A keresztény könnyűzenei Szikra Projekt és Management által megjelentetett Reggeli flört című klip valódi változásokat hozott a műfaj életében. Voltak, akik elhatárolódtak az új irányú szellemiségtől, másoknak pedig még éppen belefért a határokat feszegető, egyesek szerint azt már jócskán átlépő tematika megjelenítése. A „preevangelizációs elv” és a „szentségtörés” kérdése közötti feszültség odáig vezetett, hogy a zeneszám kisfilmje lekerült a videómegosztókról. Mi is helyt adtunk a témában egymástól eltérő vélemények publikálásának, éppen úgy, ahogy egyik kedves olvasónk rovatunkhoz eljuttatott, „Szikráznak a szikrák” című írásának, amelyet az alábbaikban közlünk.
A Szikra projekt zsűrijéből kiléptek – most már többen is. Jelezték ezzel elhatárolódásukat attól az iránytól, ami a Reggeli flört c. klip által megjelent. Valószínűleg én is ezt tettem volna hasonló helyzetben. Ahogy ez már többször az életben előfordult. Szeretem az elhatárolódásaimat láttatni, akár írásban, akár szóban, akár felállással. Szükség van rájuk.
Kicsit elmerengtem a klip létjogosultságához fűzött magyarázaton: „világi piacra szánt dal készítői azzal a szándékkal alkottak, hogy megpróbálják elérni, és párbeszédbe vonni saját korosztályuk azon tagjait, akik nem hajlandók elmenni templomainkba, evangelizációs alkalmainkra – ilyen módon készült a jazzt a rappel ötvöző „Reggeli Flört” című dal is, …. Ezek a dalok tehát egy bizonyos témát feldolgozva a világi emberekhez szólnak, és úgy vannak elkészítve, ahogy az előadó meggyőződése szerint a mondanivaló a legjobban eljut a hallgatóhoz.
A klipben látjuk, ahogy egy álmos reggelen egy álmatag fiatalember leballag a kávézóba, nem titkoltan szemrevételezi a felszolgálóhölgyet, aki láthatóan igent mond a felhívásra. Tett követi a szemrevételezést, majd alkarról kávét nyalogatva, egyéb erotikus jelzésekkel tarkítva, mondjuk úgy, hogy nem túlöltözötten, egyazon kádban kötnek ki, mindketten pajzán érintések és mozdulatok mellett.
Elgondolkodtam, hogy vajon ennek a jelenetsornak melyik az a vonzó jellege, ami a korosztályt párbeszédre ösztönzi az Istenről? Elmondanám, hogy a korosztály nem a rapid kádra vágyik, hanem akár hívő, akár nem hívő egy stabil, szerető társra. Bár erről most aktuálisan nem végeztem külön felmérést. Mi lehet ebben a sztoriban az, ami az „előadó meggyőződése szerinti mondanivaló”? Nos, erre még nem jöttem rá.
Aki ismer, egy ideje sokat hallhat tőlem Koreáról, így most megint csak visszatérek a távolkeletre és a BTS-hez, meg az egész k-pop, k-beauty, hallyu jelenséghez. A BTS úgy lett a világ egyik leghíresebb popzenekara, hogy minőséget tett le az asztalra.
hirdetésNem mutogatják a hátsójukat, nem nyalogatják egymást, nem ösztönöznek különböző függőséget okozó szerek használatára, és ráadásul koreaiul énekelnek. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy angolul énekeljenek, hogy fogyaszthatóbb legyen majd egyszer valakinek. Mégis meghódították a világot!
A minőség meg fogja találni az utat. Nem kell a közönségnek alpári és közönséges módon tálalni a cuccot, hogy rákapjanak. Ez egy hatalmas tévedés! Sokkal inkább tehetné a Szikra azt, hogy a minőségi dicsőítő zenét tolja befelé a mindennapokba.
Egy másik koreai példa: Super Junior fiúbanda ázsiai turnéjának egyik szólódala, ahol Choi Siwonnal együtt zengi a stadion, hogy „Thank you Jesus”, ő pedig
nem szégyelli magát két térdre ereszkedve dicsőíteni az Istent, a Királyt a színpadon.
Mert egész egyszerűen a világi koncertbe beépítették ezt a dalt is. Több keresztény daluk is van egyébként, van ahol a fiúbanda többi keresztény tagja is vele vokálozik.
Az ilyen összefogás az is, ahogy például a „Győzelemről” című dal klipjében látható. Az Isten dicséretében, szeretetében egyek vagyunk. Attól lett hiteles, erőt adó és az Isten szeretetét hirdető, hogy elmentek bele a protestánsok, a kisegyházasak, és együtt dicsőítették az Oltáriszentséget is a katolikusokkal. Vagy a NEK (52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – a szerk.) alatt, amikor kimentek az utcákra és terekre dicsőíteni. Nem kellett különösebben olcsóvá és jól fogyaszthatóvá tenni az Üzenetet.
Elég csak harsogni az Örömhírt. Ez lenne a recept!
Amit pedig végképp nem tudok értelmezni a flörtös klipből, hogy miért kellene lenéznünk a világiakat, nem vallásos embereket, és ilyen olcsó portékával etetni őket, mint a flört – legyen az esti vagy reggeli. Nem ez fogja őket behívni az Isten közelébe, sőt … inkább hiteltelenné és taszítóvá tesz.
Ha a magánvéleményem még jobban mellé tűzhetem –
tévedés, hogy a testi örömök hangoztatásával el lehet jutni a nem hívőkhöz – ezt eddig csak a pornóipar tudta megugrani.
Szolgáltat is boldog-boldogtalannak ész nélkül. De valahogy nem emlékszem, hogy az Istenhez vezető utat próbálnák meg hirdetni.
Ha én megteszem a saját dolgomat, amiről elmondhatom jó szívvel, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, a képességeim, a tudásom legjavát adtam, akkor az Isten is hozzáteszi az Ő részét. Nem kell sem a saját munkámat, sem az Istent, sem a fogadó felet lekicsinyelni, lenézni, lealázni.
Jézus is bármikor elesett bűnösökhöz szólt, nem lement és beállt a sorba, hanem lehajolt és felemelt maga fölé, az Istenhez, a feltétel nélküli szeretethez. Teljesen más energia, hozzáállás, kapcsolódás. Az Isten felemel. Megerősít, betölt, kiteljesít és mérhetetlenül, határtalanul szeret.
Csomóné Lindmayer Katalin
