Az a bámulatos Márki-Zay Péterben és derék csapatában, hogy megbízhatóan képesek elrontani még azt is, amit józan emberi számítás szerint nem lehet. Ez persze pontosan addig szórakoztató, amíg a megoldandó feladat nem az ország energiaellátásának szavatolása és a harmadik világháború elhárítása – de hála Istennek senki nem köteles maga alatt vágni a fát azzal, hogy voksával ilyesmiket bíz rájuk.
Így aztán egyelőre egy programbemutató abszolválása volt a teendő. Az elképzelés valószínűleg az lehetett, hogy a választások előtt három héttel élőben beszéltetni Márki-Zay Pétert rizikós, ezért inkább suttyomban felveszik az egészet, aztán késleltetve adják le, mintha élőben menne (lételemünk az őszinteség!). Igen ám, de a vártnál lassabban haladhattak az utómunkálatok (nem is sikerült őket befejezni), ezért hétkor ki kellett tenni a Facebookra, hogy az élő közvetítés nyolckor kezdődik. Lehet egy ilyen értesítésen elrontani bármit is? Azt hinnénk, ugye, hogy nem – MZP-ék azonban a bejelentéshez illusztrációként mellékeltek néhány fotót arról, ahogy épp nagyban zajlik az esemény. Mármint az, amelyik egy órával később majd iszonyú élőben fog elkezdődni.
Tényleg apró baki, de országot azért nem vezetnék ennyi körültekintéssel.
Aztán jött a várva várt esemény, amelyen sikerült Márki-Zay Pétert úgy venni a kamerával, hogy valamelyik súgógép lehetőleg mindig benne legyen a képben, de úgy, hogy éles is legyen a szöveg, és így egyértelművé váljék: a politikus (egyfajta kezdő Kovács P. József-epigonként) betűről betűre, mechanikusan azt olvassa fel, amit elé vetítenek. Ami persze nem akadályozta meg a lelkes rajongókat, hogy kommentekben bezzegezzenek: lám, az ő jelöltjük mindenféle papír nélkül beszél, nem úgy, mint a Zorbán (a Fidesz-szavazók mind ostobák és szemellenzősek! az ellenzékiek mind-mind bölcsek!).
Na de maga a választási program! Azt gondolnánk, hogy mivel van egy jelentős tömeg, akiknek oly mindegy, hogy ki és mit mond, csak ne a Fidesz legyen, továbbá egy másik sokaság, amely már kellően sokszor kiábrándult ahhoz, hogy ne bízzon a végeláthatatlan ígéretözönökben, négy (sőt, tizenkét) év alatt könnyedén össze lehetett volna állítani egy tömör, ámde megnyerő, innovatív pályamunkát. Ezzel szemben
a most ismertetett, dögunalmas 72 oldalas dokumentum valahogy úgy készülhetett, hogy leküldtek egy gyakornokot a pincébe, mondván, kotorja már elő az SZDSZ „Korszakváltás Programja” és az MSZP „Jóléti rendszerváltást!” című 2002-es választási programját, és rakja össze őket egy fájlba.
hirdetésPontosan ugyanúgy öt év múlva vezetné be ugyanis MZP az eurót, ahogy Medgyessy Péter ígérte 2002-ben (utóbbinak mentségére szóljon, hogy ő legalább nem egy kiszámíthatatlan háborús helyzetben jelölte meg a céldátumot); de a bérlakásépítési programtól a jelentős pedagógusbér-emelésen át a korrupcióval szembeni kíméletlen küzdelemig ott gőzölögnek mind-mind a húsz évvel ezelőtti teljesítetlen ígéretek, frissen felmelegítve. Apró különbség, hogy akkoriban a „cselédtörvényt” akarták visszavonni, most a „rabszolgatörvényt”, plusz most még beleírták, hogy megszüntetik a külföldre vándorolt magyarok hátrányos megkülönböztetését – ami azért cseles vállalás, mert a véleménybuborékokban mantrázott téveszmékkel ellentétben jelenleg sem áll fenn diszkrimináció.
Érezhette is a stáb, hogy ez az egész kicsit karcsú, ezért a hangulat feldobása érdekében Márki-Zay Péter drámai kifejezésekkel igyekezett jellemezni a mai helyzetünket: „rekordhiány, rekordadósság, rekordinfláció”.
A publikum már vizionálhatta is a történelmi csúcsokat, ilyesmiről azonban természetesen szó sincs: a Covid első évében mért 8 százalékos deficit például brutális számnak hangzik ugyan az utóbbi évtized példásan alacsony értékei után, csakhogy a békés és teljesen karanténmentes, ámde gyurcsányi 2006-os esztendőben pontosan 9,3 százalékos volt a hiány (szemben az akkor mindössze 1,4 százalékos EU-átlaggal). A mostani, kellemetlenül szárnyaló infláció sem haladja meg (egyelőre) a 2007-ben válságok nélkül produkált szintet; de a feledhetetlen Bokros Lajos idejében például 28 százalékos pénzromlást is láttunk, tehát minimális fantáziával el lehet képzelni, milyen számok repkedhetnének itt, ha a Pénzügyminisztériumot egy kvótaalapon összeválogatott csapat vezetné, akiknek a 6+1 párti koalíciós egyeztetések során pont ez a tárca jutott
(hékás, az MSZP-nek jár itt egy államtitkári poszt! a momentumos közgazdász húzzon a klímaügyibe!).
Hasonlóképpen igaz sajnos, hogy a Covid második évében a GDP-arányos államadósság átlépte a 80 százalékot; de ilyet is láttunk már (folyamatos és dinamikus emelkedést követően), méghozzá a 2010-es kormányváltás környékén. Onnan csökkent szépen vissza az arány, hogy azután most a koronavírussal csúnyán felszökjön – mindenki eldöntheti, kire bízná az újbóli lefaragását. Különös tekintettel arra, hogy a görög államadósság mára már a 2009-es érték közel duplájánál, valahol 211 százalék körül jár; tehát ez pont olyasmi, amit csúnyán el lehet rontani.
És akkor az ember nyugovóra tér egy ilyen ellenzéki programbemutató után, azt gondolván, jó, ezt most megint kínosan elbénázták, de spongyát rá, holnapra összeszedik magukat, innen már tényleg csak felfelé visz az út – erre másnap MZP bemegy az InfoRádióba, 24 nappal a választások előtt, egy orbitális válsághelyzet közepén, és kijelenti: két lejárt szavatosságú mikropárttal összefogva új pártot készül felépíteni.
Én kérek elnézést minden jóhiszemű ellenzéki szavazótól, kívánva nekik egyúttal jó kertészkedést, kellemes wellnessezést április harmadikára.
Francesca Rivafinoli: Népesedéspolitika-óra a DK iskolájában
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs
