Budapest titkozatos 121-es objektumát régészek mentették meg

Ha a Múzeum körúton sétálunk, emlékezzünk meg Fettich Nándorról és munkatársairól, akik gyakorta életük kockáztatásával is védték a Nemzeti Múzeum gyűjteményeit. Tulok Péterrel a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történészével beszélgettünk. 

– Mi is Budapest titokzatos 121-es objektuma?

– A második világháború idején a Magyarországot megszálló szovjet hadosztályok térképein nem csak háztömbökre osztották a magyar fővárost, hanem a fontosabb épületeknek számot is adtak. A 121-es objektum nem más volt, mint maga a Nemzeti Múzeum. A magyarországi közgyűjtemények, múzeumok nagyon nehéz helyzetbe kerültek a háborúban. Az 1944 tavaszától megsűrűsödő bombatámadások után szeptemberétől az ország területére léptek a Vörös hadsereg csapatai is, amelyek nem kímélték a közgyűjteményeket sem. Fettich Nándor régész, a Nemzeti Múzeum megbízott főigazgató-helyettese nagyon sokat tett azért, hogy a feje tetejére álló világban az ország első számú múzeumának a gyűjteményei, műtárgyai az utókor számára megmaradhassanak.

Múzeum körút, Magyar Nemzeti Múzeum. A felvétel 1893 után készült. (Forrás: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

– Honnan tudjuk, milyen feladatokat látott el a háború alatt?

– Fettich nemcsak kiváló szakember volt, hanem precízen, tudományos gondosságú naplót is vezetett, ahol tárgyszerűen, objektíven örökítette meg az eseményeket. 1945. január 16. és február 19. között feljegyezte azokat a legfontosabb eseményeket és kihívásokat, amelyek a Nemzeti Múzeum gyűjteményeit és azokat hősiesen megvédeni szándékozó dolgozóit érték. Az ostrom alatt sok múzeumi dolgozó, tudós is keresett és lelt menedéket a múzeum pincéjében.

– Már az első világháború vége után nem sokkal a román csapatok is megpróbáltak rekvirálni a Nemzeti Múzeumból.

– Igen, a Nemzeti Múzeum műkincseire, műtárgyaira sokan igényt tartottak. 1919. október 5-én az amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz akadályozta meg, hogy a román katonák fosztogassanak az épületben. Gyakorlatilag a lovaglóostorával a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről zavarta el a román katonákat, akik a Nemzeti Múzeumból az Erdélyhez kötődő tárgyakat, műkincseket kívánták elvinni. Úgy vélték, hogy a frissen hozzájuk került területekhez tartozó tárgyak és egyéb kincsek román tulajdont képeznek.

Ezzel a falsh megidealizálással akarták a lopás tényét leplezni.

Ez 1919-ben meghiúsult. Fontos különbség az 1919-es román kísérlet és a szovjet katonák 1944–1945-ös zabrálása között, hogy míg a román tervek magas szinten születtek meg a rablásra, addig a szovjet hadvezetőség kifejezetten tiltotta, és amikor tudomására jutott, szigorúan büntette a katonák ilyen irányú cselekedeteit. Azonban nyilvánvaló, hogy harci cselekmények között-után ezt igen nehéz volt valóban betartani és betartatni. Ennek látta kárát országszerte felbecsülhetetlen értékű műkincs.

Budapestről készült légi felvétel (Forrás: Fortepan, Magyar Királyi Honvéd Légierő)

– 1945-ben már nem is állhatott őrt Harry Hill Bandholtz tábornok a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, hogy a zabráló szovjet és román csapatokat elűzze.

– Bizony, ezt a feladatot a védtelen, de hazájuk és szakmájuk iránt elkötelezett régészeknek, történészeknek kellett ellátniuk. Az, hogy egy háború alatt, egy elhúzódó városostrom alatt ne a saját családjukért és a saját ingóságaikért, hanem a közgyűjteményekről gondoskodjanak, nem kis alázatról, szakmai elhivatottságról tesz tanúbizonyságot. Fettich naplójából is ismerjük azokat a hajmeresztő dolgokat, amelyek 1945 telén történtek többek között a Nemzeti Múzeum kertjében.

– Mi történt a Múzeum kertben?

– A napló bejegyzései szerint legalább két alkalommal temettek szovjet tiszteket Arany János szobrának közvetlen közelébe, többük exhumálására csak a múzeum kertjének átfogó átépítésekor került sor az elmúlt években.

Évszázados fákat vágattak ki a szovjet katonák azért, hogy így a múzeum kertjéből zavartalanul belőhessék az ostromolt Budai Várat.

De temettek itt bombatölcsérbe elhullott lovakat is… Nem túlzás, ha azt mondjuk, itt minden négyzetcentiméternyi földnek – sokszor tragikus – története van.

– Mit tudtak tenni a naplóban megörökített helyzetekben a muzeológusok, hogyan védték a tárgyakat?

– Fettich Nándor a kor kiváló régésze volt, aki a szkíta kultúra és a honfoglalás emlékeit kutatta. Korábban háromszor volt kint a Szovjetunióban, az ostrom alatt jelentős előnnyé vált, hogy jól beszélt oroszul. Ezzel csökkenteni tudta az oroszok garázdálkodását, illetve akár kapcsolatba is tudott lépni az szovjet katonai vezetőkkel, ha „csellengő” és „emléktárgyakat” gyűjtő katonákat láttak a környéken. Nyelvtudása mellett fontos kiemelni lélekjelenlétét, szervezőkészségét, ami sok nehéz helyzetből segítette ki.

Munkatársai döntő többségükben lelkiismeretesen mentették, rejtették el a műkincseket, és a körülményekhez képest nyilvántartást próbáltak vezetni a veszteségekről.

Fontos hozzátenni, hogy a régészek mellett a francia diplomáciai képviselet és a budapesti francia kolónia tagjai is kivették részüket a múzeum tárgyainak megmentéséből.

– Mennyire volt sikeres ez az ellenállás?

– A magyarországi közgyűjteményekben, levéltárakban jelentős károkat okoztak a második világháború pusztításai. Fettich és munkatársainak a helytállásával jelentősen csökkenteni tudták a múzeumot ért veszteségeket. Összességében azt lehet mondani, hogy nagyrészt megmenekültek a Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Persze pótolhatatlan veszteségek azért így is voltak. Ha a Múzeum körúton sétálunk, emlékezzünk meg Fettich Nándorról és munkatársairól, akik gyakorta életük kockáztatásával is védték a Nemzeti Múzeum gyűjteményeit. Noha a szovjet csapatok bevették Budapestet, a 121-es objektum jórészt megmenekült a pusztulástól.

Tóth Gábor

Címlapkép Fortepan, Magyar Királyi Honvéd Légierő

Iratkozzon fel hírlevelünkre