Erdő Péter bíboros újabb öt évre az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tagja lett

Ferenc pápa újabb öt évre kinevezte Erdő Péter bíborost az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció (Congregatio de Cultu Divino et Disciplina Sacramentorum) tagjává, amiről február 22-én kelt levelében Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár értesítette a főpásztort - írja a Magyar Kurír.

A lap azt írja, hogy ezzel a kinevezéssel a magyar prímás az Apostoli Szentszék hét dikasztériumának tagja lett. A bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció munkájában 2005. január 24-e óta vesz részt. Hozzáteszik, hogy a kinevezés a bíboros-prímás eddig betöltött feladatait nem érinti.

A cikk ismerteti, hogy Erdő Péter az Apostoli Szentszék hét dikasztériumának tagja: a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció mellett a Keleti Egyházak Kongregációja, a szentszéki államtitkárság II. szekciója külügyi tanácsadó testülete, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, valamint az Apostoli Signatura, vagyis a szentszék legfelsőbb bírósága, továbbá a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanács tagja.

A Magyar Kurír írásában kifejtik, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció két hatóság egyesítéséből jött létre. A Pastor Bonus kezdetű apostoli rendelkezéssel – a korábbi többszörös szétválasztás után – újra egyetlen kongregáció lett a kettőből, és így a megszentelői feladat gyakorlásával kapcsolatos témakör újra egy kézbe került.

A kongregáció illetékessége – ahogyan a Magyar Kurír is írja – liturgikus téren kiterjed mindarra, ami az Apostoli Szentszékre tartozik a liturgia szabályozása, előmozdítása, valamint a szentségek terén. Gondoskodik a liturgikus szövegek összeállításáról, felülvizsgálja saját helyi vagy a rendi liturgikus könyveket, fordításokat. Foglalkozik az ereklyék, a védőszentek témakörével, adományozza a „basilica minor” címet. Ezen felül felügyel a szentségkiszolgáltatás liturgikus és kánoni fegyelmére, valamint a népi vallásos gyakorlatokra. Szentségi téren az egyes szentségekkel kapcsolatos problémák tartoznak rá. Így például felmentések a szentelési szabálytalanságok és akadályok alól, a házasságkötési forma alól, a házasságok utólagos érvényesítése.

Forrás: Magyar Kurír

Címlapkép: Mohai Balázs/MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre!