Világhálóra költöznek a Cigánymesék

A 2020-ban elkészült Cigánymesék című sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi YouTube-csatornáján a Kecskemétfilm. Az első epizód 2023 március 4-étől lesz látható, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan mutatja be a cigányság kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait. Az alkotók célja, hogy e gyönyörű mesék közkinccsé legyenek, s ezzel hozzájáruljanak a világ sokszínűségének elfogadásához.

„A filmkészítés szolgálat is, segíteni tud abban, hogy jobban megértsük és megismerjük egymást.   Azon fáradozunk, hogy ezek a gyönyörű mesék közkinccsé legyenek, eljutva sok emberhez, gyerekekhez, felnőttekhez, cigányokhoz, nem cigányokhoz” – nyilatkozta Horváth Mária, a sorozat rendezője.

Kép a Cigánymesék Csúnya Borka című epizódjából. (Forrás: Kecskemétfilm Kftl)

A sorozat különböző epizódjai világszerte számos díjat nyertek, többek között 2015-ben a Cartoons on the Bay-en Olaszországban, 2016-ban és 2017-ben a Nemzetközi Népismereti Filmszemlén Romániában, 2019-ben a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon, 2020-ban a Hét Domb Filmfesztiválon, 2021-ben a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, 2022-ben pedig Szlovéniában a Zebra Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Kínai lett a Magyar népmesék

Méltó módon kell bemutatni a magyar animáció értékeit

Animációs Tudásközpont jött létre Kecskeméten

A címlapkép forrása: Kecskemétfilm Kft.

Iratkozzon fel hírlevelünkre