- Vélemény
Családok Jézusban – az egyház és a társadalom jövője a Margitszigeten gyűlt össze
Így kezdődött… „Még 2017-ben merült fel bennem az a gondolat, hogy a kongresszus programjai között mi lenne, ha rendeznénk egy…
- Pengető
Kicsi és nagy, lelkesen táncolt Csiszér Laci dalára
Isten magasztalása megmutatkozhat a tetteinkben, énekben vagy akár táncban is. A NEK szombati családi napján a különböző felekezetekhez tartozó dicsőítő…
- Vélemény
Az eucharisztikus kongresszus nem ér véget: folyt. köv.
Vannak, akik a számokban próbálják lemérni a világméretű lelki töltekezés méretét és intenzitását. Csalóka és felesleges ez a játék, hiszen…
- Pengető
Ezek a zenészek az angyalokkal cimboráltak
Különleges testvéri szeretet érződött a technikai beállításokkal foglalatoskodó zenészek és a hangtechnikai stáb tagjai között. Egyértelműen kitapintható cél köré rendeződött…
- Pengető
Már 150 ezren hallgatták meg a NEK nem hivatalos himnuszát
Számos dal és ének született annak idején az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) himnuszpályázatára. A világméretű esemény hivatalos dalának a…
- Pengető
Dicsőítő szentségimádás az Eucharist együttessel a NEK-en
Nem újkeletű, hogy az Eucharist csapata dicsőítő szentségimádáson szolgál. Még híre-hamva sem volt annak, hogy Budapesten rendezik meg az 52.…
- (H)arctér
Jézust látták Budapest utcáin
„Én ismerem a boldogság titkát!” „A Szentlélek két lábbal szügyön rúgott, és megváltozott az életem.” „Szerettek szerelmes levelet kapni? Én…
- Pengető
Amint Jézussal találkozunk, átadhatjuk neki az életünket
Dicsérettel jövünk „Dicsérettel jövünk eléd, teljes lényünk legyen tiéd! Átadjuk most testünket, mozgass meg bennünket, Uram! Gyönyörködünk szépségedben, ugrándozunk nagy…
- Pengető
Szikora Robi: A szentmisével teljes az életem
„Minden országban vagy városban, ahol vagyok, elmegyek szentmisére. A menedzserem vért izzad, amikor olyan helyre érkezünk, amelyik inkább protestáns, hogy…
- Vélemény
Családok a Nyulak szigetén
A Margitsziget Árpád-házi Szent Margitról kapta a nevét a XIV. században, aki ezen a szigeten élt Domonkos-rendi kolostorban az 1200-as…