- Kultúra
Aki egyszer budapesti volt, az örökre az is marad
A 100 szóban a város című előadás a „Száz szóban Budapest” című pályázat műveiből készült. A pályázóknak száz szavuk volt…
- Egyéb
Rumini 200
A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini, a bátor és eszes kisegér és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. A vadonatúj, színpadra…
- Vélemény
Folytonosság, amin a Jóisten „görbe vonalakon” vezet végig
Szabó Ferenc atya hivatásának történetében két fontos mozzanat volt: Kaszap István munkásságának megismerése és találkozása Pálos Antal atyával. A beszélgetésen…
- (H)arctér
Felháborító a családpolitika, főleg, ha nem érint
A Momentum szerint megvan az ára az „orbáni családpolitikának”, amit szerintük az anyák fognak megfizetni. A momentum.blog.hu-n megjelent írás levezette,…
- Egyéb
Az egyház igazi kincse az evangélium – emellett tett hitet Luther
Luther Márton német bányászcsaládba született 1483-ban, kilenc gyermek közül a nyolcadikként jött világra. Szülei jogi pályára szánták, hogy később a…
- Egyéb
Call Girl a Mozsárban
Mit keres egy diplomás színésznő egy Call Centerben? Milyen szerencsétlen szereposztás ez? – tehetnénk fel magunkban a kérdést. Mészáros Piroska…
- Kultúra
Söptei Andrea: Ez már egy keményebb világ
– Az Othellót és a Sára asszonyt egyszerre próbálta, majd nem sokkal a bemutatók után már az Egy ember az…
- (H)arctér
Az elsők között van Magyarország az EU-ban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8…
- Egyéb
Szent Cirill és Metód – Európa társvédőszentjei
A nyugati szláv törzsek a 9. század elején készen álltak a kereszténység befogadására, de a politika kikerülhetetlen volt a vallás…
- Egyéb
Kardosné Gyurkó Katalin: „Valóban jó magyarnak lenni”
Kardosné Gyurkó Katalin a vasarnap.hu-nak elmondta: szerinte nagyon fontos, hogy ezeket az intézkedések minden korosztályhoz szólnak, akik érintettek. Jelképes, hogy…