Ezúttal egy ukrán riportert tett helyre Szijjártó Péter

Strasbourgban utasította vissza az ukrán riporter vádjait Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az ICTV ukrán televíziónak kedden azt nyilatkozta: Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal történt megállapodást aláírva kizárta az ukrán vezetékeket az orosz gázszállítási rendszerből. Úgy fogalmazott: Ukrajna megfelelő választ fog adni, az Európai Bizottságtól pedig kéri a szerződés kivizsgálását.

Szijjártó Pétert  kedden Strasbourgban faggatták ukrán riporterek. A miniszter csalódottságát fejezte ki a fent idézett ukrán reakció kapcsán, túlzásnak tartotta, hogy megkérdőjelezik egy ország azon jogát, hogy biztosítsa saját energiaellátását. Hozzátette: „mindig igyekeztünk igazságosan viszonyulni ukrán barátainkhoz”. Szijjártó emlékeztetett a Magyarország Ukrajna felé tett gesztusaira: a sebesült katonák ápolására, a keleti fronton harcoló szülők gyermekeinek magyarországi üdültetéseire, a COVID elleni küzdelemben segítségként adott több tucat lélegeztetőgépre és orvosi eszközökre.

„Mindig kiálltam az országuk területi integritása és szuverenitása mellett. Mindezt figyelembe véve, ez a reakció nagyon ellenséges”

– fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Ukrajna NATO-csatlakozásának magyar blokkolásával kapcsolatos kérdésre válaszolva kiemelte: ő maga mindig szeret korrekt lenni a nemzetközi kapcsolatokban, ezért „egyértelműen” elmondta minden olyan külügyminiszternek, akivel Ukrajna kapcsán együttműködött, hogy „amíg a magyar nemzeti kisebbség nem kapja vissza jogait, addig Magyarország nem tudja támogatni a NATO-Ukrajna tanácsülések miniszteri szintű megrendezését. Amennyiben visszatérnek az ezt megelőző állapotokhoz, Magyarország is támogatni fogja a NATO-s folyamatokat.”

A magyar külügyér szerint Ukrajna támadta hátba Magyarországot a nyelvtörvény bevezetésével kapcsolatban:

„amikor Pavlo Klimkin úr volt a miniszterük, (…) mondtam neki – még mielőtt a törvényt elfogadta volna az ukrán Rada –, hogy ne tedd ezt. Azt válaszolta, hogy nem, nem fogjuk.”

A bevezetett új oktatási törvény kapcsán az ukrán riporter kissé meredek indokkal próbálta annak szükségszerűségét bizonyítani: véleménye szerint ugyanis részben éppen amiatt veszítették el területeik egy részét, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: meg kell védeni az oroszul beszélő embereket. A riporter ezt a problémát párhuzamba állítva a magyarságot rendkívül érzékenyen érintő nyelvtörvénnyel, úgy fogalmazott: az ukránok attól tartanak, hogy Magyarország is hasonló lépésekre készülhet a jövőben. A nyelvtörvény tehát Ukrajna számára az ország és a szuverenitás megvédéséről szólt.

Szijjártó Péter visszautasította a megközelítést azzal, hogy az meglátása szerint igaztalanul revizionizmussal vádolja a magyarokat. Hozzáfűzte: Magyarországnak semmi köze Ukrajna és Oroszország konfliktusához.

„Vissza kell utasítanom azt a magyarázatot, hogy azért sértik meg a magyarok jogait, mert konfliktusuk van Oroszországgal. A kárpátaljai magyarok lojális állampolgárai Ukrajnának, és az ő jogaiknak a megsértése nem fogadható el csupán azért, mert egy másik országgal konfliktusban áll Ukrajna.”

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.

 

Forrás: MTI, Facebook

Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jelena Viktorovna Burmisztrova, a Gazprom elnökhelyettese látható az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre