Az előválasztás olyan lezsírozott, mint egy kocsmai kenyér

Óriási meglepetések várhatók az ellenzéki előválasztás lezárultával. Ja, nem. Amikor ezeket a sorokat írom, a választási procedúra már lezárult. Pontosabban azon része, amelyet a választópolgárok döntenek el. Ha ugyan ezt a luxust egyáltalán meghagyja az ellenzék a szavazóknak. Hiszen a választópolgár az olyan, hogy mindent csak elront! Nem hallgat a szakértők szavaira. Nem elég, hogy háromszor is kétharmadhoz jutatta a jelenlegi kormánytöbbséget, de még a nagy összefogósdiban is csak annyira képesek, hogy fej fej mellett haladjanak a Fidesz–KDNP-vel.

Gyurcsány Ferenc pártelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció kongresszusán és ellenzéki elõválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Arról ne is beszéljünk, hogy az ellenzéki összefogás messze leginnovatívabb fejleményét, az előválasztást, amire 11 évig kellett várni, kevesebb ember támogatta, mint a kormánypártok Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióját. Szóval, na, csak hogy helyre tegyük, mennyire is egészen elképesztő siker ez. Nem akarom én kétségbe se vonni, meg bagatellizálni az egészet, erről szó sincs. A törzsszavazóik jelentősebb részét urna elé vitték, ez rendben is van. De hogy ezért miért kéne megijedni a jobboldalon, azt nemigen értem.

No, és még egy dolgot hadd tegyek hozzá. Csak a nagy alkotmányozási kísérletek margójára, meg ahhoz, hogyan is akarják ők akár egyfős többséggel átírni azokat a törvényeket, amelyekhez kétharmados kéne. Azon esetleg nem szeretnének elgondolkozni, hogy meggyőzik az embereket érvekkel, hátha ők segítenék hozzá az ellenzéki erőket a kétharmadhoz? Sokatmondó, hogy még bennük sem merül fel, hogy ez egyáltalában elérhető. Örülünk ennek, persze.

Vissza az előválasztáshoz. Ahogy ezeket ismerjük, talán holnap reggelig is eltökölnek az eredményekkel, elvégre – hogy eufemisztikusan fogalmazzak – az indulás sem volt mintaszerű. De láss csodát, nagyon meglepő lenne, ha nem a következő módon alakulnának az eredmények. Ha tévedek, hát tévedek.

Íme a sorrend

Dobrev Klára kis előnnyel ugyan, de megnyeri az első fordulót. Ez fontos egyrészt Gyurcsánynak, hiszen így kap még egy kis zsarolópotenciált, de fontos az összefogás egészének is. Így olyanokat is az urnák elé csábíthatnak, akik nagyjából és egészében velük lennének, de Dobrevtől mégiscsak ódzkodnak. Ezért elmennek a második fordulóra, hogy biztosan ne Klára asszony legyen a jelölt.

A második Karácsony Gergely. Teljesen nyilvánvaló, hogy a végső befutó ő, de a fentebb említettek miatt fontos, hogy az első fordulót lehetőleg ne nyerje meg. Így még azt is el lehet adni, hogy itt valódi versenyszituáció volt. Harmadiknak pedig Márki-Zay Péter érkezik, kisebb meglepetést keltve ugyan, de csak első blikkre.

Karácsony Gergely „kereszténységébe” simán belefér az LMBTQ fertője

Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt az ellenzék közös budapesti kampánynyitó rendezvényén, a Szabadság téren 2019. augusztus 31-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Márki-Zay ugyanis nagyon kellemes Gyurcsánynak. A segítségével jobban be lehet rántani európai értelemben vett, eltartott kisujjal éldegélő konzervatívokat – ez Jakabbal nem ment volna –, cserébe totálisan esélytelen és súlytalan. Borítékolható, hogy visszalép Karácsony javára, ezzel a nyilvánosság előtt megteremtve az okát a főpolgármester győzelmének.

Aztán itt a lúzerbrigád: Jakab Péter és a már saját pártja által is nevetségesnek tartott Fekete-Győr András. Kérdés, hogy Jakab mennyire betanított szakbohóc. Már előre tudta, hogy neki a szerepe ennyiről szólt és mostantól kell még látványosabban besorolni Gyurcsány mögé vagy kicsit őt is megrázta, mennyire jelentéktelen a sakktáblán. Akárhogy is, de szórakoztató leépülésre számítok a jövőben is.

Fekete-Győr még ennél is haloványabb kategória. Pedig higgyék el, egészen durva, ha valakihez képest Jakab számít. Az legalább nagyjából nyilvánvaló, hogy Fegyőrt viszont egyáltalán nem lepi majd meg a végeredmény.

Hölgyeim és uraim, pontosan ennyire volt izgalmas az előválasztás. Sokkolóan letaglózó második fordulóra számítok!


A Vélemény rovatban olvasható írások, valamint interjúalanyaink véleménye nem feltétlenül tükrözi a Vasarnap.hu szerkesztőségének álláspontját.

Iratkozzon fel hírlevelünkre