Kódolva van a feszültség az új német kormányban

Már csak napok vannak hátra és véget ér Angela Merkel 16 éven át tartó kancellársága. A politikus távozásával sok szempontból egészen új korszak kezdődik a német politikában. Sosem alakított még ugyanis három párt kormányt (persze ha a CDU-t és a CSU-t külön vesszük igen, de ők pártszövetségként működtek az eddigi kabinetekben). És bár az SPD-nek, a Zöldeknek és az FDP-nek is van már kormányzati tapasztalata, közösen még sosem vezették Németországot.

Ennek megfelelően már a koalíciós tárgyalások végén tető alá hozott megállapodásban is látszik, hogy mindenki engedett egy kicsit a saját elvárásaiból és mindenki nyert is, ahogyan az egy jó kompromisszumhoz illik. Egy biztos: Németország – elsősorban a Zöldek miatt – merőben más irányt vesz mostantól. A párt ugyanis kiharcolta, hogy minden javaslatnak előzetesen át kell esnie egy „klímaellenőrzésen” és csak ezután történhet vele bármi. Kérésüknek megfelelően létrejön egy hatalmas klímaminisztérium is és minden tartomány köteles lesz területe 2%-án szélerőműveket telepíteni. Bár eddig szinte mindenki átsiklott rajta, a leginkább hosszú távú hatása annak a Zöldek által kért intézkedésnek lesz, hogy

a választókor határát 16 évre szállítják le, hiszen jól tudják, hogy a fiatalok körében népszerű az általuk képviselt „klímaaktivizmus”. Ezzel a lépéssel pedig akár hosszú távon is átrajzolhatják a német politika erővonalait.

A koalíció legnagyobb erejét adó szociáldemokraták a minimálbér emelésének, a szociális bérlakásprogramnak és a nyugdíjkorhatár szinten tartásának örülhetnek. A normalitás jeleként az ő kezdeményezésükre kerül bele a kormányprogramba, hogy a szénerőműveket a Zöldek által megjelölt határidőnél később zárják be.

És ezzel máris elérkeztünk az első konfliktusos ponthoz: az álságos, sokszor irreális, ám népszerű klímavédelmi célokhoz ugyanis úgy tűnik, csak a Zöldek ragaszkodnak, nekik viszont a szavazóik miatt a végsőkig ki kell majd tartani ezek mellett.

Ha pedig ez nem fog sikerülni – márpedig a másik két párt magatartásán jól látszik, hogy nem fog – az komoly nézeteltérésekhez vezethet. És akkor még nem beszéltünk azokról a célokról, amelyeket az FDP, vagyis a nemzeti liberálisok hatására írtak bele a koalíciós megállapodásba. Az FDP érdeme, hogy 2023-tól ismét lesz adósságfék a költségvetésben illetve, hogy nem növekszik sem az áfa, sem a társasági-, sem a jövedelemadó. És máris itt a második konfliktusos pont: az FDP ugyanis a költségvetés egyensúlyát és a gazdasági növekedés fenntartását tartja a legfontosabb céljának, szemben a Zöldekkel, akik a világ minden pénzét elköltenék klímavédelemre.

Ráadásul a pénzügyi tárcát az FDP elnöke, míg a gazdaságit a Zöldek társelnöke kapta, így a konfliktus az összes fontos gazdasági kérdésben és annak finanszírozásában testet ölt majd.

Kiegészítve ezt azzal, hogy az FDP korábban eddig mindig a most ellenzékbe szoruló CDU-val kormányzott, biztosak lehetünk abban, hogy a két kisebb koalíciós partner közötti feszültség mindennapos lesz.

Érdekes fejlemény az is, hogy a kulcstárcákat a választásokon győztes SPD szinte kivétel nélkül kiengedte a kezéből. Ahogy már írtuk, a pénzügyi tárcát az FDP, a gazdaságit pedig a Zöldek vezetik, ahogyan a külügyminisztériumot is, amelynek új ura, vagyis úrnője a kancellárjelöltkét magát megmérettető és botrányt botrányra halmozó női társelnök, Annalena Baerbock lesz.

Baerbocktól a jelenleginél sokkal inkább ideológiailag vezérelt külpolitikát várhatunk, ami nehezen lesz összeegyeztethető az SPD és az FDP által képviselt pragmatikusabb irányvonallal.

Összességében is elmondható, hogy Olaf Scholznak kancellárként minden eddigi politikai tapasztalatát fel kell használnia, hogy úgy lavírozzon a különféle értékek és érdekek között, hogy abból egy cselekvőképes kormány képe rajzolódjon ki. Ráadásul Scholznak a pártjával is meg kell küzdenie, hiszen korábban egyszer már elvesztette az elnökségért folytatott küzdelmet, az SPD jelenlegi vezetése pedig nem szimpatizál vele 100%-osan.

Látva tehát a konfliktusforrásokat nagy tétben nem fogadnék rá, hogy az elmondása alapján 4 évnél hosszabb kormányzásra készülő koalíció kitölti legalább az első ciklusát. Kérdés, hogy ha ilyen helyzet áll elő, mi történik? A CDU ugyanis jelenleg önmagával van elfoglalva és csak remélhetjük, hogy lehetőséget ad végre Friedrich Merznek arra, hogy a sorozatos kudarcok után konzervatív irányba vigye a pártot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!