Ungváry Zsolt: A fontos eszmék léte nem pártokon múlik
A balos, liberális, ateista, globalista, nihilista egoisták azzal kábítják az ellenzéki szavazóbázist, hogy ők valójában Orbán Viktor és a Fidesz leváltására, sőt – az általuk felhecceltek vélt igényének kielégítésére, a tétet emelve egyenesen – megsemmisítésére törnek. Valójában a nemzeti, konzervatív gondolat, továbbá az élő kereszténység az, amit ők ki akarnak irtani, és azt hiszik, a Fidesszel és Orbánnal ez is sírba szállna.
Csakhogy ebben tévednek. Ezt sokszor eljátszották már horthystákkal, kulákokkal, reakciósokkal, kisgazdákkal, MDF-fel, Antall-lal. Pártokat és személyeket remekül tudtak gyalázni, megalázni, bedarálni, lesittelni, felakasztani, de a levágott fejek helyébe mindig újak nőttek.
Nagyon jó példa erre Antall József esete, aki minden hibája ellenére nagy formátumú, karizmatikus politikus volt, aki szinte a semmiből előbukkanva a nemzeti oldal élére tudott állni. Gyors halála után pedig néhány éven belül kinőtte magát egy Orbán Viktor, aki jócskán túl is szárnyalta az első szabadon választott miniszterelnököt.
Fiatalabbak kedvéért: ha most a balosoktól esetleg azt hallják, hogy Antall még úriember volt a gátlástalan sátánista Orbánhoz képest, képzeljék el, hogy annak idején ugyanazt kapta Antall a balos sajtótól, médiától, megmondóemberektől, „művészektől”, amit a jelenlegi kormányfő, azzal a különbséggel, hogy az MDF-nek és Antallnak egyáltalán nem volt semmilyen médiája és alternatív megszólalási lehetősége, ami azért most legalább adott.
A nemzeti radikalizmusba egyébként szintén beletört a bicskájuk. A MIÉP 1998-ban bejutott a parlamentbe, és bár a kiugróan magas részvétel miatt 2002-ben éppen hogy kizuhant onnan, nem semmisült meg az eszme: a Jobbik felvette az elejtett zászlót, majd miután annak nárcisztikus (vagy megvásárolt? eleve küldött?) elnöke elvette a párt lelkét, jött a Mi Hazánk, és más neveken bár, de a nemzeti radikálisok minden fasisztázás, megbélyegzés, kirekesztés dacára töretlenül hozzák az 5-7 %-nyi szavazót.
Az emberek alapvetően nem pártok mögé sorakoznak fel – azok többnyire csak eszközök –, hanem eszméket, életformákat követnek. Az aktív, elkötelezett, gondolkodó magyar társadalom többsége konzervatív, nemzeti és keresztény. Ha nem gyakorló hívő, akkor is szimpatizál a történelmi egyházakkal és tanításukkal, szokásaiban-értékrendjében-életmódjában a keresztény erkölcsöt, tradíciókat követi, kultúrájának kitörölhetetlen eleme, sőt alapja a kereszténység. (Ezzel egyébként az ateisták jelentős része is így van.)
Ez a – pontatlanul, az egyszerűség kedvéért jobboldalinak nevezett – tömeg sodródik pártok és politikusok között. Az MDF, a kisgazdák, a KDNP (a rendszerváltáskor egy megtévesztett részük az SZDSZ) szavazói, akik aztán 1998 – de sokkal inkább 2002 – óta a Fidesz táborába tartoznak.
Az emberek egy része persze nem mindig ismeri fel helyesen, melyik az ő pártja, ráadásul változnak irányok, vezetők, de a Fidesznek nagy érdeme és találmánya, hogy sikerült egybe terelni ezt a sok dologban heterogén, de értékrendjében (akár kimondatlanul is) az Isten-haza-család csomópontokat vezérelvnek tekintő szavazói réteget.
Korábban az MSZP-nek is nagyjából sikerült ez a baloldallal, Őszöd óta azonban zavar támadt az erőben, és azóta szenvednek saját definícióikkal. Mivel nincsenek válaszaik, és a baloldaliság alapvetően nem vertikális gondolkodás, hanem horizontális – azaz nem a múltra és jövőre, nem hagyományokra és transzcendensre épít, hanem a pillanatnyi lét értelmezésén és aktuális problémák megoldásain töpreng –, ezért nincsenek örök szavazóik örök értékekkel.
A makacs rombolással, amit végeznek, elérhetnek a maguk szempontjából eredményeket, vagyis erodálhatják a Fideszt, de ezek részsikerek.
Egyetlen párt sem örök; nem is baj, ezek ugyanis nem nemzeti kincsek és nem focicsapatok, amiknek akkor is drukkolunk, ha rosszul megy nekik. A politika kőkemény érdekkijárás, és ha azt valaki rosszul csinálja, hát jöjjön helyette jobb.
Részben erre játszott rá Márki-Zay és most Magyar Péter; tudják, hogy a nemzeti-konzervatív tábor nélkül nem lehet nyerni, ezért a Fideszt mint entitást támadják, hogy szavazóikat elszipkázzák. De nem sikerül nekik, mert nem tudnak jobb ajánlatot tenni. A Fidesz terepén felesleges egy másik Fideszt felépíteni, mert az eredeti azért mindig jobb a másolatnál.
Ha viszont letérnek erről a pályáról, újra és újra belesodródnak a balliberálisok hálójába. Átvesznek tőlük programokat: az ország gondjait külső segítséggel megoldani, már-már a hazaárulás szintjén; az aktuális fősodor elvárásainak való megfelelés, ami LMBTQ-tól migránskvótán át a háború pártolásáig terjed. Ám ez mind-mind ellentétes a konzervatív tábornak az ízlésével.
A ki tudja honnan fizetett vagy miféle személyes meghasonlások miatt meghibbant influenszerek átveszik a baloldali politikusok, újságírók, művészek narratíváját (ami a pofonegyszerűre redukált Orbán vagy Nemorbán választásban ölt testet), és odáig jutnak, hogy ha az aktuálisan felépített kihívó (most éppen egy – micsoda duplacsavar! – Magyar nevű) bármit is tenne (bármit!), akkor is rá kell szavazni, mert Orbán annyira rossz.
Aki azonban bármit (vagyis bármi rosszat akár) megtehet, az már szinte maga az ördög. (Akivel egyébként – ezt többen is elmondták balról – összefognának Orbán ellen.) Ezzel áttételesen elismerik, hogy választottjuk maga az ördög (vagy akár az is lehetne.)
Mivel azonban az alapgondolatuk hibás (a keresztény-nemzeti gondolat léte nem egy emberen vagy párton múlik), hosszú távon bukásra vannak ítélve. Sem a kommunizmusnak (bár sokat tett érte), sem a rendszerváltás utáni liberálisoknak (pedig ők is dolgoztak ezen sokat) nem sikerült a magyar társadalmat az alapvető hagyományos értékeiről áthangolni a globalista ateista alapokon nyugvó egoista nihilizmusra.
Kapcsolódó témák:
35 évvel ezelőtt a magyar történelemben először egy független ország parlamentje kezdte meg munkáját
Vezetőkép: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, és az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényének helyszíne 2022.04.03-án. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián
