Templom az új stadion

A templom az új stadion

„A templom tehát az új stadion, ha jól látom” – eképpen reagált a déká Klárája Orbán Viktor szavaira, és ennek a megnyilatkozásának akkora feneket kívánt keríteni, hogy ahhoz még egy rendkívüli facebook sajtótájékoztatót is sikerült összetrombitálnia. Egyszerűen ennyire irritálta őt – és EU-s megbízóit, amikor Magyarország miniszterelnöke a szent istváni alapokhoz hűen vallotta meg, hogy „templomépítő nemzet vagyunk”.

Lárifári, Klári, Feri: abcúg kereszténység?

„Klári-Feri”, ugyan már! Vajon tényleg kibírhatatlanul elviselhetetlen lenne Dobrev számára ez a kijelentés? A helyzet az, hogy tényleg. Soha nem volt ez másképp korábban sem. Jó, ha nem engedünk az idő mindent megszépítő múlásának mi sem. Nem felejthetjük el, hogy arról a Gyurcsány frigyről beszélgetünk, ahol aki a gatyát hordja – egyéb égbekiáltó, nemzetpusztító bűnei mellett – úgy gondolta, hogy el kell venni az egyházi iskoláktól azt az állami kiegészítő támogatást, amellyel a keresztény diákok a világi intézményekbe járó társaikkal azonos feltételekkel tanulhatnak.

Emellett éppen az utca emberének arcába ordító, foga fehérjét megvillantó Fletó volt az, aki úgy véli, hogy „hinni a templomban” kell. Működhetnek az egyházak, ám a hit magánügy. Következésképp mindenki boldoguljon úgy, ahogyan tud. Nem létezik érték számára, főképpen akkor nem, ha az bibliai.

Azbej Tristan: Soha többé Gyurcsány!


Hirdetés

Klára asszony más utakon jár

Ezek után ne csodálkozzunk azon a sötétségen, amikor Klára asszony a magának beképzelt erkölcsi piedesztálról kijelenti, hogy „Orbán Viktor továbbra sem érti, hogy mitől lesz egy nemzet gazdag és sikeres a XXI. században.” És bizony milyen jó, hogy valóban másképp látja a magyarok jövőjét, mint a Dobrev!

Egészen pontosan homlokegyenest másképp. Ez a szilárd hite szabad szemmel nem látható drótkerítést húz fel a nyugat-európai, hazánkat elárasztani szándékozó szellemi fertő előtt. Nem véletlenül csalódott pozitívan bennünk, magyarokban Ferenc pápa sem, amikor az eucharisztikus kongresszus vendégeként nálunk járt. Megtalálta a feléjük már nyomokban sem fellelhető európai eszményt, amely a keresztény alapokra épült. Nem véletlenül kérte a miniszterelnök a tőle megszokott egyszerűséggel a szentatyától: Ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot!

A dékások feszt csak azt folytatják, amit kommunista szellemi elődeik

E kijelentés mögött nem a néhányak szerinti hitetlenség húzódik meg, mondván, hogy Isten védelmében kellene bizakodni és nem a pápáéban. Sokkal inkább a mély hitet fedezhetjük fel Isten gondviselésében, amelyet megvallott Krisztus földi helytartója előtt. Ferenc pápa pedig látott ezek után, tisztán látott. Innentől kezdve nem sok esélye van annak, hogy a balliberálisok szólamai között pápai idézeteket hallhatunk majd – mint ahogyan Karácsony üdvözlő plakátjai még megpróbálták kiforgatni az egyházi tanítás egységét megtestesítő egyházfői nyilatkozatokat.

Csak azok nyelik be Dobrev Klára külföldről pénzelt istentelen, egyház- és keresztényellenes mondatait, akik hozzá hasonlóan még nem tapasztalhatták meg Isten szerető jelenlétét az életükben. Tegyük hozzá sok esetben éppen a letűnt, és ma új formákban virágzó kommunizmus miatt, ahol üldöztek mindent, ami szent.

I love you, Franciscus!

Templom az új stadion

Ja? Azért a stadionokat érintő kijelentés mellett se menjünk el szó nélkül! A figyelmesek észreveszik itthon is, külföldön is, hogy a stadionok egyre inkább nem csak a sport szentélyei, hanem a keresztények új gyülekezeti helyszínei. Több tízezren gyűlnek össze ezeken a helyeken, hogy énekkel, imával, Isten jelenlétének a megtapasztalásával boruljanak le közösen a mindenható Isten nagysága előtt. A világban pedig megvallják, hogy ők Krisztus barátai. Erre a barátságra hívnak meg mindenkit, hogy a legjobb életet kínálják fel a szellemi zsákutcában kóborlóknak. Bármily meglepő, Dobrev Klárával mégiscsak egyet kell értenünk ezen a ponton: igen, valóban templomokká lesznek az új stadionok!

Gável András

 

Az előválasztás olyan lezsírozott, mint egy kocsmai kenyér

Ungváry Zsolt: Könyörgöm, mi a jó az ellenzéki koalícióban?

Az előválasztás olyan lezsírozott, mint egy kocsmai kenyér

'Fel a tetejéhez' gomb