Francesca Rivafinoli – Ön dönt: Kelet vagy kelet?

Magyarország útja se nem erre van, se nem arra, hanem „csak felfelé” – hallgathattuk hónapokon keresztül egyfajta mantraként az ellenzéki összefogás iránymutatását, erre most puff, sztornó. „Vasárnap arról döntünk, Nyugat vagy Kelet, Európa vagy Putyin” – érkezik az új szlogen, a szebb jövőbe vezető járat tehát mégse száll fel a magasba, mint szabad madár, hanem inkább indexelne mindenképp és gurulna tovább a földön lomhán.

De mivel mindannyian hallottunk már olyan esetekről, amikor a GPS végül nem a várt célpontra kalauzolta el a balga utast, aki vakon követte az instrukciókat ahelyett, hogy a józan eszén is végigfuttatta volna őket, egy kicsit azért kaparásszuk már meg, mi van azon a Nyugaton, nehogy a végén kiderüljön, hogy Kelet.

Vegyük az orbáni Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerét, a nyugati mintaállam Németországot: neki ugye az első számú kereskedelmi partnere pont a messzemenően keleti Kína, kikötőiben pedig a forgalom legnagyobb részét egészen eddig a putyini Oroszország adta. A „kivel bizniszelt Oroszország tavaly a legtöbbet” versenyben Németország (Kína mögött) az előkelő második helyet szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a liberális Hollandia állt fel, maga mögé utasítva a lukasenkai Fehéroroszországot. Az 5,5 milliós Finnország a 16 közé jutott, míg Magyarország a maga szerényebb orosz importjával és exportjával csupán a lelátóról figyelhette az eseményeket. A követendő Nyugat még némi fegyvert és katonai felszerelést is sikeresen adott el Putyinéknak, embargó ide vagy oda – ügyesek, na. Mint az osztályban a jólfésült simlis, akinek buksiját minden tanár megsimogatja, miközben az osztály nyíltan és becsületesen trollkodó esze kapja sorra az intőket. (Az osztály butáját pedig arról lehet megismerni, hogy megtiszteltetésnek érzi, ha ő cipelheti a simlis táskáját, sőt, személyesen őt kéri fel a simlis, hogy ugorjon kútba.)

De most mindennek vége, új partner kell, másfelé kell kacsintgatni – kiáltott fel a német kormány, majd meg is találta az alternatív partnert egy elragadó jogállamban: Katarban. Katarból akar most hirtelen cseppfolyósított földgázt beszerezni a derék zöldpárti gazdasági miniszter.

Szijjártó Péter már 2013 januárjában (azaz bő egy évvel a kelet-ukrajnai konfliktus kezdete előtt) járt Dohában, hogy idejekorán előkészítse az ugyanerre irányuló tárgyalásokat („Katar lehet a magyar energiabiztonság egyik fontos szereplője a jövőben” – idézte a külügyminisztert a 24.hu, „Most Katarért rajong Szijjártó” – gúnyolódott az Index), de az akkor csúf keleti nyitás volt egy emberi jogi szempontból vállalhatatlan partner felé, míg a német kormány mostani lépése az ideológiai kérdések nagylelkű félretételével folytatott okos diverzifikáció. Igaz, német LNG-terminálok még nem léteznek, tehát először szépen el kell kezdeni építeni őket, míg Magyarországot illetően a HVG már 2021 legelején hírül adta: „beindult a gázterminál, ahonnan a magyar fogyasztás tizedét fedezhetik nem orosz gázzal”.

De a lényeg, hogy forduljunk éles ívben a kiváló Nyugat felé, amely most pánikolva hajbókol Keleten az arabok előtt. Hogy az arabok a megbeszélések után nemes egyszerűséggel lehülyézzék azokat, akik szerint az orosz gáz belátható időn belül helyettesíthető lenne katarival. 2026 után talán, ha Allah is úgy akarja. De hátha az Egyesült Arab Emírségekből sikerül már ennél hamarabb hidrogénhez jutni – mert miért ne üzleteljen Németország vígan azzal az állammal, amelyet épp a napokban dicsért meg az orosz külügyminiszter a „kiegyensúlyozott” álláspontjáért és a szankcióktól való tartózkodásért.

Ha Magyarország akar orosz gázt, az elvtelen megalkuvás, ellenben ha a Nyugat akar drágább oroszpárti arab hidrogént egy olyan államtól, amely Oroszország mögött szerepel az emberi jogi rangsorokban, az pragmatikus beszerzés.

Mindeközben a követendő Nyugat-Európa legnagyobb gazdaságában a múlt hét közepén egyik pillanatról a másikra le kellett állítani a vasúti teherforgalmat, órákra. Meghibásodott ugyanis egyetlen erőmű, és máris nem volt elég áram a rendszerben. Lehet vihogni a hatósági áras magyar olajon, Németországban viszont pillanatnyilag hiánycikk a napraforgó- és a repceolaj – ha van a boltban, akkor rendszerint legfeljebb egy liter vásárolható belőle. De semmi vész, a hírportálok tippekkel segítik a háziasszonyokat a receptek kiigazításában, miközben a férfiakat is intik: hiába olcsóbb, ne töltsenek dízel helyett salátaolajat a kocsijukba. A magyarországit meghaladó inflációval küzdő Belgiumban bolttól függően kettő vagy három csomag lisztet, illetve olajat vásárolhat a vevő – tényleg csak néhány információ azoknak, akik szerint az árak csak Hegyeshalmon innen emelkednek, és ellátási zavarok is kizárólag Orbánisztánban merülnek fel.

Persze az energiát illetően azért abban is lehet bízni, hogy a szél megkönyörül rajtunk, és innentől kezdve mindenhol a megfelelő tartományban fog fújni, igazodva a mindenkori aktuális kereslethez. Így csupán a megfelelő mennyiségű szélerőművel kellene sürgősen telepakolni Európát. Már ha nem gond a keleti nyitás: a világ tíz legnagyobb szélturbinagyártójából ugyanis hét kínai.

Francesca Rivafinoli

 

Francesca Rivafinoli: Azok a legendás londoni szavazótömegek

 

Francesca Rivafinoli: Használt 2002-es választási program eladó!

 

Dobrev Klára szerint mi mind dékások leszünk

Címlapkép: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre!