Rohamtempóban sodródik a Nyugat egy nagy háború felé

Akármerre nézünk, azt látjuk, hogy eszkalálódik az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos geopolitikai helyzet. A harctéren és a nyugati politikai körökben is olyan események zajlanak, amelyek aggodalomra adnak okot.

Miközben Ukrajna a nyugati segélyekre várt, Oroszország újabb frontot nyitott. Az, amiről sok elemző beszélt az elmúlt hónapokban, úgy tűnik, hogy megvalósult. Moszkva ugyanis igyekszik kihasználni azt az úgynevezett időablakot, amely most nyílt, amíg meg nem érkeznek a frontra a Kijevnek szánt további nyugati felszerelések. Az oroszok északon, Harkiv környékén próbálkoznak, egyelőre úgy tűnik, hogy sikerrel. Nap, mint nap érkeznek ugyanis újabb jelentések arról, hogy hány falut sikerült elfoglalniuk az orosz katonáknak. A helyzet ukrán szempontból egyre rosszabb, és ezt nemcsak az oroszok látják így, hanem az ukrán hadsereg vezetői is elismerik.

Nem segít a kijevi vezetésen az a bizalmi válság sem, amely Zelenszkij környezetében kialakult.

Az elnök ugyanis nemrég menesztette az egyik titkosszolgálati vezetőt, éppen azt, aki korábban arról beszélt, hogy egy, az elnök elleni merényletet hiúsítottak meg.

Ukrán Biztonsági Szolgálat: Zelenszkij elleni orosz merényletet hiúsítottak meg

A harctéri helyzet tehát egyre inkább az oroszoknak kedvez, a több, mint két éves felőrlő taktika most beérni látszik, és egyre valószínűbb, hogy az oroszok lassan, de biztosan a maguk javára billentik a mérleget. Ez ugyanakkor komoly félelemmel kell hogy eltöltsön minket is. És nem, nem azért, mert Moszkva a sikereken felbuzdulva majd gondol egyet és továbbmegy valamelyik NATO ország irányába. Az orosz vezetésben ugyanis pontosan tudják, hogy esélyük sem lenne a NATO országokkal szemben.

Félnivalónk azért van, mert nyugati vezetők időről időre kijelentik, hogy Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút.

És az eddigi megnyilatkozásaik alapján ezért tenni is hajlandóak. A francia elnök például már sokadjára erősítette meg, hogy ha a helyzet úgy kívánja, szárazföldi csapatokat is Ukrajnába kell küldeni. Kijelentéséhez azóta már több nyugati vezető politikus is csatlakozott. Közben pedig folyamatosan zajlik az elmúlt évtizedekben a háborúról leszoktatott nyugati társadalom érzékenyítése. Ennek legutóbbi példája, amikor Mandfred Weber, az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy Uniós szinten kellene visszaállítani a kötelező sorkatonai szolgálatot. 

Persze az egyre növekvő háborús pszichózisra talán legyinthetnénk is. Csakhogy a helyzet a fronton látottak alapján tényleg kezd komolyra fordulni. és

a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy eljön az a pont, amikor nincs visszaút, és amikor a szavakat tetteknek kell követniük.

A legrosszabb az egészben, hogy fogalmunk sincs, hogy ez a pont hol van.

Éppen ezért van kiemelt jelentősége, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely békepárti, és amelynek van is ereje ahhoz, hogy kimaradjon a háborúból. Mert a II. világháború tapasztalata azt mutatja, hogy hiába nem akar háborút egy ország vezetése, erő is kell hozzá, hogy kimaradjon belőle. Az 1939-től 1944-ig tartó időszakban Teleki Pál második miniszterelnökségétől Sztójay Döme regnálásáig ez az erő fokozatosan csökkent, és hazánk totális részese és kárvallottja lett a második világégésnek. Nem hagyhatjuk, hogy ez újra megismétlődjön. Nem hagyhatjuk, hogy egy pusztító háború szétszakított, megnyomorított családokat és felfoghatatlan mértékű pusztítást hagyjon maga után. A békéhez erő kell. Ezt az erőt pedig mi, választók adhatjuk meg a kormánynak június 9-én.

Címlapkép: Orosz rakétatámadásban megrongált lakóház a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvõ Szlovjanszkban 2023. április 14-én. Fotó: MTI/EPA/Jevhen Honcsarenko

Iratkozzon fel hírlevelünkre