Kardosné Gyurkó Katalin: „Valóban jó magyarnak lenni”

Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében bejelentette, hogy a családtámogatási rendszer újabb hét ponttal bővül. Többek közt bevezetik a nagyszülői GYED-et és elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját is. Ezekről az intézkedésekről kérdeztük Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét.

Kardosné Gyurkó Katalin a vasarnap.hu-nak elmondta: szerinte nagyon fontos, hogy ezeket az intézkedések minden korosztályhoz szólnak, akik érintettek. Jelképes, hogy a Házasság Világnapján került bejelentésre a családvédelmi akcióterv, hiszen az első házasok 10 millió forintos támogatása épp ezt támogatja közvetlenül. Az akcióterv további elemei – a későbbiekben az otthonteremtés feltételeinek további bővítése és javítása, valamint az anyaság a különféle támogatásokon keresztüli elismerése – egyfajta családi életpályamodellé állnak össze. Hangsúlyozta: számukra külön öröm, hogy szinte minden támogatás a gyermekhez, a gyermekvállaláshoz kötött, akár két, akár három, akár négy gyermekről van szó. Mindez a fiataloknak jövőt mutat és kínál.

Kiemelte: nagyon örülnek a nagycsaládosok gépkocsi kedvezményének is, bevezetését szakmai sikerként értékelik. Ugyanis szakmai stratégiai partnerként régóta jelezték a gépkocsi problémát, ami főleg a vidéken élő nagycsaládosokat érinti. „Hiszen ahol jön a harmadik gyermek is, ott már három gyerekülés egy kis autóba nem fér be. Sok esetben messzebb van az orvos vagy az iskola, mindenképpen jól jön egy autó a családban” – fűzte hozzá.

A NOE elnöke a nagycsaládokat érintő kiemelkedő vívmánynak nevezte, hogy a miniszterelnök bejelentette, azok a nők, akik négy vagy több gyermeket vállaltak életük végéig személyi jövedelemadó mentességet élveznek. Esetükben ez gyakorlatilag a családi adókedvezménynél is nagyobb kedvezményt jelenthet, hiszen nincs felső korlát, az édesanya jövedelme teljes egészében a családban marad. „Tudjuk, hogy sokak számára az jelent megoldást, ha a nagyszülők segítenek a gyermeknevelésben, ennek elismerése nemcsak a szülők munkavállalását könnyíti meg, de egyúttal azt is megjeleníti, hogy   szükség van az idősekre, s értékeli őket a magyar társadalom” – jelentette ki.

Kardosné Gyurkó Katalin kitért arra is, hogy az új intézkedésekre nyilván minden szervnek fel kell készülnie, s ezt követően kerülhet sor a bevezetésükre. Az oktatásért felelős államtitkárságnak például fel kell készülni arra, hogy a 9. és 11. évfolyamos középiskolások két hétre külföldre utazhatnak majd nyelvet tanulni.

„A NOE is számtalan olyan tevékenységet folytat, ami ezeket a családokat segíti. Figyeljék programjainkat, csatlakozzanak hozzánk, hiszen köztünk mindig akad valaki, aki a konkrét, hétköznapi kérdésekben segíteni tud.

Mindenképpen előremutató, hogy tervezünk, van jövőkép. Ezután a buzdító és bátorító beszéd után úgy érezzük, „valóban jó magyarnak lenni.”– mondta végezetül a NOE elnöke.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre