Bodrogi Gyula: Nem hagyom ki a vadászati kiállítást

Bodrogi Gyulával a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművésszel beszélgettünk a vadászat örömeiről és a közelgő Vadászati és Természeti Világkiállításról.

 
– Évtizedek óta vadászik, mi volt az a döntő mozzanat, ami a természethez, a vadászat felé csábította?

– Az már olyan régen volt, hogy szinte már nem is tudom elmondani, hogy hogyan is kezdődött. Mint minden kisfiú, én is – úgy tízévesen – egy csúzlival indultam vadászgatni. Később pedig mint már hajtó csatlakoztam a vadászatokhoz.

Hivatalos vadász pedig az 1971-es világkiállítás óta vagyok.

– Ötven évvel később, idén ősszel ismét vadászati világkiállítást rendeznek Budapesten.

– Igen, nagyon örülök neki, nagy megtiszteltetésnek élem meg, hogy az esemény nagykövete lehetek. Nagy teendőim nem lesznek, csak annyi, hogy a vadászat iránti szeretetemet kifejezzem.

Ez pedig nem esik nehezemre, hiszen közel áll a szívemhez, és maga a nemzetközi esemény is nagyon szimpatikus számomra.

Őszintén várom, hogy megnyisson a Vadászati és Természeti Világkiállítás és bejárhassam az egészet az utolsó standjáig. Mert minden olyan dolog, ami a vadászatról szól, azt nagyon szeretem. Külföldi kiállításokra sohasem jutottam el, de a magyarokon mindig ott voltam, természetes, hogy idén ősszel is így teszek.

Úgy gondolom, hogy a vadászat szeretete – mondhatni a vadászösztön –, az tulajdonképpen minden emberben benne van: hiszen az ember is egy ragadozó faj.

– Sokan vannak, akik mégis ellenzik a vadászatot, mert az öldöklést látják benne.

– Valóban, aki ennyit tud a vadászatról és csak azt látja, hogy a szegény védtelen vadat lelövik, akkor azt teljesen megértem. Sőt, az ő nézőpontjából még azt is tudnám mondani, hogy teljes mértékben igaza is van. Csakhogy a vadászat, és maga a vadgazdálkodás az nem csak erről szól. Mindezt azonban akkor tudja meg valaki, hogy ha végigköveti egy vadásztársaság munkáját, mindennapjait, vagy ha egy alkalommal beáll hajtónak. Ezek az igazi élmények!

 

Az Albertirsai úti vásár területe, a Budapesti Vadászati Világkiállítás 1971 idején (Forrás: Fortepan.hu)

Akiknek vannak személyes tapasztalatai a vadászatokról, azok előbb vagy utóbb azon veszik észre magukat, hogy ők is szeretnének majd vadászok lenni.

Egykor Hofi Gézát és Haumann Pétert is így vezettem bele a vadászatba. Hamar ráéreztek a dolog szépségére és jó vadászok is lettek.

– Mivel tudná meggyőzni a vadászat ellenzőit, hogy nemes dolog vadászni?

– Semmivel! Nem szabad senkit sem meggyőzni semmiről. Mindenkinek megvan a saját elképzelése a vadászatról is. Azonban azon el lehet gondolkodni sokaknak, hogy ha megeszünk egy szelet húst, akkor az hogyan is kerül az asztalra? Azt ugyanúgy valakinek „elő kellett állítani”.

Ha valaki eljön egyszer-kétszer vadászni, ha egy kicsit sétál az erdőben, akkor lehet, hogy majd megjön a kedve.

Persze az is lehet, hogy továbbra sem fogja szeretni a vadászatot. Ez is olyan, hogy van, aki szereti a bécsi szeletet, mások meg nem. Ezek a különbözőségek hozzátartoznak az élethez.

– Apropó bécsi szelet, mely vadhúsokat kedveli a leginkább?

– A dámborjúhúst, számomra az a legfinomabb! Nagyon kedvelem még a különböző vadszalámikat és a kemencében sült malacot is. Természetesen nem maradhat el a kedvencek közül a jó bográcspörkölt sem.

Ajándékbolt az 1971-es vadászati világkiállításon (Forrás: Fortepan.hu)

– Mit jelent az ön számára az ember és természet viszonya?

– Nagyon sokat, mindezeket azonban nehéz megfogalmazni, szavakba önteni. A természet csodaszép, idehaza is gyönyörű tájaink vannak. Amikor az ember elmegy vadászni, és ott jár az erdőben, a földeken, ott minden annyira természetes. A hétköznapok során kevésszer gondolunk bele abba, hogy az a levegő, amit éppen beszívunk, azt a fáknak köszönhetjük. A fák pedig itt élnek köztünk, körülöttünk.

Az ember a fontos, lényeges és természetes dolgokról gyakorta megfeledkezik.

A tavalyi év megmutatta, hogy abban a pillanatban, hogyha már nincs a közelben a természet, akkor rájövünk, hogy mennyire is hiányzik az számunkra.

– A koronavírus-járvány alatt volt lehetősége erdőbe járni?

– Nem, természetes volt, hogy amíg korlátozások voltak, addig mi sem jártuk az erdőt. Mindez nekem is nagyon hiányzott. Korábban észre sem vettük a természetet, mert annyira magától értetődő volt, hogy bárhová elmehetünk. Mindez egy pillanat alatt szűnt meg.

Megtapasztaltuk, hogy az amúgy kényelmes otthonaink, hogyan válhatnak egyszerre börtönné.

A járvány talán sokakat döbbentett rá arra, hogy a természet mennyire hozzátartozik az életünkhöz.

Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay.com)

– Vannak kedvenc tájai, ahol szeret vadászatra indulni?

– Szeretem Magyarországot, úgy ahogy van! Változatos és csodálatos területeink vannak, ahol csak jó lehet vadászni. Voltam Erdélyben, Szlovákiában és Szerbiában is de számomra idehaza volt a legjobb.

– Nagyvadra vagy apróvadra szokott vadászni?

– Számomra ez teljesen mindegy. Az apróvadak a nyulak, madarak, a nagyvadak közé tartozik az őz, a szarvas és a vaddisznó. Ha így nézzük, akkor tulajdonképpen ez utóbbiból a vaddisznóvadászatot szeretem a legjobban. Nem vagyok trófeamániás, nekem minden vadászatom ugyanolyan kedves.

Mit tudna mondani azoknak, akik sohasem vadásztak, hogy miért látogassanak el a szeptember végén nyíló vadászati expóra?

– Azt, hogy okvetlenül menjen el, járjon körbe, nézzen szét. Ezt a világot érdemesebb közelebbről is megismerni. Biztos vagyok benne, hogy azok után lesz valamilyen érzése, benyomása. Lehet, hogy megerősíti a korábbiakat, szerintem sokan lesznek, akik egy-egy látogatás után megéreznek valamit abból a csodálatos érzésből, melyet csak a vadászat tud nyújtani az embernek.

 

Tóth Gábor

Milliárdosból lett székelyföldi medvepásztor

Kárpátalját lassan elönti a harminc év alatt felgyülemlett szemét

A juhokkal újra hont lehet foglalni

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre!