Elkezdődött a Házasság hete

Megnyitották Pécsett a házasságot népszerűsítő rendezvénysorozatot, amely egy héten át várja országszerte különböző programokkal az érdeklődőket.

Egy héten át a házasság és a család fontossága kerül előtérbe a február 10-e és 17-e között megrendezett Házasság Hetét.

A házasság világnapját február második vasárnapján ünneplik világszerte, amely az 1980-as években indult útjára az amerikai házaspárok kezdeményezésére. Célja a házasság népszerűsítése, és hogy bemutassa, valóban léteznek jó, tartós és boldog házasságok. Mára ez az ünnep egy egész hétre nőtte ki magát, hazánkban 2008 óta országszerte sokszínű programokkal várják az érdeklődőket.

Magyarországon a polgári házasságot egy 1894-es törvénycikk szentesítette. Célja hogy bemutassa, az egészséges társadalom alapja a jó házasságon nyugvó család.

Az EMMI vasárnapi közleménye szerint a házasságok számának emelkedése mellett csökkent a válások száma, 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya. A fiatalok adókedvezménye egyre népszerűbb a friss házasok körében, havonta átlagosan 37 ezer házaspár veszi igénybe a kedvezményt. A havi ötezer – két év alatt százhúszezer – forintos támogatás két évig jár a fiatal házaspároknak, függetlenül attól, hogy közben gyermekük születik-e. Az adókedvezmény gyermek születése esetén a családi adókedvezménnyel együtt is érvényesíthető, és már évi 60 ezer forinttal növeli a család költségvetését.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Pécsett nyitotta meg a rendezvénysorozatot. A rendezvényen köszöntőt mondott Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Őri László alpolgármester, Udvardi György püspök, Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Pataki János, a KCSSZ elnöke és Herbert Gábor, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület elnöke. Előadást tartott Laczkfi János és felesége, Bárdos Júlia, majd a kerek házassági évfordulójukat ünneplőket köszöntötték.

„Nagyon fontos, hogy mi önkéntesek vagyunk, és az önkéntes az, aki szolgálatot vállal másért. Házasságban is nem önmagunkért élünk, hanem a másikért. Így együtt, kiteljesedve. A NOE az önkéntességgel, a szolgálattal a családdal ezeket a gondolatokat próbálja erősíteni és támogatni a családokban” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a megnyitón.

Az egyházak is részt vesznek a Házasság Hetében, Udvardy György püspök szerint ezen a Házasság világnapján azt ünnepeljük, amit a családok naponta megtesznek, és kiemelte a tanítás fontosságát, mind a férfi-nő szerepéről, mind a szülő és a gyermek viszonyáról. Hangsúlyozta:  „Természetesen fontosnak tartjuk a tanítást. Tanítást az ember méltóságáról, férfi-nő szerepéről. Tanítást a szülő gyermek viszonyról. Azokról az alapvető, egyébként a természetünkben lévő igényekről, amelyeket úgy tűnik, ma sokkal inkább erősíteni kell, de ezt feladatuknak gondoljuk

A jövő héten közel száz település várja a házasság iránt érdeklődőket programokkal, többek között Budapesten, Pécsen, Kecskeméten, Veszprémben és Szegeden is.

Forrás: hirtv.hu

A NOE pécsi rendezvényén a szervezet elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin az alábbi személyes hangvételű beszédet mondta el:

Lelkes izgalommal készültünk Botonddal az esküvőnkre, bár utólag azt gondolom én sokkal izgatottabban, mint ő. Fontos volt számomra, hogy az a református lelkész áldja meg a házasságunkat, aki keresztelt, aki mellett felcseperedtem, konfirmáltam, talán épp ezért kíváncsian vártam mi lesz az esküvőnkre szánt ige, mit kapunk útravalóul. Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek. – Ennyi? Biztos? Én most is boldog vagyok, ez könnyű…

El kellett telnie jó néhány évnek mire megértettem mennyire fontos is ez az üzenet.

Az esküvő egy örömünnep, a teljes öröm pillanata, amikor vőlegény és menyasszony együtt van, hiszen két egymást szerető ember talál egymásra a házasságban Isten színe előtt, a család, a barátok és a rokonok jelenlétében. Az esküvő a házasság kapuja, egy szép, olykor könnyekkel kísért, de felemelő alkalom, „A NAGY PILLANAT”, amire egész életében emlékszik majd a pár.

Ugyanakkor vannak fájdalmaink, nehézségeink, amelyekkel meg kell birkóznunk, azonban ebben a felszólításban benne van a remény, a jó példa, a biztatás. Minden helyzetben feltekinthetünk Krisztusra, aki nem önmagáért, hanem másokért élt.

A házasságban sem magamért élek, nem a magam örömét keresem, hanem egymást szolgálva, egymásra figyelve jutunk előbbre és a mi örömünk kisugárzik: másokat is gazdagít!

Ugyanígy vagyunk más, általunk tudatosan vállalt szolgálattal is. A mi szolgálatban lelt örömünk kisugárzik, másokat is örömmel tölt el, gazdagít.

Az elmúlt évben az Európai Parlament ismerte el egyesületünk munkáját az Európai Polgár díjjal, itthon pedig a Polgári Magyarország díjat vehettük át. Ezek a díjak mindannyiunké: régebbi és újabb egyesületi tagoké. A ti munkátokat ismerik el ezek a díjak.

Ez abban erősít meg bennünket, hogy megérte kitartani, megmaradni az eredeti céloknál, s nem térni le a megkezdett útról. A NOE-nak 1987 óta változatlanok az alapelvei és céljai, ebben van erőnk, ez adja hitelességünket. Ezért is tartozunk nagy köszönettel a pécsi nagycsaládosoknak. Ők harminc éve emelik magasba a nagycsaládosok zászlaját, s képviselik hitelesen, őszintén, számtalan programmal, képzéssel, munkával értékeinket. Többek között tizenhat éve a Házasság Világnapjának ügyét, amelynek szíve itt dobog, s hiszem, hogy sok magyarnak Pécs jut eszébe, amikor a világnapról hall.

Büszke vagyok rá, hogy egyesületünk pécsi tagjai szervezik ezt az eseményt, s adják országnak-világnak hírül a házasság fontosságának üzenetét.

Szívből kívánom, hogy tudjatok örülni az Úrban mindenkor!