Méltó és méltatlan egyházi zenék

Vajon mi adhatja meg egy Istent dicsérő zene méltóságát? Volt idő, amikor úgy vélekedtek bizonyos körök, hogy a ritmushangszerek, a dob egyenesen a sátántól származik. Előfordult már olyan is, hogy bizonyos ívű dallamokat száműztek hasonló megfontolásból. Sok esetben valóban hozzátapadt egy-egy hangszerhasználathoz vagy stílushoz olyan szellemiség, amelyhez hozzátapadt a szenthez méltatlan szellemiség. Napjainkban már egyre kevésbé kérdés, hogy a popzene stíluseszközeivel kifejezhető-e hódolatunk Isten iránt. Minden bizonnyal különbséget kell tennünk még az úgymond kereszténynek felcédulázott könnyűzenei művek esetében is. Azok a könnyűzenei darabok, amelyek a szentet hivatottak szolgálni és tudatosan ebből a szándékból születtek, egyértelműen és összekeverhetetlenül különböznek a zenei stílus egyéb szerzeményeitől. Feltételezhetjük, hogy a helyes vonatkoztatási pont megtalálása alapvető fontosságú az istendicséretek megítélésében.

Amikor azt kezdjük vizsgálni, hogy a zene, amellyel Istent magasztalnánk, méltó-e erre a kiemelt feladatra, általában tévedünk, mert nem a mindig változatlan és örök gazdagsághoz mérjük a muzsikánk odafentről elcsípett hangjait. Általában megelégszünk azzal, hogy emberi etalonokhoz igazítsuk megszólalásainkat. Ezzel azután kicseréljük az égit földire, az istenit emberire.

Mivel az önmagunk által meghatározott mércéink esendők és törékenyek, ezért az igazodást hozzájuk szinte erőszakos eszközökkel érjük el. Már észre sem vesszük, hogy amit követünk, a mi emberi törvényeink csupán. Isten szabad mindenhatóságának ragyogását dobozba kényszerítettük. A szabályok, amelyeket felállítottunk, gúzsba kötnek minket és másokat is. Mégis azok védelmében akár köveket is ragadnánk.

Erre odaáll elénk Jézus, mintegy visszahelyezve a középpontba az isteni mércét. A zenei műfajokat ért ítélkezéseink szertefoszlanak, a kövek a földre hullanak. Minden hang és minden hangász az örök etalonhoz kezd igazodni. A hangok káosza rendezetté lesz, és kialakul a mennyei szimfónia, ahol Isten lesz minden mindenben.

Istállótól az egyházzenéig – a Szent Család-templom felfedezett titkai

„Az orgona, a hagyományos egyházi zene központi hangszere, az első évezredben a katolikus egyházban abszolút ismeretlen volt. Amikor bevezették nagyon sokan tiltakoztak is ellene, mert egy ilyen profán hangszert a templomba behozni tilos. A gitár, a lant, a dob, a citera: sokkal ősibb hangszerek, amit a zsoltár már emleget” – mutatSzékely János katolikus püspök, aki szerint az ószövetségi időkben ezek a hangszerek megvoltak és az Úristent dicsőítették.

A főpásztor szerint az egyházzenei stílusoknak „az örököt, az evangéliumi, a bibliai eredetű szövegeket, és a szent zenének lényegét alkotó mélységét, az Isten nagyságának, szépségének, szentségének a megsejtését” kellene tükrözniük. 

Gável András

 

 

Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben

Szintén zenész

A gregorián a katolikus könnyűzene számára is etalon

Iratkozzon fel hírlevelünkre