Újabb eseményt tartott a Szabadság körei, amelyen Gulyás Balázs beszélgetett Perintfalvi Ritával és Hodász Andrással, ahol sikerült oda kifuttatniuk a társalgást, hogy a Fidesz-KDNP-kormány miatt ürültek ki a templomok. Ez megint csak a szokásos, ha van valami probléma, az egyetlen dolog miatt lehet: Orbán. Azért mi kicsit utánanéztünk, hogy van-e valami valóságalapja a kiugrott pap szavainak. 

Hodász ugyanis felhozta a II. Vatikáni Zsinatot – amiről még lesz szó –, miszerint annak tételes tanítása, hogy „az Egyház nem kötődhet szorosan egyetlen politikai párthoz sem”, és „a híveknek megvan a szabadsága, hogy maguk válasszák meg, a saját lelkiismeretük szerint, hogy kire akarnak szavazni”. 

„Ezzel szemben Magyarországon az van, hogy ha te hívő vagy, akkor egy bizonyos pártra szavazol. Ami egyébként visszaüt, mert Magyarországon az elmúlt 15 évben kereszténynek lenni azt jelenti, hogy egy bizonyos helyre szavazol – és kiürülnek a templomok” – véli Hodász András. 

Hodász András: Az elmúlt 15 évben kereszténynek lenni azt jelenti, hogy egy bizonyos helyre szavazol

hirdetés

Ezzel aztán több mindent is állít: 

• Minden keresztény fideszes – mégsem járnak templomba. 
• Kiürülnek a templomok – úgy általánosságban. 
• A Fidesz-KDNP kormányzása az oka annak, hogy kiürülnek a templomok. 

„Ha azt jelenti kereszténynek lenni, hogy bizonyos helyre szavazok, akkor minek menjek el templomba?” – tette fel a kérdést. Tehát azt akarja mondani, hogy nem kell elmenni a misére, nem kell imádkozni, hinni, hanem csak behúzni négyévente az ikszet a megfelelő helyekre. Ezt mi, keresztények, katolikusok sem állítjuk, ahogyan a (nem libsi) papjaink sem, azt viszont igen, hogy olyan pártot támogatni nem lehet katolikusként, amely nyíltan kiáll az abortusz vagy a betűleves lobbi mellett (amely szigorúan nem összekeverendő a „sima” melegekkel, azokkal akiknek „csak” homoszexuális hajlamaik vannak, és nem akarják ezt mindenkire, főleg a gyerekekre ráerőltetni). Ráadásul a beszélgetés azon részén, amelyen az LMBTQ-ról volt szó, könnyelműen elfeledkeztek a Katekizmus homoszexuálisokkal kapcsolatos tanításának ezen mondatairól: „Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét” – persze azért „az ereszen lecsúszó morál” megemlítését nem hagyhatta ki Hodász.   

„A Fidesz-KDNP kormányzása az oka annak, hogy kiürülnek a templomok” című narratívához azonban már vannak számaink is: a Tárki 2022-es Társadalomriportja szerint 2006-ban 18 százalék volt azok aránya, akik legalább havonta egyszer elmentek templomba, 2010-ben ez a szám 17 százalék, 2012-ben és 2014-ben 15 százalék, 2016-ban és 2018-ban 16 százalék, míg 2020-ban ismét 18 százalékra nőtt az arány – a mi számításaink szerint a 18 százalék még több is, mint a 2010-es 17 százalék. 

Ezzel szemben érdekes adat, hogy a Georgetowni Egyetem központjának kutatása szerint Magyarországon a katolikusok 24 százaléka vesz részt szentmisén legalább hetente egyszer. 

Hodász az Ipsos Religion 2023 felmérésre hivatkozik, amely alapján a magyarok 58 százaléka vallja magát kereszténynek (62 százaléka vallásosnak), viszont csak 11 százalék jár templomba. A kutatás azonban rávilágít a Z generáció (1997 és 2009 között születettek) és a Boomer generáció (1946 és 1964 között születettek) közötti különbségekre: Magyarországon az a helyzet, hogy a katolikusok aránya 4 százalékponttal csökkent a két generáció között, míg a protestánsok és egyéb keresztény felekezeti tagok száma 9 százalékponttal nőtt. 

Viszont érdemes megnézni azt is, hogy a Z generáció tagjai a Boomerekhez képest 7 százalékponttal nagyobb arányban imádkoznak legalább havonta egyszer, és 11 százalékponttal nagyobb az esélye annak, hogy szentmisére vagy istentiszteletre mennek. 

Talán a Tárki adatait érdemes alapul venni, ha Hodász szavait értelmezni szeretnénk, miszerint az elmúlt 15 évben kiürültek a templomok – csakhogy a kutatók nem ezt mondják. A 2006-os állapotokhoz képest – sajnos – nem nőtt a templomba járók aránya, azonban nem is csökkent, még ha volt is benne egy kis megingás, de 2014 után ismét növekedni kezdett az adat. 

Az viszont tény, hogy kevés: akár a 11 százalékot, akár a 24 százalékot, akármelyik adatot vesszük elő, kevesen látogatják a szentmiséket. (Maradjunk a szentmiséknél, hiszen Hodász, Perintfalvi és Gulyás is katolikusnak vallja magát.) Aztán rögtön át is térhetünk arra, hogy miért is ürültek ki a templomok, és ez valójában mikor is történt. 

Röviden nézzük, hogy Magyarországon hogyan is áll a dolog: a második világháború után hamar szétosztották az egyházi birtokokat, feloszlatták a társadalmi szervezeteket, majd államosították az iskolákat. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után megkezdődött az egyházak vezetésének megtörése. 1950-ben összesen mintegy háromezer szerzetest internáltak, majd megszüntették az ország 23 férfi és 40 női szerzetesrendjét, akik végül 1989-ben újra folytathatták a működésüket: 1990 elején 58 női és férfi szerzetesközösség szerveződött újra, 2004-ben pedig már 70 női és 30 férfi rendet, illetve közösséget tartottak nyilván a Magyar Katolikus Egyházban több mint 2 500 taggal.

A politikai viszonyok ismeretében természetesen nem meglepő, hogy a Kádár-rendszerben a vallási kérdés hiányzott a népszámlálási kérdőívekről, de az egyházi adatok azt mutatják, hogy 1950-es évektől csökkenő vallási aktivitás 1978 körül érhette el a mélypontját, és az 1980-as évektől tudott újra valamelyest erősödni. 1972-ben vallásosnak és nem vallásosnak is 46-46 százalék mondta magát, ez 1977-re 39 és 58 százalékra változott, 1980-ban 38 százalék volt a vallásosok aránya, 61 a nem vallásosaké, 1985-ben már 41 százalék vallotta, hogy vallásos, míg 57 százalék azt, hogy nem, a rendszerváltásra, 1990-re viszont már ismét többségbe kerültek a vallásosok: 51 százalék a 46 százalék ellen. 

A nemzetközi viszonyokra rátérve idézzük fel Robert Sarah bíborost, aki úgy fogalmaz az Esteledik, a nap már lemenőben című könyvében, hogy „a II. Vatikáni Zsinatot az Egyház mély és egyetemes válsága követte. A Zsinat utáni idő nem teljesítette be a remélt ideált” – ezt pedig nagyon sokan osztják, még ha nem is mennek el egészen addig, ameddig Marcel-François Lefebvre érsek ment, akinek viszont megköszönhetjük a régi rítus fennmaradását. 

XVI. Benedek pápa 2005. december 22-én a karácsonyi üdvözletek átadása alkalmából a Római Kúriához intézett beszédében a II. Vatikáni Zsinat kapcsán azt mondta, hogy „nem a zsinat szövegeit kell követni, hanem a szellemét. Így nyilvánvalóan széles mozgástér nyílik annak a kérdésnek, hogyan is határozható meg ez a szellem, ám ennek következményeképpen tér nyílt mindenféle szeszélyes elképzelésnek is”. 

Ennek kapcsán Robert Sarah arról beszél, hogy „sok katolikus esetében ez a világ felé történő nyitás mindenfajta fenntartás és kontroll nélkül történt, vagyis ők az uralkodó és modern mentalitás felé nyitottak, olyannyira, hogy megkérdőjelezték a despositum fidei (hitleltétemény – a szerk.) alapjait is”. Ebből született a Zsinat talán legfontosabb újítása: a Novus Ordo, vagyis az új rítusú szentmise bevezetése, szigorúan a világ és az ökumenizmus, a protestánsok felé való nyitás jegyében – nos, talán valahol itt kellene kezdeni a válság okainak keresését, nem elfeledve, hogy erről a témáról több ezer oldalas könyveket lehetne írni, és még az is kevés lenne, ezért ettől most eltekintünk. 

Annibale Bugnini, a Liturgikus Bizottság vezetője szerint a Novus Ordo meghonosításának a célja az volt, hogy a „protestáns testvérek” is részt tudjanak venni a szentmisén. (A protestánsoknak nincs saját istentiszteletük? Nem erre „kellett” a reformáció? És ez a „cél” vezetett el vajon odáig, hogy fehérre meszeljük a templomainkat és a székesegyházainkat?) VI. Pál pápa közeli bizalmasa, Jean Guitton szerint „a pápa mindent, ami a protestánsokat zavarta volna, el akart távolítani a szentmiséből”, és úgy gondolta, hogy az majd jó lesz, ha a katolikus szentmise és a protestáns úrvacsora majdnem teljesen megegyezik egymással. 

Nos, ha azt akarta elérni, hogy kevesebben látogassák a miséket, akkor a Novus Ordo jó próbálkozás volt: az első ilyen misét  VI. Pál 1969. április 3-án mutatta be, a következő hét évben pedig azok száma, akik vasárnap szentmisére jártak 30 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban, 43 százalékkal Franciaországban, 50 százalékkal Hollandiában. 

Majd bevittük a gitárokat és a „divatos” dalokat a fehérre meszelt templomokba, lufikat eregettünk, tapsoltunk a prédikáció alatt, mindezek után pedig meglepődtünk, hogy „jé, egyre kevesebben járnak templomba”. Mégis mit tudnak adni a hippi misék, amit a fiatalok nem kapnak meg a szórakozóhelyeken, a parkokban vagy a plázákban? 

Egy 2019-2020-as amerikai felmérés szerint azok a 18 és 39 év közötti fiatalok, akik a régi rítusú „latin misét” részesítik előnyben, 98 százalékos arányban járnak minden vasárnap templomba. A kutatás arra is rámutat, hogy a régi rítus kedvelőinek mindössze 16 százaléka érkezett olyan családból, ahol szintén ezt preferálják, az áhítat, kíváncsiság, ünnepélyesség és zene 58 százalékukat vonzotta. 

Az NC Register azt alapul véve, hogy a „latin mise” nem tartozik egyetlen történelmi korhoz sem, évszázadokon keresztül ugyanaz maradt, ezért sosem lesz elavult, felsorol három érvet a hagyományos misézés mellett: 

1. A hagyományos rítus és a hagyományos formában bemutatott Novus Ordo gyönyörű, az ember pedig úgy van felépítve, hogy természeténél fogva vonzódik a széphez – ez így Isten tökéletességének fizikai tükörképe. 
2. A fiatalok szeretnek lázadni, és bizony, a hagyományos mise ma már sok helyen lázadásnak számít. Amikor a baloldal hangos, radikális tagjai azt kiabálják, hogy a kereszténységet és a hagyományokat el kell törölni, akkor bizony úgy lehet a legjobban idegesíteni őket, hogy megőrizzük a hitünket, és oda megyünk, ahol ez megerősítést nyer – személy szerint mindenkit arra bíztatnék, hogy a lázadás ezen formáját válassza. 
3. A harmadik ok pedig az, hogy a hagyományos rítusban mindig tudod, hogy mit kapsz, és nem kell azon rettegned, amikor beülsz a padba, hogy vajon elő fog-e kerülni egy-két gitár, vagy esetleg arra kér a pap, hogy tapssal fejezd ki az örömödet a prédikáció alatt, hogy aztán a mise után majd megint felírj egy olyan templomot a listádra, ahova többet nem akarod betenni a lábadat. 

Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy mindenhova azonnal hozzák vissza a régi rítust – hiszen a Novus Ordót is be lehet mutatni méltóságteljesen, ahogy Barsi Balázs atya mondja, „az új rítust lehet a régi szellemében végezni” – , csupán azt, hogy azt a méltóságot és emelkedett hangnemet, amely arra készteti a katolikus embert a templomban, hogy térdet hajtson, és valóban azt érezze, hogy „Uram, nem vagyok méltó”, talán ismét előtérbe kellene helyezni, és nem „jófej egyháznak” lenni, mert ide jutunk vele: egyre jobban meg akarunk felelni a woke-dogmáknak és a posztmodernhez igazodva akarjuk őket értelmezni a sajátjainkat, megalkuszunk a nyugati világ vívmányaival. Robert Sarah bíboros szavaival élve „együtt élünk és toleránsan szimpatizálunk a cseppfolyós ateizmussal”.   

A címlapkép forrása: Unsplash