Töltődj fel Jézussal és a legjobb zenékkel az idei FeltöltŐ Fesztiválon!

A FeltöltŐ célja, hogy a programra érkező emberek, illetve azok a helyiek, akik épp arra járnak, Istennel találkozzanak, és rájöjjenek, hogy a kapcsolatban Istennel élet és erő van. A programon Isten jelenlétébe vezetik az embereket, keresztény értékeket közvetítenek feléjük, illetve lehetőséget biztosítanak a közösségépítésre. Az a vágyuk, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy az Istennel való élet örömteli és nem régimódi dolog. A rendezvény ennek érdekében hidat épít az emberek és Isten között, valamint elősegíti a különböző felekezetek megnyílását egymás felé.

2022-ben a színpadon fellép: Csiszér László, az Eucharist Mező Misivel, Prazsák László, Andelic Jonathan Jota, Hanna és Pintér Béla. Idén is lesz Unless, PZM, az erdélyi CSIT Band, a gyergyószentmiklósi Glory, a Daltutajok, a Kiút, a Fundamentum, az Árvácska. Továbbá láthatjuk az Iszkiri, a Band’ora és az Indipendance csapatát. 

A koncertek közben, ha megéheznénk, besétálhatunk majd a „Gasztro utcába”, vagy a vásárosok pultjainál szerezhetjük be Erdély gyönyörű portékáit. A könnyűzene mellett a Szent Miklós templom falai között a kórusművek hangjaival is „öblögethetjük” a füleinket. A gyerekek és a fiatalok számára is külön programokkal és találkozókkal készülnek a szervezők. Aki pedig nem vonattal vagy autóval érkezik, hanem inkább motorra pattanna, a motoros találkozón pacsizhat a kétkerekesek hasonszőrű résztvevőivel.

 

 

A Glory Zenekar Csíksomlyón hívta a Szentlelket

Itt vannak a Dicsőítő Sziget 2022 fellépői – nem is akármilyen névsor

Ez az a nap a Puskás Arénában – most már tényleg

Címlapkép: FeltöltŐ

'Fel a tetejéhez' gomb