Magyar film készült a jenkiről, aki Artúr király udvarába került
Az Egy jenki Arthur király udvarában című rajzfilmsorozatát Gyulai Líviusz már nem tudta befejezni, de tervei alapján a film a végéhez közeledik. Vennes Emmyvel, Gyulai Líviusz özvegyével beszélgettünk.
– Az Egy jenki Arthur király udvarában című rajzfilmsorozat hamarosan elkészül. Gyulai Líviusz nem érhette meg a filmje befejezését. Mi adja ennek a sorozatnak a különlegességét?
– Férjem halála miatt már nem tudta befejezni az Egy jenki Arthur király udvarában című animációs sorozatot, amelyet Mark Twain története alapján alkotott meg. Nagyon szerette a regényt, amiben egy 19. századi jenki belecsöppen a 6. század Angliájába. A hatalmas szakadékot, mely a századok között tátong, az ifjú jenki sietve áthidalja: amerikanizálja a „sötét középkort”, Arthur király birodalmát. Persze hősünk, a jenki sem marad érintetlen, hiszen a lovagkor, a romantikus kalandok megteszik hatásukat, beleszeret a középkor meghaladottnak vélt világába.
Líviuszt foglalkoztatta a gondolat, hogy jó lenne ebből az irodalmi alkotásból egy animációs filmet készíteni.
Szerette Mark Twain stílusát, világlátását és humorát. Az ő szavaival élve: „a nagy író regénye »leporolásra« szorul – legnagyobb tisztelettel szeretett mesterem iránt –, »korszerűsítve« és »aktualizálva« mesélem, gombolyítom e remek téma fonalát.” 
– Akkor tudott Twainnel azonosulni.
– Persze az alapmű, az irodalmi szöveg számára egyfajta vezérfonal, ami lehetővé teszi szelleme szabad szárnyalását. Arthur király, aki fogékony az újításokra, pártolja a jenkit. Merlin varázsló, a „sötét középkor” apostola fémjelzi e kort, mint fő ellenség, aki sokáig ellenáll, de a 19. század lehengerlő, világformáló ismeretanyaga végül elsöpri. E szituáció remek mulatságot ígér minden korosztálynak.
Líviusz nagyszerű figuráival, bravúros rajzaival csodálatos módon csempészte bele a középkori miliőbe a 19. század hangulatát.
A narrációt – amit ő írt – Blaskó Péter tolmácsolja. A történetben egy ambivalens fejlődést láthatunk, amely végeredményben arról szól, hogy világunkat egyre élhetetlenebbé teszi az ember. Ahová beteszi a lábát, ott mindent tönkretesz. Láthatjuk, Twain nem sokat tévedett, gondolata ma még időszerűbb, mint korában, de talán van remény.
– Hogy áll az animációs filmsorozat?
– Líviusz halálakor már több epizód elkészült, mások pedig még folyamatban voltak. Segítségemmel a Magyar Rajzfilm Kft. nagyszerű stábja folytatta a megkezdett munkát, hogy létrehozzák ezt az egészen különleges sorozatot, amelyet Líviusz megálmodott. Férjem ugyanis már elkészült a 13 rész forgatókönyvével, háttereivel, figuraterveivel és a narrációval. A félbemaradt rendezői munkát Máli Csaba vitte tovább.
Úgy néz ki, hogy a tervek alapján idén októberben elkészül az utolsó, a tizenharmadik epizód is.
Nagy öröm ez számomra, hiszen annyira várta ennek a filmnek az elkészültét. Sajnos a koronavírus késleltette a munkát, majd megakadályozta, hogy élvezze figurái megelevenedését.
– Volt olyan rajzfilmterve a férjének, ami nem valósult meg?
– Természetesen. Kifogyhatatlan volt. Noha egész életében dolgozott, maradtak befejezetlen alkotásai. Ilyen félbemaradt film az Antik abszurd is. Jó tíz évvel ezelőtt akadt el a finanszírozás megszűnése miatt. Mint minden hazai animációs film, ez is pályázat révén készült. 2010 után viszont már nem írtak ki pályázatot megkezdett filmek folytatására. Így a film forrás nélkül maradt, a félkész mű pedig befejezetlenül, holott megvan hozzá minden – forgatókönyv, figuraterv – csak pénz nincs. Líviuszt ez nagyon bántotta.
Tavaly, amikor elment, a lányunkkal megbeszéltük, hogy ezt a filmet megpróbáljuk valahogy befejezni.
Azóta azon vagyunk, hogy sikerüljön forrást találnunk. Nem lesz könnyű technikailag sem, hiszen hiába vannak meg a rajzok, és öt perc leforgatott anyag, az még kézi festéssel készült. Azóta a technikai fejlődés óriásit változott, ma már senki nem alkalmazza a filmkészítéshez ezeket a kézműves technikákat, amellyel Líviusz elkezdte a munkát. Sőt, még a képméret is más lett. 
– Az Antik abszurd is egy irodalmi ihletésű rajzfilm?
– Nem, ez egy saját ötlet, amely mögött nincs konkrét irodalmi alap. Annyiban párhuzamba állítható az Egy jenki Arthur király udvarában című művel, hogy itt is az kerül a történet fő mondanivalójává, hogy hogyan is teszi tönkre az ember a világot. Ebben pedig benne van minden, az erkölcsi pusztulás is. Férjem könnyeden, humorral dolgozta fel ezt a témát, nagyokat lehet kacagni, miközben az igazi mondanivalón sírni kellene. Líviusz igyekezett a „már a görögök megmondták” című tematikát újra és újra bemutatni.
A film alapfüzére az antik görög világ és kultúra képi világa, amely a mitológiára épül.
A görög vázarajzok, a mitológia híres figurái kiváló alkalmat adtak neki látszólag komolytalan, önfeledt csapongásra. A helyszín egy városka, ahol az isteneket és félisteneket hétköznapjaikban megleshetjük. Rövid időre köztünk vannak rossz hangulatú napjainkat felderíteni, és eközben ráeszmélünk – ha nem is röhögve – hogy teljes felelőtlenséggel rohanunk a vég felé. Bízunk benne, hogy az Egy jenki Arthur király udvarában sorozat után ez a film is befejezésre kerülhet.
– Férje elismert képzőművész volt. Hogyan kezdett egyáltalán az animációs filmekkel foglalkozni?
– Az elismertségért sokat kellett dolgoznia. Noha a főiskolán megbecsülték a tehetségét, amikor kikerült a nagybetűs életbe, akkor nehezen ment a sora. Évekig nélkülözésben élt. Lehetőséget kapott Nagy László írótól, aki akkor az ÉS képszerkesztője volt, valamint Kondor Bélától is. Mindkettőhöz szoros barátság fűzte. Ezekben az években a könyvkiadás és az illusztrációkészítés segítette. Az elismerés nem kerülte el: 1964-ben megkapta a lipcsei Nemzetközi Könyvművészeti Biennálé oklevelét, majd ugyanitt 1972-ben aranyérmet nyert, aztán a Firenzei Grafikai Biennálé aranyérmét is megkapta 1971-ben.
A rajzfilmek iránt ő is mindig rajongott. Valamikor a 1970-es években az egyik barátja kereste meg a Pannónia Filmstúdióból és megkérdezte, nem akarna-e rajzfilmeket készíteni. Ő persze azonnal igent mondott a felkérésre. Így kezdődött meg a kapcsolata az animációval. Szerette e műfaj nagy öregjeit, a kortárs Jurij Norstein alkotásai is elvarázsolták.
– Egyedi hangvételű és megfogalmazású filmeket készített. Mi lehetett a sikere titka?
– Talán az, hogy minden filmjében láthatjuk briliáns rajztudását, remek humorát és azt a sok-sok képi ötletet – ami talán rendkívüli műveltségének is köszönhetően – kiegészítette az eredeti történetet. Kezdetben, amikor előállt egy tervével először azt mondták neki, hogy ez így nem lesz jó, mert a gyerekek nem fogják megérteni. Aztán kiderült, hogy éppen ellenkezőleg történt. Jellemző volt rá is, hogy gyermeki lelkesedéssel tudott minden témához nyúlni.
Mindig egy egységes világot akart létrehozni, amelyben ő tervezte meg a figurákat, a háttereket, és a történetet is többnyire ő írta.
Líviusz ugyanis fiatalon, gyerekként is szeretett fabulálni, kitalálni karaktereket, de akkor még nem gondolta, hogy gyakorlatilag kis filmforgatókönyveket készít. Minden rajzába és filmjébe teljesen beleélte magát. A képzelőereje, az olvasmányélményei mind-mind bevezették azokba a világokba, amelyeket aztán képes is volt megalkotni.
– A filmkészítés azonban egy közös műfaj, nem volt baj, hogy az egyediség sérül ilyenkor?
– Nem, volt rá példa, hogy egy „jelcsi” – ahogy ő hívta a filmjeleneteket – nem úgy sikerült, ahogy megálmodta, azonban soha nem bántott meg senkit, ő mindig szabad kezet adott a rajzolóinak. Ezt pedig megbecsülték a munkatársak. Azt mondta, a rajzolói a színészek és szárnyaszegetten nem lehet repülni. Ötleteket, tanácsokat adott, de nem állt senki feje felett, hogy ezt így, vagy úgy kell megcsinálni. Rendezőként, forgatókönyvíróként maximálisan megbízott a munkatársaiban és elismerte a munkájukat. A hamarosan elkészülő Egy jenki Arthur király udvarában című sorozatban is így tette, amíg tehette. Biztos vagyok benne, ha láthatná, elégedett lenne a végeredménnyel.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
