Cser-Palkovics András levélben kért bocsánatot Semjén Zsolttól a KDNP-re vonatkozó, sértő megjegyzése miatt

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere levélben kért bocsánatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökétől egy szerdán megjelent, a (helyi) KDNP-t érintő, negatív, a non-verbális jegyeket is figyelembe véve, gúnyosnak is tekinthető megjegyzése miatt.

A Lakmusz és a Political Capital konferenciáján László Róbert elemző tette fel a kérdést Székesfehérvár újrázó polgármesterének : Hogy járta ki magának Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, hogy neve mellett nem szerepel a KDNP logója?

Cser-Palkovics András a válasza elején hangsúlyozta, hogy abszolút hívő római katolikus, majd azzal folytatta, hogy “valós politikai szervezetek és közösségek jelennek meg mindenhol. És most a városról beszéltem természetesen.”

Ez az a videórészlet:

 

A városvezető az elhangzottakkal kapcsolatban most levelet küldött Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének. Az alábbiakban a levelet változtatás nélkül közöljük – közölte a kdnp.hu oldal csütörtökön.

A KDNP a Fidesszel szoros szövetségben, közös erővel tekint a jövőbe Székesfehérváron is

– tették hozzá ugyanott.

Mutatjuk a levelet:

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!

A tegnapi napon, egy konferencia résztvevőjeként kaptam egy rövid kérdést a KDNP székesfehérvári szerepvállalására vonatkozóan, melyre sajnos egy túl sommás választ adtam, mely a sajtó kontextust nélkülöző és bántóan keretező tálalásában az Ön és a KDNP számára rosszul eshetett.

Pártjaink országos szövetségére való tekintettel is, valamint Székesfehérvár mint a magyar kereszténység egyik bölcsőjének polgármesterként is sajnálom, ha esetleg Önt vagy a KDNP tagjait megbántottam, ez nem állt szándékomban. Ugyanakkor azon álláspontom mellett kiállok, hogy a KDNP egykor sokkal aktívabb szerepet vállalt a fehérvári közéletben és a közösségi életben, melyet meggyőződésem szerint újra fel kellene vállalni a helyi, regionális tagságnak és támogatóknak. Hiszen, hol máshol lehetne ezt méltóbban megtenni, mint a magyar keresztény államiság történelmi bölcsőjében?

Ezúton is megkövetem tehát Miniszterelnök-helyettes urat és a KDNP azon tagjait, akik a kereszténydemokrácia és a kereszténység értékeit méltón és aktívan igyekeznek képviselni. A következő napokban a sajtóban is meg fogom tenni ezt, lehetőségeim szerint helyreigazítva a mondandómat.

Biztosítani szeretném egyben Önt arról, hogy ha a KDNP megújítaná szerepvállalásának karakterét és mélységét Székesfehérvár közösségi életében, mindig partnerként számíthatnak rám!

Címlapkép: Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre