Vigyázat, ma a halálról is szó lesz

Újra és újra reménykedik az ember, hogy van az abszurditásnak olyan foka, amely nem jut át az Atlanti-óceánon, de sajnos rendre csalódás lesz a vége.

Szemmel láthatólag ez a helyzet az egyetemi „trigger warning” és „safe space” intézményével is: immár a Bonni Egyetem egyenlőségi hivatala is kiskátét tett közzé, melyben megtanítják az egyetem oktatóit, miként jelezzék jó előre diákjaik számára, ha óráikon „érzékeny vagy nyugtalanító” tartalmak kerülhetnek elő. Ilyen tartalom lehet például a transzfóbia, az osztályharc, a várandósság vagy akár a halál témája is – a kiadvány szerint ezekre célszerű legalább két héttel az adott előadás vagy szeminárium előtt figyelmeztetni a hallgatókat, megemlítve, hogy akit az adott téma tárgyalása az alapos lelki felkészülés ellenére is megterhelne, nyugodtan elhagyhatja a termet.

Tehát az a bonni egyetemista, aki a hétvégén halloweenbuliban csapatta, utána pedig pihenésképpen lenyomott néhány epizódot a Squid Game-ből, ma felállhat és hazamehet a szemináriumról, ha ott egy halállal foglalkozó irodalmi műről vagy a gyász pszichológiájáról esne szó. Mert az őt traumatizálhatja vagy „kellemetlen érzést” kelthet benne.

Kérdés, mennyiben szolgálja a fiatal felnőtt érdekét, ha az egyetemi egyenlőségi megbízottak (valamennyien nők) egyfajta helikopteranyaként gondoskodnak arról, hogy a hallgatónak még tantervi keretek között se feltétlenül kelljen érdemben foglalkoznia az élet nehéz kérdéseivel, köztük az elmúlás tényével. Hogy aztán valamikor puff! egyszer csak szembejöjjön a valóság mindenfajta előzetes írásbeli figyelmeztetés nélkül, és teljes mértékben felkészületlenül találja a polgárt.

De kontraproduktívnak tűnik maga a figyelmeztetés is: részemről soha életemben nem rémültem meg, ha a halál témája került szóba valamely oktatási intézményben, viszont ha minden alkalommal gondosan érkezett volna a figyelmeztetés, hogy „vigyázz, itt most egy potenciálisan megterhelő tartalom következik, a halálról lesz szó, tényleg nem muszáj meghallgatnod, ha félsz tőle”, nem kizárt, hogy idővel elbizonytalanodtam volna némiképp.

Kicsit a „ne gondolj a rózsaszín elefántra!!!” jelenségre hajaz a dolog – addig mondogatják, hogy nem baj, ha a halál puszta gondolatát se bírod elviselni, amíg az ember már kezdi tényleg kellemetlenül érezni magát.

S valóban: immár klinikai pszichológiai kutatások is bizonyítják, hogy a „trigger warning” gyakorlata nem segít, de legalább még árthat is. De miért is olvasnának és mérlegelnének tudományos tanulmányokat egy német egyetem munkatársai, ha helyette vakon követhetnek divatos ideológiai irányzatokat, ugyanakkora fizetésért.

Van egy minisorozat a XVI. században élt Néri Szent Fülöp életéről, A mennyországot választom a címe; abban Fülöp atya – a saját példájával – kezdettől fogva arra neveli az utcagyerekeket, hogy ha döntéshelyzetbe kerülnek, a mennyországot válasszák. Zseniális a módszer: a maga látszólagos, dudorászós könnyedségével egyrészt természetessé teszi, hogy a halál az élet része, áthelyezi a fókuszt az örök életre, és így Fülöp atya későbbi elgyászolását is megkönnyíti, másrészt biztos iránytűként szolgálhat az útelágazásokban, nincstelen és nemesifjú, fiatal és öreg számára egyaránt.

Ehhez képest a Bonni Egyetem egyenlőségi hivatala a befeszült „safe space” őrülettel nagyjából annyit érhet el, hogy tovább nő a mentális különbség a hallgatók között.

A tudatos, hívő keresztény, aki a lelkiismeret-vizsgálattal és a hálaadással eleve minden esti imájában gyakorolhatja egy kicsit a meghalást, valószínűleg nem fog megfutamodni, amikor a nehéz kérdések kerülnek szóba; ugyanígy a muszlim diák se nagyon rémül meg, ha arról a halálról esik szó, amely után hite szerint „gyönyörű, szép szemű nőket” kaphat feleségül a Paradicsomban. Ezzel szemben egynémely ateista családba született, esetlegesen eleve szorongó egyetemista könnyen élhet a lehetőséggel, hogy az élet végességéről és súlyos nehézségeiről szóló diskurzusokon való részvétel helyett inkább bemeneküljön a safe space-be – hogy azután egy valós tragédiától még könnyebben összeomoljon.

Mázli, hogy szabadon választhatunk, melyik pedagógiai irányzatot preferáljuk.

Francesca Rivafinoli

Túl fehér a Fekete-erdő

 

Nőgyűlölő volna, aki templomba jár?

 

Érzékenyítsük a legkisebbeket is: megjelent az első szivárványos lapozó Magyarországon

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!