Ungváry Zsolt: A tű foka, a szűk esztendők és a felelősség…
Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. És nem azért, mert Szent Péter és kerubok állnak majd a kapuban, és ellenőrzik a bukszákat. Az ugyanis nem lesz ott senkinél. A lelkükben lerakódott mérget hozzák csak magukkal, és nem tudnak jó döntésre jutni, hiszen már annyira torzult a világképük.
A leggazdagabbak szavaztak leginkább a változásra. Akik a legtöbbet kapták, akik legkönnyebben éltek, és nem találtak már más kihívást, mint beleharapni a kézbe, amely simogatni akart. Ha nem foglal le a megélhetésért vívott küszködés, ha erőfeszítés nélkül az ölünkbe hullik minden, álságos dolgokban, mesterséges örömfokozókban keressük a célt, és teljesen elszakadunk a normális léttől. Magyarország talán legvagyonosabb kerülete, a Hegyvidék először lemondott a felelős politikáról, és egy kábszeres bohócot, valamint nihilista humoristáit ültette a városrész élére, mint egy népmesében, amikor a bolond fejére teszik a koronát. Nem véletlen, hogy Magyar Péter is itt indult egyéni jelöltként, ezt érezte legbiztosabbnak, hiszen ő nem kockáztathatott. Nem a lecsúszottakat, a nyomortelepek népét, a kormányzás kárvalottjait akarta képviselni. Ha ez a tizenhat év olyan szörnyű volt, mégis miért a leggazdagabb körzet lett a legellenzékibb? Akik jó dolgukban már nem tudnak mit csinálni, röhögnek az egészen. Tőlük akár az ingyensört és önmagáról szobrot ígérő fura szerzet is lehet polgármester, a telefontolvaj asszonylehallgató pedig miniszterelnök. Mert ez az ő biztos egzisztenciájuk felől nézve csak egy játék, s minél meghökkentőbbet húznak, annál viccesebb.
A mai fiataloknak – akik röpködnek a világ minden tájára, első szóra megkapnak bármit, a technika csodái veszik körül őket, miközben a szüleik, a szolgáltatók, az állam a kegyeiket keresi és még tolja beléjük a pénzt, fenekük alá a puha bársonyt – semmiért nem kell megszenvedniük, még ezért a „rendszerváltásért” sem, mert igazából az egészet két iksz behúzásával abszolválták két buli között. Még rövid volt eddig az életük, nem tudják, hogy a szűk és bő esztendők (ha nem is mindig hetes váltásban) követik egymást. Ők csak a bőséges éveket ismerik, és úgy vélik, ez mindig így lesz. Valójában egy szerencsés, kegyelmi időszak gyermekei ők, amikor kivételesen nem az ellenségeink voltak felettünk hatalmon, és kivételesen nem lopták el és nem árusították ki a nemzet javait.
A kétségbeesés óráiban gondolhatunk Jézusnak a szavára: „Lázár, jöjj ki!”; és kiderül, ha az Isten akarja, még a halottnak is van feltámadás. Soha nincsen minden veszve, hiszen Lázárnak már szaga volt… De ő ugyanerre az életre támadt fel, a küszködő földi világba tért vissza. Ne feledjük, bármekkora öröm, azért a végső megoldást ne itt keressük, mert csak ezzel nem fogunk betelni. Ahogyan a szamáriai asszonynak is minden nap el kell mennie a kútra, mert attól a víztől, amit merít, újra megszomjazik. A bennünk mocorgó transzcendens vágy azt a forrást keresi, amelyik végképp betölti a hiányainkat.
Júdás csókkal árulja el az Urat. Ameddig mellette van, ő is rajong érte, ám egyszer csak felhorgad benne az önérzet (talán attól, hogy nem őt tették meg kősziklának, és Péter helyett csak Júdás maradt?; vagy attól, hogy kiderült, lába kelt a pénznek, amit ő kezelt?), és a legaljasabb módon eltávolítja az útból mesterét.
Jézust a főpap előtt egy poroszló megüti. Ám ő nem tartja oda a másik orcáját, mert az alázatnál van egy nagyobb törvény: az igazság szeretete.
„Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?”
És miután legbelsőbb köreiből valaki elárulta, saját népe a helytartó elé hurcolta, Pilátus ítélkezik felette a mindenkori Róma nevében. Igaz, előbb megadja az esélyt, hogy közüle és egy gonosztevő közül válasszanak. Ha talán egyesével megkérdezik az összegyűlt tömeget: Mit akarsz inkább: szabad, szuverén országot a saját kultúráddal vagy idegenek özönét; családtámogatást apával és anyával vagy abnormális nemi kapcsolatokat; adókedvezményt, olcsó rezsit, egyszerű ügyintézést, országbérletet vagy ezeknek az ellenkezőjét? Egyesével persze mind azt akarja, de ha falkává verődnek össze a kiáltásuk úgy szól: Brüsszelt, Kijevet, migránsokat, Shell-hasznot, pederasztiát! Barabást!
Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek…
Vezetőkép: Egy nő szavaz az országgyűlési választáson a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben 2026. április 12-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
