Ez az a nap a Puskás Arénában – ÚJRATÖLTVE!

A rendezők bejelentése alapján az idei nyárra meghirdetett mega dicsőítő esemény egy évvel későbbre kerül. A már megváltott jegyeink érvényesek maradnak. Ám az idei alkalom sem múlik el nyomtalanul, mindössze az online térbe költözik. Július 18-án a Reménység Estékhez hasonlóan egész napos dicsőítést közvetít az Ez az a nap! jobbnál jobb dicsőítő előadókkal és zenekarokkal!

László Viktor, az Ez az a nap! rendezvények főszervezője bejelentette: a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt elmaradó idei, Puskás Arénába meghirdetett esemény egy évvel későbbre tolódik. Tekintve hogy február végéig a helyek több mint fele már gazdára talált,

a megváltott jegyek érvényesek maradnak a 2021. július 24-i alkalomra.

– Július 18-án a rendezvény nem marad el, hanem online formában kerül megrendezésre. Ez a jó hírünk ebben a nehéz helyzetben, hogy a nemzeti stadionból az egész nemzet, sőt egész Európa megtapasztalhatja, milyen az, amikor együtt felemeljük Jézus Krisztus nevét – mondta el a főszervező.

– A dolgok változnak körülöttünk, talán picit gyorsabban is, mint szeretnénk. Ezért fókuszálunk azokra a területekre, amelyek nem változnak. Isten és az ő jelenléte ilyen – fűzte hozzá a bejelentéshez Pintér Béla dicsőítő énekes előadó. Kiemelte: mindaz, amit az Úr jelenlétében és dicsőségére tesznek az emberek, változhatatlan. Emiatt bátorított mindenkit, hogy vegyen részt a július 18-i online dicsőítő napon, amelyet a Puskás Arénából közvetítenek majd a minden hétfőn hűséggel jelentkező Reménység Estékhez hasonlóan.

A kiemelt képünk forrása az Ezazanap.hu.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Ez az a lap: megjelent az Ez az a nap! magazin első száma

Iratkozzon fel hírlevelünkre