Böjti és imanapot tartottak Észak-Koreáért

A Kim család diktatúrájának végéért imádkoztak a világ legnagyobb, Észak-Korea felszabadulásáért szervezett rendezvénysorozatán belül. Mottójuk Jézus szavai voltak: „Ez a fajta nem megy ki, csak böjt és imádság által.”

A Szabad Észak-Koreáért Koalíció (NKFC) által minden évben megrendezett programhét, a North Korea Freedom Week keretein belül idén egész napos böjtöt és imádságot is hirdettek.

A 2020-ban immár 17. alkalommal megvalósuló rendezvénysorozat weboldalán a következőket írták az április 28-án tartott böjti napról:

„Míg több virrasztást és istentiszteletet is felajánlanak Észak-Koreáért, hisszük, hogy nem csak az imádság, de a böjt is szükséges ahhoz, hogy felvegyük a harcot az országban élő embereken uralkodó gonosszal […].”

Az Észak-Koreában regnáló Kim-család nem csak a saját polgáraira jelent veszélyt, de Kim Jong Un nemzetközi politikáját figyelembe véve globális szinten is az az érdeke a különböző társadalmaknak, hogy átalakuljon az ország államstruktúrája.

A szervezők Lukács evangéliumának és Szent Pál levelének szavaival biztatják a résztvevőket: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.”(Lk 18:27)

„Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6:12).

Április 28. meghatározó jelentőséggel bír Észak-Korea emberi jogi mozgalmainak életében. Ezen a napon rendezték meg először a Szabadság Napját, majd később e köré a nap köré szervezték minden évben a Szabadság Hetét is.

Az alapvetően amerikai kezdeményezésű rendezvénysorozat a legtöbb embert megmozgató Észak-Koreával kapcsolatos esemény lett a világban a Koreai-félszigeten kívül.

 

Kiemelt képünk a három évvel ezelőtti eseményen készült. Forrása a North Korea Network.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre