a központi hatalom hadserege és a szakadárok között. A harcok főként…
-
Saját esküvőjéről rabolták el a fiatal párt a fulánik
Április 12-én, húsvét vasárnap tartotta (volna) egy tegina kabatai pár az esküvőjét. A források szerint feltételezhetően fuláni fegyveresek törtek be…
-
Gyilkos a vonal túlsó felén – elmondta, miért végzett a nigériai kispappal
A jelenleg börtönben ülő Mustapha Mohammedet a Daily Sun nigériai lap kapta telefonvégre, a magára vállalt kispap-gyilkosságról kérdezték. A 18…
-
Százezer keresztény menekült el Mozambikból
Nemzetközi szerveztek jelentése szerint Mozambikban az elmúlt három évben több mint százezer ember menekült el otthonából. Az iszlamisták támadásaiban több…
-
Ferenc pápa: Imádkozzunk, hogy befejeződjön a keresztények üldözése!
A keresztény tanúságtétel zavaró a világias szellemben élők számára A világ a maga bálványaival, kompromisszumaival és prioritásaival nem nézi jó…
-
Szudán: úton a gyógyulás felé
Szudán ideiglenes szövetségi kormánya lecseréli államainak összes katonai kormányzóját civil képviselőkre, írja a persecution.org. Az ország újabb jelentős lépést tett…
-
Észak-Korea titkosszolgálata Kínából rabolt el egy keresztény lelkészt
Az észak-koreai rezsim emberei a Kínához tartozó Changbai Koreai Autonóm megyéből rabolták el a keresztény lelkészt, majd csempészték át országukba,…
-
Megint összeverték az indiai lelkészt, akit márciusban már majdnem megöltek
Törzsi aktivisták pusztították el Lalu Kirade házát és űzték el őt és családját falujából még márciusban. A lelkészt akkor félholtra verték, fojtogatták…
-
Egy teljes faluval végeztek mozambiki iszlamisták
Mozambik iszlamista felkelői 2017 óta folytatják gyilkos tevékenységüket, nemrégiben pedig azt is közzé tették, miért. Kalifátusuk létrehozásán fáradozva nagy erőkkel…
-
Az UNESCO az arabokkal karöltve építi újjá Moszul nevezetes templomát
Április 24-én az UNESCO bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel való partneri kapcsolatuk keretében megkezdik a moszuli al-Saa’a templom stabilizálását…