Szeptember 22-én volt az orrszarvúak világnapja, lemaradtam volna róla, ha egy véletlenül elkapott tévériportból nem szerzek róla tudomást.
Ennél is sokkolóbb volt a hír, hogy a rinocéroszok egyik alfajából, az északi szélesszájú orrszarvúból már csak két egyed létezik, és mivel mindkettő nőstény, a természet rendje szerint ki fognak halni. Egy ideje egyébként már kongatódik a vészharang, néhány éve még hatan voltak, aztán 2014-ben, életének nagyjából 44. évében elhunyt Angalifu, aki ugyan együtt élt Nolával, de kettejük pároztatásának kísérlete elbukott. Úgy látszik, nem fogták fel, mekkora felelősség van a vállukon, és az vesse rájuk az első követ, akinek az emberi faj végső fenntartása volna a feladata, és ott maradna kettesben mondjuk Lendvai Ildikóval.
Szerencsére Angalifutól még életében begyűjtöttek és lefagyasztottak némi örökítő anyagot, így amikor 2018-ban az utolsó hím (Sudan) elszenderült, ezeket az ivarsejteket elő tudták venni, hogy megtermékenyíthessék a két még élő nőstény valamelyikét. Eddig több próbálkozás is volt, jelenleg ott tartanak, hogy mivel Fatu (ő a kiválasztott Orrszarvú Éva) nem képes kihordani a vemhességet, béranyát fognak alkalmazni, egy déli szélesszájú orrszarvú személyében.
Lombik, petesejt, béranya – összekeverednek az emberre és állatra használt fogalmaink, antropomorfizálunk, kitalálunk egy problémát, amit meg akarunk oldani. Nem kérdezik Fatutól, akar-e egyáltalán utódot, vagy nagyobb önmegvalósításnak tartaná, ha egy menő állatkertben az utolsó egyede lehetne fajának, s végül kitömve őrizné alakját az idők végezetéig. Úgy legalább már a széndioxid-kibocsátásával sem riogatná társait. Néhány napja a németek Utolsó Generáció nevű szervezetéről írtam, de az északi szélesszájúak ebben is verik a germánokat, mert Fatu és Najin (ő a másik) csakugyan lehetnek az utolsó generáció, amiképpen mamutból, erszényes farkasból, sőt brontoszauruszból is volt ilyen, csak őket még nem hájpolta fel ennyire a Facebook.
hirdetésA béranyaság egyébként emberek esetében több országban bűncselekmény, míg orrszarvúaknál kifejezetten kívánatos jogállás.
A természet rendjébe hol lelkesen beavatkozunk, hol meg azért tüntetünk, hogy mindent hagyjunk úgy, ahogy van. Felhorgadunk azon, hogy az orvvadászok sikeresen kiirtották az északi szélesszájú orrszarvút – ez csakugyan disznóság, minden szarkazmus nélkül –, de ha egy generáció úgy dönt, hogy nem akar utódot (mert elfoglalja a helyet a pandák és az orrszarvúak elől), az dicséretes dolog.
A teremtés óta fajok milliói haltak ki, nagy részükről soha nem is hallottunk, s jelenleg is száz (vagy ezer?) szám pusztulnak ki élőlények. Ami soha senkinek fel sem tűnne, ha nem lennénk mi, emberek, hogy ezt rögzítsük. S miközben azon állatokért, akik az élet közel 4 milliárd éves története során felbukkantak, szaporodtak, majd eltűntek, nem hullajtunk könnyet, hálás dolog kiválasztani egyet-egyet, amivel gyötörjük a lelkiismeretünket, és pénzt, energiát nem sajnálva megpróbáljuk megmenteni őket. Ráadásul micsoda sors vár arra a túlélőre, aki majd magányosan, az emberek kísérletezgetésének gyümölcseként még egy generációnyi időt nyer fajának.
Addig is tömegek válnak az északi szélesszájúak szószólóivá, divattá válik erről tudni, sikk lesz aggódni a beültetett bébiért, miközben percenként sokszáz emberi magzatot kaparnak el, sokkal kisebb médiafigyelem mellett.
Közben pedig a kárpátaljai magyarok megmentése valahogy sokkal kevésbé izgatja a világot, pedig az ő élőhelyüket is komoly veszélyek fenyegetik, de míg szélesszájú orrszarvúra vadászpuskákkal lődözni megbocsáthatatlan vétek, az ezen háborgó nemzetek jószívű fiai lelkesen támogatják, hogy ennél nagyobb hatékonyságú és kaliberű fegyverekkel oroszokra (ukránokra, magyarokra…) lövöldözzenek.
Drukkolok a már elhunyt Angalifu és a terhességre alkalmatlan Fatu béranyától születendő utódjának, legfőképpen azért, hogy egy szép napon tényleg az ő sorsa legyen a legnagyobb problémánk.
A címlapkép forrása: Unsplash
