Ungváry Zsolt: A változás nem feltétlenül jelent egyet a javulással

Szabó István edzőként a Kecskemét futball csapatát feljuttatta az első osztályba, ahol rögvest kis híján bajnok lett, majd az egyik legalacsonyabb költségvetésű klubból kihozva a maximumot, hatodik helyen végeztek. A következő szezonban azonban becsúszott néhány vereség, és a csapat irányítói októberben útilaput kötöttek a talpára, várva egy megváltóra, aki a már sokszor bizonyított tréner helyébe lépve majd biztosan jobb eredményt fog elérni. Ehelyett az új kapitánnyal az alföldi gárda simán kiesett.

Közben a munkanélküli Szabót megkeresték a kiesés szélére sodródó Nyíregyházától, ahol újra munkát vállalt, és remek szerepléssel benntartotta a nyírségieket az első osztályban.

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy ami addig jó volt (például a csapatszellem és az erőnlét), az továbbra is megmarad, és ami hibádzott (a védekezés), az most jó lesz. Holott lehet, hogy a hátvédsort megerősíti az új szakember, de a játékosok állóképessége visszaesik az eltérő edzésmódszerek miatt, a csapategység pedig felbomlik az első bekapott gólnál.

Jó volna persze, ha úgy működne mindenütt – és most térjünk itt át a politikára –, hogy egy kormányzat gyengeségeit az utód úgy javítja ki, hogy minden mást legalább olyan jól csinál. Ha ez így volna, a miniszterelnökök és kabinetek folyamatosan mindig felülmúlnák az előzőeket, és mindenki öles léptekkel haladna a Kánaán felé. Csakhogy sem Biden nem volt sikeresebb elődjénél, akit miatta leszavaztak (annyira nem, hogy négy év után az amerikaiak hanyatt-homlok visszaszavazták Trumpot), sem Scholz Merkelnél, de Merkel sem igazán hozott nagy javulást Schröder után. A brit kormányfők elmúlt évtizedbeli hektikus minőségéről ne is szóljunk.

A demokrácia a közhiedelem szerint azért magasabb rendű más rendszereknél, mert a hatalmat a nép folyamatos kontroll alatt tartja, és a rosszakat el tudja zavarni. Valójában teljesen véletlenszerűen és kaotikusan áll bosszút olykor nagy formátumú, értelmes vezetőkön és segít győzelemre teljesen alkalmatlan figurákat és pártokat.

A rövid távú megbízatás miatt mellesleg az igazán nagy ívű és mélyre ható változásoknak többnyire gátjává válik. Számtalan, szétforgácsolt pártstruktúrájú ország botladozik koalíciók létesítésén és összeomlásán át kormányválságról kormányválságra; ahol erős, kiforrott gazdaság és társadalmi béke honol, ez nem különösebben tragédia, de sorsfordító időkben katasztrofális, ha nincs stabil kormányzat.
A felmérések szerint a magyar társadalom egy jelentős hányada a következő választásokon le szeretné cserélni a mostani kormányzatot. Erre megvan minden törvényes eszköze, s ha él vele, megváltoztathatja – sőt biztosan meg is változtatja – az ország irányvonalát, így a saját sorsát is.

Kérdés, annyira kilátástalan és mindenben rossz-e a magyarok helyzete, hogy egy ismeretlen, új útra azt mondják, vágjunk bele, mert a jelenleginél bármi jobb. Ennek ugyebár akkor van létjogosultsága az egyén szintjén, ha szentül hiszi: ami következik, biztosan nem lesz rosszabb. Ami most jó, az megmarad és pluszban további előnyös döntések várhatók. Vagy ha el is veszítek meglévő dolgokat, gondolja a polgár, az nem zavar, mert fontosabb számomra a változás, mint azok az előnyök, amiket most élvezek.

Tehát az adókedvezményeimet és támogatásaimat, nyugdíjamat és fizetésemet továbbra is legalább olyan szinten kapom, mint eddig. A hipermarketben a bevásárlókocsimat ugyanúgy meg fogom tudni pakolni, az évi két-három wellnessen, a hétvégi repülős kiruccanásokon, a SZÉP kártyán és az értékpapír-számlán gyűlő magas kamatozású kötvényeimen nem esik csorba.

A nemzetközi folyamatoknak erősen kitett gazdaságunk minden híresztelés ellenére állja a sarat, nem következett be sem államcsőd, sem hatalmas hitelfelvétel. A számtalan adókedvezmény érvényesíthető, a 13. havi nyugdíj és nyugdíjkiegészítések megérkeznek, a rezsiköltségek nem szálltak el, a minimálbért folyamatosan emelik.

Utcáinkon sem késelések, sem tömegbe hajtó gázolások nem váltak mindennapossá. Sem országos áramszünet, sem gáz- vagy benzinhiány nem következett be a szomszédban dúló háború és az EU agyament szankciói ellenére sem. Magyarország külpolitikailag aktív, mind a gender-, mind a béke kérdésében szinte egyedül állja a sarat a hazai választók elsöprő többségének értékítéletével megegyező elvei mentén. Ennek ellenére sem szigetelődött el, miniszterelnökünk azon kevés államférfiak egyike, akit az USA, Oroszország és Kína első embere szívesen lát, akár véleményére is kíváncsi, és a konfliktusok ellenére ott ül az EU miniszterelnökei között, amikor a döntések születnek.

A kormány a nemzeti identitás megőrzéséért, a szuverenitásért a határon túliak kettős állampolgárságának megadásától az illegális migráció megállításáig számos hatékony lépést tett. A kultúrában történt némi kiegyensúlyozás, a szinte hegemón helyzetben lévő liberális, posztmodern, globalista szereplők mellett megjelenhettek (még mindig kisebbségben) a konzervatív, keresztény, magyar értékek is.

A szabadságon sem esik csorba; tüntetnek hídon, tüntetnek Parlamentnél, tüntetnek éjjel, tüntetnek nappal, tüntetnek Budapesten, tüntetnek vidéken, tüntetnek fiatalok és idősek, tüntetnek népszerű színészek és trágár fiatalok, trágár színészek és népszerű fiatalok, tüntetnek minden hullámhosszon. Közben azonosító nélküli rendőrök nem lövik ki a szemüket, nem vetik alá őket testüregi motozásnak és nem térdepeltetik őket a Rádió székházának udvarán.

A mindezek dacára mégis elégedetlenek a reménybeli jövőt ráadásul egy olyan valakire bíznák, akiről nagyjából annyi tudható, hogy szocializációja, megélhetése és az elmúlt évei a legszorosabban ahhoz a párthoz kötik, amelyiket olyan vehemensen le akar váltani. Személyiségjegyeiből az áruláson kívül eddig annyi került napvilágra, hogy mérhetetlenül szereti önmagát (külsejét és bensőjét egyaránt), legközelebbi hozzátartozójával úgy beszélget, hogy közben diktafont kapcsol; ha szükséges, színlelt öngyilkossággal zsarol, bántalmaz, mobiltelefont lop, misére igyekvőkkel ordítozik és véres megtorlással fenyeget mindenkit, aki nem az ő feltétlen híve.

Természetesen mindaz a honpolgár, aki nem jut adókedvezményhez, fizetéséből eddig sem futotta sem wellnessre, sem más hasonlókra, nincsenek megtakarításai, napi szinten szenved migránsok zaklatásaitól, magyarságában sértve van, nem talál olyan színházi előadást, filmet vagy könyvet, ami ízlésének megfelelne, meggátolják véleménynyilvánításában, vallása gyakorlásában és rendőri túlkapások áldozata, az valóban jogosan gondolhat arra, hogy a mostani kormányzat számára nem megfelelő. Ha bízik benne, hogy egy egyelőre ismeretlen programú és ismeretlen személyi összetételű új párt ezeket a gondjait megoldja, szavazzon arra. Végül is erről szól a demokrácia.

De aztán ne verje a saját fejét – és pláne ne a miénket – a falba, hogy mialatt a ház egyik szobáját szerette volna felújítani, aközben összedöntötte az alapokat.

Kapcsolódó:

Kövér László szerint Magyar Péter még Gyurcsánynál is alávalóbb

Hollik István: Magyar Péter a hatalomvágyat választotta a hazaszeretet helyett

Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szimpatizánsai között az Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért elnevezésű országjáráson a Hősök terén 2025. május 14-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán