Kaszab Zoltán: Ne veszítsük el a tartásunkat!
Ugyan a jobboldal óriási vereséget szenvedett, de ne felejtsük el, hogy van mire büszkének lenni!
Van az elmúlt 16 évnek egy olyan eredménye, amiről ritkán beszélünk, pedig az egyik legnagyobb hozadéka volt az Orbán Viktor nevével fémjelezhető rendszernek. Ebben az időszakban ugyanis Magyarország, a magyar nemzet és a magyar nép visszakapta a tartását, a büszkeségét. Ki tudtunk lépni a szocialista kormányok „merjünk kicsik lenni” hangulatából, megszűnt a folytonos nyugathoz igazodás dogmája és Magyarország végre a saját maga ura lehetett a külpolitikában is. Szerették vagy nem szerették, de Orbán Viktor tényező lett az Európai Uniós döntéshozatalban. Egy olyan politikus, akinek kikérték a véleményét a legfontosabb döntések előtt, akinek a szavával számolni kellett és nem csak azt kellett nézni, hogy mivel lehet betömni a száját.
A volt miniszterelnök ráadásul nemcsak az EU-ban, hanem Washingtonban, Moszkvában és Pekingben egyszerre érte el, hogy számolni kellett vele. Hogy fogadták. Hogy szóba álltak vele.
Jól láthatjuk a mostani nemzetközi térben, hogy Magyarországnál jóval nagyobb országok vezetőinek sem sikerül ezt elérnie, elég ha csak arra gondolunk, hogy az Uniós vezetőket hogyan rugóztatják egy-egy kínai látogatáson, vagy épp arra, hogy a német kancellár vagy a francia elnök milyen régóta nem ért szót orosz kollégájával.
Azt, hogy Magyarország nemzetközi tényező lett, mi is érezhettük, ha a világ bármely pontjára utaztunk. Ha régebben megkérdezték, hogy honnan jöttünk és elmondtuk, hogy Magyarországról, a legtöbben Puskást emlegették vagy megkérdezték, hogy Bukarest vagy Budapest a főváros? Az elmúlt években ugyanakkor mindenki megtanulta Orbán Viktor nevét. Lehetett persze szeretni vagy nem szeretni, egyetérteni vele vagy vitatni, amit gondol és tesz, de mindenképpen viszonyulni kellett hozzá valahogy.
És ez az, ami egy óriási önbecsülést és tartást adhatott nekünk. Persze ennek visszaépítése a miniszterelnök részéről tudatos volt.
A kormánypártisággal aligha vádolható Török Gábor politológus idézett fel nemrég a Partizánban egy történetet a 2010-es évek elejéről, amikor azt tudakolta Orbán Viktortól, hogy mi a hatalmának a célja? Elmondása szerint a kormányfő erre azt válaszolta: szeretné újra naggyá tenni ezt az országot.
És ezt érezhettük is a külpolitikában, de az olyan szimbolikus ügyekben is, mint a Karmelita használata miniszterelnöki hivatalként. Merthogy ez sem a luxusról szól, hanem az állami folytonosságról. Az, hogy Magyar Péter nem költözött be oda, olyan, mintha egy amerikai elnök nem használná a Fehér Házat vagy a francia államfő az Elysée-palotát. Vagy ott van a repülő ügye. Egy magára valamit is adó ország vezetője ugyanis ne kereskedelmi járattal utazzon a fontos tárgyalásokra! Ha egy-egy Uniós csúcs alkalmával körbenéznénk a brüsszeli reptéren, nálunk jóval kisebb országok állam- és kormányfőit is a saját gépükkel látnánk megérkezni. Mert ez nem luxus, hanem egy erős állam alapvető feladata.
És éppen ez az a tartás az, amit Magyar Péter el akar venni, hogy visszatérhessen a nyugathoz simulás és a „merjünk kicsik lenni” korszaka.
Ráadásul nemcsak az országtól, hanem tőlünk jobboldaliaktól is el akarja venni a tartást, a büszkeséget. Erről szól a lekicsinylő stílus, a múlt folyamatos felhántorgatása és a bűnök emlegetése. Hogy mindenki azt érezze: ő is része volt a bűnnek. Ez ugyanakkor nem igaz. Ahogy Havasi Bertalan is írta: a jobboldali közösség 99,95% nem követett el semmit! Éppen ezért ne hagyjuk, hogy velünk azonosítsák a maradék 0,05%-ot! Ne hagyjuk, hogy elvegyék a tartásunkat! Álljunk ki és mondjuk el, hogy az elmúlt 16 év az ország naggyá tételéről szólt! És ha most valaki más jön, az folytassa onnan – ha tudja -, ahol Orbán Viktor abbahagyta.
Vezetőkép: X.com
