Kántor-gitárosok intenzíven

Megtartották az Apor Vilmos Katolikus Főiskola keresztény könnyűzenei felnőttképzésének nyári intenzív hetét.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tavaly ősszel idehaza elsőként elindult egyházzenész, kántor-gitáros keresztény könnyűzenei felnőttképzés nyári intenzív hetét tartották Vácott. Az elmúlt közel egy évben a résztvevők jelentős szakmai fejlődést tudtak felmutatni, amely elsősorban az egyházi liturgikus és evangelizációs szolgálataik minőségében és igényességében mutatkozik meg. Az augusztus második hetében megrendezett napok során a jelenlévők bővíthetik ismereteiket a gitáros hangszerhasználat, a kötelező zongora, a szolfézs és a helyes éneklés területén, valamint zenei gyakorlatra tehetnek szert a csoportokba rendezett kamaraórákon.

Talán meglepő lehet a váci székesegyház körül sétálók számára, hogy a tér szinte minden irányából zeneszó hallatszik augusztus elején. Az Apor Vilmos Főiskola keresztény könnyűzenei képzésén résztvevők közös énekére és gitárral kísért kamarazenéjére nehéz nem felfigyelni. De ugyanez elmondható a piaristák gimnáziumában nyári gyakorlatukat teljesítő Kodály Zoltán Kórusiskola Jubilate kórusáról is.

Örömteli pillanatoknak számít, amikor a zenei táborok résztvevői és vezetői a szünetekben találkozhatnak egymással. Sapszon Ferenc karnagy például egy ilyen alkalommal örömét fejezte ki, ha az egyházi könnyűzenei képzés eredménye majd az lehet, hogy a templomi, gitárral kísért zenei szolgálat igényesebbé válik, megismerve, megszeretve és szolgálva a liturgiát.

A zsolozsma éneklése lehetséges gitárkísérettel

Gável Gellért, a Sacro Song oktatási projekt módszertanára épülő, könnyűzenei képzés szakmai vezetője a kamaragyakorlat során kiemelte a dinamizálás fontosságát. A hangszerelés igényessége elengedhetetlen, főképpen akkor, ha csak gitárosok játszanak egy előadói csapatban. Ezt a differenciált funkciók kiosztásával lehetséges megvalósítani. A gitárművész tanár a zenei alaptónus kialakítására különösen felhívta a figyelmet. Mint mondta:

„Amikor rajzolunk, a rajzlapnak is van egy alapszíne, ami a tónusát adja. Ugyanez érvényes a zenei előadásunkra is. A hangnak is kell egyfajta beágyazás. Ebből a környezetből lehetséges a kiemelkedés. Ez adja meg az adott mű zenei gazdagságát.”

Sacro Song beszélgetések a jó zenéről

A résztvevők igényes hangszerhasználattal és éneklési móddal sajátították el Sillye Jenő negyedik miséjét, illetve a Gável Gellért – Sapszon Ferenc karnagy kiegészítő komponálásával szerzett – Mise Gitáron című misekompozícióját az Alleluja és a Válaszos zsoltár énekes kíséretével együtt. 

Bolyki Balázs az intenzív héten a leendő „gitáros-kántorok” énekesi minőségét fejlesztette improvizatív gyakorlatok alkalmazásával is. A jelenlévők megtapasztalhatták, hogy az éneklés egyszerre lélegzés és „lélekzés”, hiszen a belső lelkiállapot nyitott könyveivé váltak, amint a hangokat helyesen formálták meg a torkukba Isten által teremtett hangszerükkel.

Hegyi Barnabás a kötelező zongora tanegység oktatása közben az AVKF egyházzenész, kántor-gitáros keresztény könnyűzenei felnőttképzésének nyári intenzív hetén. Fotó: Gável András

Hegyi Barnabás, a Mátyás-templom karnagya a zongoratudásuk fejlesztésében segítette a résztvevőket, amelynek célja, hogy ne jelentsen gondot a liturgikus egyházzenei szolgálat során, ha adott esetben billentyűn kellene elkísérni egy adott dalt vagy egyszerűbb zeneművet. Tircsi Zsuzsa kórusműveken megtanulásán keresztül fejlesztette a jelenlévők szolfézs ismereteit.

Megtartották az Apor Vilmos Katolikus Főiskola keresztény könnyűzenei felnőttképzésének nyári intenzív hetét.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola keresztény könnyűzenei felnőttképzésének nyári intenzív hetének résztvevői Gável Gellért (jobbról a második) szakmai vezető gitárművésszel. Fotó: Gável András

 

 

Templomi gitáros zenei képzés az egyházi liturgia szolgálatára

Liturgikus könnyűzenei képzést indít a budapesti Weiner Leó Katolikus Zeneiskola

A Sacro Song a dalok mélyére nézett

Címlapkép: Gável András

Iratkozzon fel hírlevelünkre