- Pengető
A Nagymarosi Találkozók ikonjai ma is beszélnek – Bajcsy Lajos kanonok a Vasárnapnak
A II. Vatikáni zsinat szellemiségétől vezetve Az Új Ember hetilap 1977. május 1-én interjút közölt Az egyházi kisközösségekről címmel Szennay…
- Pengető
Krisztus a világ igazi orvosa – Kindelmann Győző a járvány megszűnéséért rendezett imanapról
Az „A világnak Krisztus kell” imaalkalom csütörtök délután 15 órakor veszi kezdetét a Máraremetei Kegytemplom szabadtéri oltáránál az aktuális járványügyi…
- Pengető
A Szalézi Zenetábort ki ne hagyd idén nyáron!
Immár ötödik alkalommal szervezik meg a Szalézi Zenetábort Péliföldszentkereszten, 12 és 30 év közötti fiataloknak. Az idén augusztus 8. és…
- Pengető
A keresztény könnyűzene első fecskéiről pauszon
A vallásos sanzon Nem sláger, nem propaganda, hanem egy különleges művészi forma (Kleinkuntslied). A jelenkori vallásosság tudatosodik benne. Az, hogy…
- Pengető
A szakállas dicsőítő megint fergeteges
Ez a dal épp a legjobbkor érkezett! Amikor már-már képesek lennénk elfelejteni Isten jóságát irántunk, akkor ez a szakállas, baseball…
- Pengető
Észrevétlen dicsőítő lehetsz az Oltáriszentség előtt
Közel a titokhoz Ennek a köszönetnyilvánításnak a legtöbbször létezik hallható formája is. Az ilyenkor megszólaló legegyszerűbb ének és dallam észrevétlen…
- Spiritusz
Újra mehetünk a Mindszenty-szentmisére
Május 8-án újra benépesülhet az Esztergomi bazilika, köszönhető az érvényben lévő járványügyi rendelkezéseknek, amely ilyen módon a nyilvánosan bemutatott szentmisét…
- Pengető
Istentisztelet – vagy még csak majdnem az
Kommunikációs patthelyzet A kialakult kommunikációs patthelyzet láttán érdemes egy kicsit elmorfondíroznunk azon, miért van ekkora különbözőség az istentisztelet zenéje körüli…
- Pengető
A keresztény zene kommunikáció – állították a Szólj be a popnak! vendégei
Egyházzenei vita a szeretet és a szakmaiság légkörében Nagy előrelépés, hogy Horváth Gergely műsorvezető moderálásával létrejöhetett egy olyan egyházzenei disputa,…
