Lelassult a járvány – hangzott el a Kormányinfón

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében elindultak a támogatási programok, eddig háromezer cég 44 ezer munkahely megtartásra vállalt garanciát – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Cikkünk folyamatosan frissül!

A tárcavezető kifejtette: az EU lehetővé tette a kormányoknak, hogy beruházásösztönző támogatásokat nyújtsanak 800 ezer eurós felső küszöbbel, és legalább ilyen összegben a cégeknek is részt kell vállalniuk a beruházásokból. – Az erre szánt 50 milliárd forintos keretet máris túljegyezték, a kormány dönteni fog ennek a megemeléséről – közölte.

Gulyás Gergely kitért arra is: további fontos döntéseket is hoztak, megemelik a közfoglalkoztatottak keretszámát, átképzést, továbbképzést, felnőtt oktatást biztosítanak állami finanszírozással, a Honvédelmi Minisztérium pedig megemeli a szerződéses honvédek számát. Hangsúlyozta: arról is döntöttek, hogy a veszélyhelyzet végéig meghosszabbodik a bérleti jogviszony az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok esetén akkor is, ha a bérleti jogviszony magánszeméllyel áll fenn. – Azt szeretnék elkerülni, hogy ebben a nehéz helyzetben bárki lakhatás nélkül maradjon – tette hozzá.

Karácsony Gergely tegye egyértelművé az álláspontját!

Gulyás Gergely a koronavírus-járvány lelassulásáról, az új fertőzöttek számának csökkenéséről számolt be a Kormányinfón. Közölte ugyanakkor, hogy a területi különbségeket továbbra is látni: Budapesten és Pest megyében az aktív fertőzöttek száma 1240, vidéken 726. Az elhunytak száma a fővárosban és Pest megyében 301, vidéken 82.

Budapestre kitérve azt is mondta: meglepve olvasták a Karácsony Gergely levelében megfogalmazott kritikát, úgy látják, megváltozott a főpolgármester álláspontja, és úgy gondolja, Budapesten is szükséges lenne az élet újraindítása. A miniszter erről azt mondta: a kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját, és ha a kabinet jól érzékeli a főpolgármester véleményének megváltozását, akkor kész tárgyalni arról, hogy milyen formában, milyen határidővel indítható újra – szigorú menetrend szerint – az élet Budapesten.

(MTI)

Kiemelt képünkön: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online sajtótájékoztatót tart “Kormányinfó – Mit, miért tesz a kormány?” címmel 2020. április 23-án. MTI/Botár Gergely/kormany.hu