Ferenc pápa köszönetet mondott az eucharisztikus kongresszusért

Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megszervezéséért.

A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye juttatott el az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmazott:

„apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására”.

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek a munkájáért, hozzátéve, „sokak rejtett és csendes együttműködése – püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké – lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása”. Az egyházfő megköszönte a bíborosnak azt „az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt” a rendezvény szervezése során jelentkező „problémákra és kihívásokra”. Végül jelezte, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért.

Úgy fogalmazott:

„az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc boldogságot”.

A pápa üdvözölte továbbá a főegyházmegye papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit, Isten áldását kérve hivatásukra.

A kongresszust szeptember 5. és 12. között tartották Budapesten, a katolikus világesemény záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.

 

(MTI)

A Vasarnap.hu 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos anyagait itt lehet megtalálni.

Kiemelt képünkön Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek látható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozón a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában 2021. szeptember 12-én. MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre