Római kori épületet találtak a régészek egy azonosított középkori templom maradványai mellett Bakonykútiban

Miután Berek Veronika régész elküldte a koordinátákat, hogy megtaláljuk a Szent István Király Múzeum Bakonykúti határában folyó régészeti ásatásainak pontos helyét, felrémlett bennünk, hogy bizony ez közel lehet a Magyar Honvédség ottani gyakorlóteréhez. Azonban emiatt aggódnunk nem kellett, csupán amiatt, mert az ásatási hely területe árammal teli kerítéssel van körülvéve – a tehenek miatt. Veronika figyelmeztetett, amikor jövünk, a kerítésnek csak a piros részére fogjunk rá, különben rázós élményben lehet részünk. Így történt, hogy Bakonykútiban kiderült, a piros nem tilos, sőt, csak az szabad.

Hanem fontosabb ennél az, amiért odamentünk. Hiszen több korszak, évszázadok, sőt, évezredek történéseit rakosgatják ki tudományos munkájukkal itt a régészek. Történt ugyanis 1884-ben, hogy ásatást vezetett a területen Zichy Paulina grófnő. Nagyon izgalmas az a tény, hogy az ő ásatásairól eddig szinte csak újságcikkekből volt tudomása a régészettudománynak, tárgyi bizonyíték erre eddig nem volt. A sok „eddig” persze előrevetít valamit, de erről kicsit később.

„Régészeti ásatások Kutiban. Kuti fehérmegyei falu határában […] Schläger Jánosné sz. Zichy Paula grófnő ásatásait szép siker koronázza. Újabban egy régi templom alapjaira, majd egy sírboltra akadt, melyben sok régi csontvázat, fegyverdarabokat, pénzeket, bronzgyűrűket, sarkantyúkat találtak, majd egy faragott oszlopfő került felszínre s az oszlopfő után 1-2 m. magasságú szép vörösmárvány oszlopokat találtak, eddig vagy 18 darabot. Szakértőket várnak a leletek megvizsgálására s meghatározására”

– írta a Századok című kiadvány, a Magyar Történelmi Társulat 1884. évi közlönye.

A Századok a Pesti Napló 1884. október 1-jén megjelent számára hivatkozott annak idején:

„[Egy] mérsékelt emelkedésű halomnak éjszaki lejtőjén, gyönyörű ponton, mindennap reggeltől estéig egy főúri hölgyet látni, munkások nagy számától körülvéve. Fáradhatatlan türelemmel figyel egész nap, a munkásokkal munkálkodik maga is, megvizsgál behatóan minden cserepet, faragott követ, csontdarabot stb. Mert hát a főúri hölgy, Schläger Jánosné szül. gróf Zichy Paulina, a maga tulajdon birtokán, nagy költséggel ásat, a régiség tudománynak áldozik. A falu lakosainak szóhagyománya után indulva, az előbb leírt ponton némi érdekes épületmaradványokat talált. Elkezdette azokat kiszabadítani, s mindenekelőtt egy régi templom alapjaira, majd egy sírboltra akadt”.

A beszámolóban szó esik arról is, hogy kevés lépéssel arrébb szép és ép római vízvezető csöveket is találtak, vagyis római kori épület is magasodhatott egykor a területen.

Lám, több korban is szívesen benépesítették Bakonykúti környékét, amelyet ma úgy másfélszázan laknak, de népszerű turistacélpont és -pihenő. Bakonykúti Fejér vármegyében fekszik, a Bakony lábánál, kőhajításnyira a szomszédos Veszprém vármegyétől.

Ezen a területen találkoztunk Berek Veronika régésszel, akivel Olvasóink a kincsesbányai ásatásról szóló írásunkban is találkozhattak. Ott várat kerestek a régészeti feltárás során, de templomot találtak.

A föld alatt bár, de úgy tűnik, mégis van temploma Kincsesbányának

Veronikát, akinek utasítása szerint eljárva jöttünk be a területre, így nem csípett meg bennünket az áram, munka közben találtuk, amolyan „játszós” szerelésben. Ilyen ez a régész szakma, a munkanapok egy része bizony nem a múzeumi falak között telik, ahol az ember lánya kosztümöt hord, hanem odakint, valamikor izzó kánikulában, máskor szomorú sárban ásva. Veronika nem is a mi kedvünkért ragadott ásót, így találtunk rá, amikor megjelentünk.

Kérésünkre is ő is múltidézett. „Először a környéken Zichy Paulina grófnő vezetett itt feltárást 1884-ben. Feltárták a kriptát, nagyon sok csontot találtak, fegyvereket, ékszereket, nagy márványszobrokat, faragványokat. Sajnos nem tudjuk, hova kerültek a leletek, nem kerültek be soha múzeumba. A római kori villában is ástak” – mondta el.

Zichy Paulina a környéken élőktől tudta meg, hogy hol érdemes ásnia, de ez a tudás azután feledésbe merült, és sokáig nem ismerték a régészek a helyet, ahol megkereshetnék az egykor itt állt középkori templomot.

„2017-ben Lencsés Zsuzsa az örökségvédelemtől járt itt kint Mihály Attilával, terepbejárást végeztek a Baglyos-dűlőben” – mondta el Berek Veronika. Az akkor előkerült gyertyatartó jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban van, így az nem része a fehérvári Szent István Király Múzeumban június 29-ig látogatható A hónap műtárgya: Bakonykúti középkori templomának kutatása című tárlatnak. Ennek a tárlatnak, ahogy a mostani ásatásnak is, az előzményei 2021-re, illetve 2023-ra tekintenek vissza.

A területen 2021 szeptemberében két alkalommal történt műszeres lelet- és lelőhely-felderítés és terepbejárás a Szent István Király Múzeum Közösségi Régészeti Programja önkénteseinek segítségével, a múzeum régészeinek vezetésével. Stibrányi Máté talajradaros felméréseket készített. A templom egyértelmű visszaazonosítására ekkor került sor, ugyanis a vizsgálatoknak köszönhetően kirajzolódott az egyházi épület a cintermét körítő falával együtt.

Reich Szabina és Szücsi Frigyes vezetésével 2023. május 30. és július 19. között tervásatásra is sor került a templom területén, ahol az Árpád-kori kerámiatöredékek mellett előfordulnak neolit, római kori és késő középkori darabok is. A kutatás során a kerámiatöredékek mellett fém tárgyak is felszínre kerültek, például érmék, használati tárgyak (sarkantyú, patkó, kés) és viseleti elemek (övcsatok, ruhaveretek). Ezek láthatók a tárlaton.

„2023-ban feltárásra került a templom teljes északi oldala, valamint egy szelvényt nyitottak a római kor feltételezett kerítőárkán, de az negatívnak bizonyult. Ott nem került elő semmi, csak a felszínen néhány Árpád-kori kerámia” – fűzte még hozzá Berek Veronika, aki arról is beszélt nekünk, vajon mikor épülhetett és meddig állhatott itt a templom.

A település legkorábbi említése 1424-ből származik („Kwthy” néven említik), de 1559-ben már lakatlan pusztaként említik a források. Berek Veronika elmondta, ez azt jelenti, hogy ekkor már nem létezett a templom, romjai állhattak talán. A templom környékén korábban település lehetett az Árpád-korban, a 10-11. századtól kezdve, a templom pedig talán a 11. század végén épülhetett, majd a 14. század során bővítették. A tárgyleletek hiánya nehezíti a pontosabb kormeghatározást.

A jelenleg zajló ásatás során, amely folytatása a 2023-ban megkezdett munkának, a templom déli oldalát tárják fel. Megtudtuk, hogy ez a rész erősen bolygatott. Kiderült, hogy 5 és fél méterrel hosszabbították meg a templomot a bővítés idején.

„Amire valószínű, hogy bizonyítékot szereztünk, az Paulina ásatása, a hetes szelvényünkben van egy osszárium, ahonnan rengeteg csont került elő, amelyek apró töredékekre vannak törve, egy ép csontdarab sincs köztük. Az osszárium mésszel van kihintve. Azt mindenki tudja, hogy mésszel temetkezéseket Mária Terézia után szokás behinteni, úgyhogy valószínű, hogy ezek azok a sírok, amelyeket Zichy Paulináék feltártak, megástak, végül visszatemettek”

– magyarázta Berek Veronika; tehát már nemcsak írott források bizonyítják a Zichy Paulina-féle 19. századi ásatásokat!

A jövőben – ehhez persze forrás kell – az itt húzódó túraútvonal mentén, akár egy műemléki visszafalazás után szép emlékhely kialakítása volna lehetséges, történelmi látványosság egészíthetné ki a Bakonyban túrázók élményét. A tervezgetés már elindult.

Ezzel azonban még nem értünk a történetünk végére.

Van egy bokros, már-már ligetes rész a lelőhelyen, ott ejtőzni jó a munka rövid szüneteiben a betörő nyár idején. Terepen, fáktól ritka területen, már a május 26-ával kezdődő héten is jól kisütött olykor a nap.

Kiss Alexandra, aki szintén a Szent István Király Múzeum régésze, mesélte el nekünk, hogy a múlt héten, amikor hűsölni tértek a bokrok mellé a fémdetektoros munkát végző önkéntesekkel, római kori tegulatöredékekre lettek figyelmesek. Több se kellett hozzá, mivel az említett újságcikkekből tudták, hogy a középkori templom mellett 1884-ben a grófnő római kori épületet is kutatott, az egyik önkéntes rögtön odahagyta a röpke pihenést, s gyorsan szerszám után nyúlt. Az ásás nyomán egy masszív téglaomladék-réteg jelentkezett. A régész vezetésével hamar kialakítottak egy körülbelül 2×10 méteres próbaszondát.

Előzmény még Rétfalvi Teofil geodéta munkája is, aki átnézte a területről készült légifotókat, amelyek összességéből kirajzolódik egy „nagyon szép téglalap alakú szabályos terület, amely ki volt hagyva a művelésből, és nem kizárt, hogy ezt a részt azért hagyták ki, mert az épület miatt nehezen művelhető volt – mondta el Kiss Alexandra.

„Az ásatás eredményt hozott, ugyanis megtaláltuk a római kori épület egy részletét”

– emelte ki.

Falkiszedés nyomára bukkantak, illetve egy kevésbé masszív omladékréteget, valamint az omladékréteg alatt egy csecsemőcsontvázat is találtak. A feltárt terület döngölt padlós helyiség volt, találtak egy szegecselt vaspántot, ami valószínűleg egy vödörhöz tartozott; vagyis valamilyen gazdasági helyiség részletét „fogták meg”.

„A felszínén találtunk késő római, 4. századi kisbronzot” – fűzte hozzá Kiss Alexandra, ez természetesen azt jelenti, hogy a 4. században még biztosan használták az épületet.

Így találkozik a 4. századi római kori berendezkedés, az Árpád-kori keresztény templomépítés csodája és a 19. század utolsó évtizedeinek kutatói attitűdje napjaink tudósainak ásói és az átöröklött tudásanyag következtében.

Kiss Alexandra meglátása szerint a domborzati viszonyok miatt gondolhatták úgy a régi, de időben egymástól is távoli korok emberei, érdemes megtelepedniük a mai Bakonykúti környékén, azon a helyen, amelyet a régészek ma Szentegyházi-dűlő lelőhelynek neveznek. Sőt, könnyen lehet, hogy a középkori templom falait éppen a római kori épület romjainak felhasználásával, kövei beépítéseivel emelték – minél feljebb, az ég felé – elődeink.

Régészeti szenzáció: igaz lehet az évezredes bodajki néphagyomány Szent István királyról!

Vezetőkép: Kiss Alexandra és Berek Veronika régészek. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona