Érzékletes és szemléletes különbség volt március 15-én az állami rendezvény és a baloldal „erődemonstrációja” között. És nem csak abban, hogy a központi megemlékezésen és az oda tartó Békemeneten a baloldali elemzők szerint is sokkal többen voltak. A beszédek hangvétele és tartalma is megmutatta a nyugodt erő és a szétzilált, kapkodó baloldal között tátongó óriási szakadékot.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédének két központi eleme volt, a béke és az erő hangsúlyozása. Nem véletlen, előbbi ugyanis nem létezik utóbbi nélkül. Ahogyan arra a kormányfő már korábban is többször utalt: ha nincs erős hadseregünk, a NATO sem véd meg minket, ha nincs határozott kormányunk, akkor pedig a nagyhatalmi érdekek és törekvések rántagnak minket kelet és nyugat között. Pedig éppen ez a geopolitikai helyzet az, amely miatt nekünk határozottan ki kell állnunk elsősorban saját magunk mellett. Ahogyan pedig egyre több és egyre nagyobb erők kényszerítenek arra, hogy ez ne így legyen, egyre fontosabb lesz az erős és határozott vezetés.
Amit a baloldaltól nem várhatunk el. Még 19 nappal a választás előtt, március 15-én sem tudtak úgy naggyűlést tartani, hogy Márki-Zay Péter ne beszélt volna a hibákról, ne beszélt volna az összefogott pártok közötti különbségekről, előnyként és erényként kimelve azt. Azonban
most, amikor a történelemkönyveknek nemhogy a lapjai kinyílnak, hanem a teljes könyvespolc borul a nyakunkba, csakis az egység, a határozottság és a gyors döntési képesség az, ami egy országot előre vihet.
Lapunk hasábjain is számtalanszor írtunk már a baloldal hibáiról. Arról, hogy hová vezetné vissza az országot, hogyan térne vissza szinte egy az egyben a 2010 előtti világ Magyarországra. Most azonban a béke garantálásának képessége minden szempontot felülír. Még azok szemében is így van ez, akiknek esetleg szimpatikus volt az, amit 2010 előtt az országban láttak. A békét pedig csak az erő és az erős tudja megtartani. Nem az, aki össze-vissza beszél, nem az, aki fegyvereket és katonákat küldene a konfliktus közelébe és nem az, aki szerint a kárpátaljai honfitársaink egytől egyig putyinisták.
hirdetésÉs nem az, aki a színpadon úgy von párhuzamot az ukránok és a magyarok között, hogy míg előbbiek fegyverrel, utóbbiak szavazólappal harcolnak a függetlenségükért. Donald Tusk volt az, akinek a szájából elhangzott ez a nem csak hamis, hanem ízléstelen mondat. Nincs az a helyzet, nincs az a gyűlölet és nincs az a választási szituáció, amely megengedi, hogy párhuzamot vonjunk egy háborútól szenvedő nép és egy békében, szabadságban élő nép és annak demokratikusan megválasztott kormánya között. Persze mit várjunk Tusktól? Akit – ahogyan arra Orbán Viktor is utalt – a hazájában is utálnak és akitől sajtóinformációk szerint politikai családja, az Európai Néppárt is elhatárolódott magyar útjával kapcsolatban.
És míg Tusk háborús párhuzamokról beszélt a Műegyetem rakparton, addig Orbán Viktor a Kossuth téren az erő és ami még fontosabb, a közös akarat fontosságát hangsúlyozta.
A baloldallal szemben a magyar miniszterelnök nem gondolja úgy, hogy mindenért ő lenne a felelős. Sőt, kifejezetten a közös akaratnak tulajdonította az elmúlt 12 év legfontosabb eredményeit: azt, hogy 200 ezerrel több gyermek született, mintha a baloldal kormányozna; azt, hogy van ütőképes hadseregünk; azt, hogy sikerült megállítani az illegális bevándorlást és azt, hogy hazánk képes világszínvonalú rendezvények lebonyolítására.
A közös akarat legközelebb április 3-án nyilvánulhat meg a szavazófülkékben. Nem kevesebbről kell döntenünk mint arról, hogy békében akarunk-e élni a következő években.
A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Kossuth téren rendezett állami díszünnepségen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
