- Vélemény
Az LMBTQ-propaganda feltétel nélküli elfogadásának demográfiai hatása is van
Magyarország népessége a 80-as évek óta csökkenőben van, ami azt jelenti, hogy egy generáció már úgy nőtt fel, a lakosság…
- Vélemény
Merkelyre hallgassunk, ne a baloldalra!
100 ezer Pfizer vakcinát tett elérhetővé az egyik pénteken az operatív törzs és a várakozásoknak megfelelően tömegek indultak el az…
- Vélemény
A baloldal ott folytatná 2022-ben, ahol 2010-ben abbahagyta
A mandiner.hu információi szerint már Karácsony bejelentésére sem kell sokat várni és így – ahogyan Fekete-Győr András korábban fogalmazott –…
- Vélemény
Tizenhat év után eshet ki a CDU/CSU a német kormányból, ha nem vigyáz
Angela Merkel 16 évnyi kancellárságát nem a mai nap dolga megítélni. Németország vezetőjének tevékenységét, habitusát és eredményeit politológusok és politikusok…
- Vélemény
A Herthánál még a kommunisták is különbek voltak
Megvolt a véleményem a Gulácsi-ügyről, de eddig nem hangoztattam. Nem akartam ugyanis beállni az őt ostorozók sorába és ezt most…
- Vélemény
Magyar, lengyel és olasz kézben Európa jövője
Nem elsősorban három kormányzati szereplő, hanem három konzervatív politikus folytatott megbeszéléseket múlt héten a Karmelita kolostorban. Három olyan pártvezető, aki…
- Vélemény
Soha nem volt még ilyen aktuális nagypéntek üzenete
Kevesen gondoltuk volna egy évvel ezelőtt, amikor lemondtunk a miséken való részvételről, a közös ebédekről és a nagyszülők átöleléséről, hogy…
- Vélemény
A szlovák kormány bukása intő példa 2022-re
Előzmények: a Smernek mennie kell Kicsivel több, mint egy éve, tavaly február végén tartottak parlamenti választást Szlovákiában, amelynek tétje volt:…
- Vélemény
Nyugaton ideológiai kérdés a vakcinabeszerzés
Az egyik Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter esete. A CDU-s politikus már januárban azt nyilatkozta, hogy nyitott az orosz…
- Vélemény
Ballépést ballépésre halmoz Biden külpolitikai szempontból
A nagy medve bajszának rángatása Az egyik ilyen melléfogás az volt, amikor az elnök orosz kollégáját egyszerűen gyilkosnak nevezte, és…